Kína
Egy kínai cég nyers tojás fogyasztására kényszerítette alkalmazottait
Karanténba akarták zárni egy sanghaji IKEA áruház vásárlóit, de ők kitörtek onnan
Az orránál fogva vezetett 18 férfit egy csaló nő Kínában
Turisták tízezrei rekedtek egy kínai szigeten a járványügyi korlátozások miatt
Beperelte a férje szeretőjét, a bíróság több mint 200 millió forintot ítélt meg neki
Ez az ötszintes kínai felüljáró a sofőrök valóságos rémálma
Mindenki 50-nek nézi ezt a férfit, hiába bizonygatja, hogy 25
Nyílt láng alatt sem olvadó jégkrém miatt került bajba a népszerű fagylaltmárka
65 kilót nyomott, sokallta, ezért leadott 40 kilót egy kínai nő
Macskájával együtt jár munkába egy kínai kórház dolgozója
Egy kínai férfi súlyos milliókért épített egy villát a kutyáinak
Felháborodtak a kínaiak, mert átereszti az esőt a Gucci és az Adidas félmilliós napernyője
Ott van a hűtődben, de ezeket tuti nem tudtad a ketchupról
Évekig a konyhájában tartott egy vázát – most kiderült: 67 millió forintot is érhet
A világon először fertőzött meg embert a H3N8 influenzavírus
„Nem a vírus, hanem az éhínség fog megölni minket” – egyre többen lázadnak a korlátozások ellen Sanghajban
Rekordszámú koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Kínában
Csúszdákkal, labirintussal és trambulinokkal felszerelt a világ legjobb repülőtere
Nincs jele túlélőknek a dél-kínai repülőszerencsétlenség helyszínén
Lezuhant egy kínai utasszállító repülőgép 132 utassal a fedélzeten
Több mint egy év után újra van halálos áldozata a koronavírusnak Kínában
Skorpióleves: állítólag finom és a vérnyomást is csökkenti
Eldicsekedett a cég a rengeteget túlórázó mintaalkalmazottjával, ellene fordultak az emberek