újszülött
Még csak pár hónapos, de már most milliomossá tette a nagyapja
Megszületett a 83 éves Al Pacino kisfia, már a nevét is tudni
Születése után azonnal szívműtétet hajtottak végre rajta, most már 9 éves Chanel
Elvettek a nevelőszülőktől egy kislányt és 11 nap alatt már egy idegen párhoz került
Megszületett Eugénia hercegnő második gyermeke, itt vannak az első fotók
Dombóvári István cuki fotóval tudatta, hogy megszületett második kisfia
Döbbenetes, mire képes ez az újszülött – videó
Egy nappal a szülés után már fülbevalót szúratott kislányának
Itt az első fotó Robert De Niro újszülött gyerekéről
Így készült útlevélfotó egy 12 napos újszülöttről
Így néz ki az 5,3 kilóval született óriásbébi
Megszülte, majd szemeteszsákba csavarta a babát, azzal védekezik, hogy nem tudta, hogy szül
Ritkaság: anya, apa és a gyerekük is ugyanazon a napon született
12 ujjal született babától olvadozik az internet
„Az apaság izgalmas, de ugyanakkor nehéz is”
Új tag érkezett a családba, így készülhetett el a fotó, amin 5 generáció látható
Hörög az újszülött? Ne ijedj meg, csak fejlődik
Amit nem biztos, hogy tudsz a negyedik trimeszterről
Sokan örökbefogadnák a szíriai földrengés után a romok alatt született kisbabát
Fogamzásgátló mellett lett terhes az anyuka, a baba a spirállal a kezében jött világra
Meggyilkolta saját újszülött babáját egy háromgyerekes asszony
Földrengés Szíriában: romok alatt szülte meg a kislányát
Súlyt emelt várandósan, szerinte babája is ezért született hatalmas bicepszekkel