nlc.hu
TV-sztárok
Házasság első látásra Andris és Petra gondjai

Házasság első látásra Andris: „Bennem nincsenek meg ezek az érzések”

Továbbra is úgy érzi, Petrával túlságosan is különbözőek.

A Házasság első látásra Andrisa már az oltárnál sem volt oda újdonsült feleségért, Petráért. A násznép akkor kételkedett abban, van jövője ennek a kapcsolatnak, azonba a páros most mindent megtesz, hogy működjön a dolog. 

Andris és Petra

Andris és Petra (Házasság első látásra)

Többen azt szólták meg, Petra túl sok volt az esküvőn, így végül elismerte, valóban becsiccsentve sétált jövendőbelije felé. Azóta persze ő is visszafogottabb, de Andris mégis kétkedik a jövőjüket illetően. A nászúton eljutottak arra a pontra, amikor meg kell beszélniük, hol raknak fészket, ha haza érkeznek. Petra elmondta, úgy véli, férje lakása nagyobb, ezért ideálisabb lenne, ha ő költözne oda. Andris örült ennek a gondolatnak, de nem azért, mert annyira szerelmes lenne. 

Az, hogy hozzám költözünk ad könnyebbséget abban az értelmezésben, hogy vannak olyan dolgaink, amikkel nem tudok egyetérteni Petrával. Itt többek között az, hogy ő nagyon érzelmes, és ezt próbálja rám vetíteni. Bennem nincsenek meg ezek az érzések. Ha egy ilyen érzelemmel teli környezetbe kéne mennem, ez nekem nagyon nagy nehézséget okozna.

 – magyarázta Andris. 

Petra minden lelkesedés ellenére, ugyanúgy szorongva áll az összeköltözéshez. „Nekem minden dolog, ami ismeretlen, attól nagyon tudok félni. Amikor egy ilyen dologba belegondolok, az szorongással teli érzés.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top