nlc.hu
TV-sztárok
Kórházba került Lorán Lenke

Kórházba került Lorán Lenke

Lorán Lenke már 89 éves, de igazán fiatalos, aktív életet él. Most azonban egy kis pihenőre kényszerült, ugyanis kórházba került, meg kellett operálni

Lorán Lenke május elsején ünnepli 90. születésnapját, de akár évtizedeket is letagadhatna a korából. “Nemrég egy kivizsgáláson az orvos megállapította, hogy a szervezetem harminc évvel fiatalabb a koromnál – úgy, hogy semmi különöset nem teszek érte. Pár éve abbahagytam az aktív munkát, de az aktív életet nem. Napjaimat a barátnőmmel és a segítőmmel osztom meg” mondta  novemberben a Duna TV Ridikül című műsorban a komika, aki most kórházba került.

“Magától, a saját lábán ment be a kórházba, tervezett operációt hajtottak végre rajta. Annyit tudunk, hogy a műtét jól sikerült, de, hogy mikor engedik ki, vagy mi volt a baja, arról semmi hírünk nincs. Aggódunk, csak találgatni tudunk, a pályatársakkal egymást hívogatjuk, hogy valami információhoz jussunk, de falakba ütközünk” – árulta el a Borsnak Lorán Lenke egyik, neve elhallgatását kérő pályatársa. A lap próbálta elérni a művésznőt, de nem sikerült, a fia, László pedig nem akart nyilatkozni az állapotáról.

Kórházba került Lorán Lenke

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top