nlc.hu
Egészség
Ébresztőappal könnyebb az ébredés? Kipróbáltuk!

Ébresztőappal könnyebb az ébredés? Kipróbáltuk!

Legendásan rossz és morcos ébredő vagyok, sajnos. Már régi tervem volt kipróbálni ezt a kis segítséget, most végre sikerült.
Háttér

Éjjel, az alvás során több alvási ciklusunk is van. A könnyűből haladunk az egyre mélyebb felé, és nem mindegy, a ciklusok melyik részében ébredünk fel.

Logikusnak tűnik, hogy a mélyebb ciklusból nehezebb feltápászkodni, míg a könnyebb alvásból könnyebb. Illetve a leírások szerint még az is szempont, hogy fontos, hogy egy-egy adott ciklus végén érjen minket az ébresztés, ez is könnyíti az ébredést. Ezek a könnyű ébredés eléréséhez fejlesztett kis telefonos programok azt tudják, hogy érzékelve a mozgásunkat, kimatekozzák, éppen melyik ciklusban tart az alvásunk, és ennek megfelelően próbálnak a legmegfelelőbb időpontban ébreszteni minket, hogy ne a feneketlen mély álmunkból kelljen valahogy felkapaszkodnunk az ébrenléti állapotba.

Szóval az a típus vagyok, aki ébredés után nagyjából bruttó negyven percig bárkinek képes kérdezés nélkül átharapni a torkát. Persze ez felnőtt fejjel már nem tartható harcállás, ezt már a társas kapcsolatok sínylik, szóval az évek alatt sokat fejlődtem, bár mosolyogni csak a legextrémebb esetben tudok, de legalább morgás helyett beszélni is képes vagyok.

Már nagyon régen kokettáltam ezekkel az “ébresztőappokkal”, de az volt a parám, hogy ha a fejem mellett tartom a sugárzó mobiltelefont, az nem jó – az utóbbi egy évben igyekszem még a szobából is száműzni éjszakára a készüléket.
De amikor az egészséges életmódot támogató alkalmazásokról szóló cikket szerkesztettem, azt gondoltam, most már tényleg itt az ideje kipróbálni. Bő hetet adtam magamnak a tesztre. Itt az alkalmazásokban túl nagy különbség nincs amúgy, az elmélet a lényeg, és ezt is akartam tesztelni valójában, nem az egyes appokat: mi történik, ha tényleg az alvási ciklusomnak megfelelően ébredek?

Az ingyenes

Először egy ingyenes alkalmazást próbáltam ki. Beállítottam az időt, amikor legkésőbb muszáj felkelnem. Ehhez az időponthoz a kis program hozzárendel egy intervallumot, amelyben vélhetően az alvásciklusnak megfelelően lesz majd olyan szakasz is, amikor könnyebb az ébredés.
Tehát ha mondjuk 7 óra 15 perckor szeretnél felkeni, akkor az ébresztő 6 óra 45 és 7 óra 15 között fog valamikor megszólalni, amikor neked elméletileg a legkönnyebb az ébredés.

Gyors siker

Már az első nap siker! Amikor csörög a telefon, szinte ébren vagyok, és már azzal a mozdulattal kelek is ki az ágyból. A hétfő persze ettől még hétfő marad, de a lendület kicsit jobb.

Másnap pedig bekövetkezik a világ legkozmikusabb családi elalvása. A kis app nem figyelmeztetett, hogy az a legjobb, ha töltőn van a telefon egész éjszaka, lehet, hogy írják valahol, de ezt én nem vettem észre. Szóval a telefon az éjszaka folyamán nyilván lemerült (teljesen Süsü nem vagyok, nem 10 százalékos töltöttségű telefonnal vágtam a kísérletbe, de így sem bírta), a férjem ébresztője nyilván nem volt bekapcsolva, hogy hiteles legyen a teszt, tehát az egész család úgy aludt el, hogy öröm volt nézni. Képtelen kapkodásban telt a reggel, nem volt időm azon gondolkodni, vajon mennyire is ébredtem fitten.

Másnap a férjemnek szuperkorán kellett kelnie, egy pillanatig ment a családi dilemma. Ha a “csodaébresztőre” bízzuk, az lehet, hogy neki nem lesz jó, ha viszont rá, akkor az én tesztem érvénytelen, mert egyszer csak csörög az ébresztője, amire én az alvási ciklusom állapotától függetlenül mindenképpen felébredek.
Az legalább kiderült, hogy ezt az alkalmazást két ember már nem tudja egyszerre használni.
A férjem kedves malíciával jegyezte meg, amikor lemondtam a tesztről, hogy örül, hogy a magánélet mellett döntöttem a munka helyett.

Utána két furcsa nap következett, az óra mindig a végidőpontban ébresztett, és gyanússá vált, hogy nem lehet mindig ugyanolyan az alvásciklusom, úgyhogy arra jutottam, nem tudja az rendesen mérni, ezért kínjában felkelt a legutolsó pillanatban. Nem is éreztem azt a könnyű ébredős érzést. Egy napot adtam még neki, aztán azt gondoltam, kipróbálok egy fizetőset.

Kipróbáltam az ébresztőappot, megírom!

 

A fizetős

Így jutottam el egy tetszőleges fizetős alkalmazásig (megmondom őszintén, grafika alapján választottam.)
Ez már a letöltés után nagyon vicces volt, ugyanis egy tesztet kellett csinálni, hogy érzékel-e e telefon. Ha mozogtam, akkor sípolt. Működött, úgyhogy újra könnyű ébredésekben reménykedtem. Ez az app arra is figyelmeztetett, hogy be kell dugni a töltőbe a telefont, különben lemerülhet (egy tétmentes napon kipróbáltam, ha csontra feltöltöm, kibírja amúgy, de jobb nem kockáztatni).
Annyiból is jobb fej ez a program, hogy ha nem szeretnénk wifi-felhőben és egyéb rezgések között aludni, felhívja rá a figyelmünket, hogy tegyük a készüléket repülő üzemmódba. Bár logikus, de magamtól sajnos nem jutott az eszembe, így elméletileg csak egy fémdarab van az ágyamban.

 “A repülő üzemmódnak tehát az a funkciója, hogy mobiltelefonban letilt minden vezeték nélküli, hálózati kapcsolatot. Erre akkor lehet szükség, amikor nem szeretnénk, ha a telefonunk megszólalna, de a hálózati kapcsolatot nem igénylő funkciókat (pl. határidőnapló, médialejátszó, képgaléria, játék stb.) használni akarjuk. Egyes készülékekben ugyanezt a funkciót offline módnak nevezik, ami egy merőben egyszerű, leíró funkciójú megnevezés, offline, azaz »hálózaton kívüli«.”

Forrás: http://netidok.postr.hu

Szóval elméletileg nyugiban próbálkozhatok tovább. Rendben. Beállítom, lefekszem, minden jól is megy, amíg hajnali kettőkor a kisgyerek nem sír fel álmában. Rosszat álmodott, túl melege volt, sosem tudom meg, ahogy általában. Visszaaltatom, megnyugtatom. Sajnos ez ismétlődik, úgyhogy a második visszaaltatással az alvásciklusomnak mondhatni lőttek. Reggel úgy kelek, mint egy betépett panda, miután buli volt éjszaka.

 Kapcsolódó cikkeink:

De nem adom fel!

Nem bizony. A következő napok békésen telnek, beállítom és általában összevissza időben kelt, tehát hihető, hogy az én ciklusomhoz igazodik. De ezt azért még nem nyalnám be, azért is gondolom, hogy működik, mert mindig úgy ébredek, mintha éppen akkor magamtól is keltem volna. Már ülök is fel az ágyban, viszlát, kóma!

Újdonság – profi szerkezet

Egy szó, mint száz, én megvettem most ez a dolgot, és kicsit sajnálom, hogy nem próbáltam ki korábban, bár azzal kapcsolatban továbbra sem vagyok száz százalékig nyugodt, hogy egy telefon van az ágyamban. Az idei CES-en mutattak be amúgy egy ennél is profibb megoldást, ami az elalvást is segíti, sőt tulajdonképpen teljes supportot nyújt egész éjszaka. (Ha nyugtalanul alszunk, visszaaltat, kellemes zenével, fényekkel stb.). Elméletileg, ahogy látom, sugárzás sincs, mert valami madzag köti össze az érzékelőmatracot az ébresztőórával, igaz, a telefon ehhez is kell. Szerencsére nálam azért ennyire nem súlyos a helyzet, az alvás az többnyire megy, a kelésben szorulok segítségre, de azért egyszer biztos kipróbálnám ezt is.

Itt egy kis videó az ígéretes készülékről:

A telefonnal kapcsolatban pedig egyelőre nem döntöttem véglegesen. Ha meggyőzöm magam, hogy egy repülő-üzemmódba kapcsolt telefonnak semmilyen rossz hatása nincs az egészségemre, akkor szerintem igencsak meg tudja könnyíteni a reggeleket. Morcos medvéknek ez azért erős érv.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top