Amikor még volt szilveszter
Különösen vad és hedonista szilveszter volt Budapest belvárosában 2019 utolsó éjszakáján és 2020 első hajnalán. Mintha csak tudtak volna valamit. Sőt, az egész országban kimaxolták az éjszakát: ötven tűzijáték okozta tűz országszerte, ebből tíz esetben épület égett, ketten meghaltak. A Bulinegyedben pedig szemétben, szétdobált Lime-ok közt ölelkezve léptek át az új évtizedbe. Mi pedig végigfotóztuk.

Fotó: Neményi Márton
Juhászportré a Kálvária-hegyen
– Hogy lesz az emberből juhász?
– Kell hozzá egy birka.
– És még?
– Aztán még egy birka. Aztán egy kos. A többi jön magától.

Fotó: Neményi Márton
Nagymonológ
„Amikor elmondják, hogy meg fog halni az egy szem gyereked, az a legkeményebb. Úgy élni az életet, hogy tudod. És azt is, hogy addig sem lesz jobb. Mégis végigkíséred az úton. Tudja. Azt mondták, nem fogja ő megérteni a halált soha. Mégis, amikor másfél éve megmondtam neki, hogy meghalt apa, nagyon sírt. Nem is értettem, nem találkoztak évek óta, de csak sírt hetekig. Nem őt siratta: végigpörgette az agyában, hogy »ha apám meghalt, anyám is meghalhat, és akkor mi lesz velem?«. Elbeszélgettünk erről, mondtam neki, hogy a Jóisten nem akarhatja, hogy anya ne legyen. Anya itt lesz, nem hal meg, elkísér majd a végéig, nyugodj meg. Megnyugodott.” Így neveli mozgásképtelen lányát Tímea.

Fotó: Neményi Márton
Élet a Bethesdában
„Nem is a szülők jelentik a legnagyobb kihívást. A legnehezebb az, hogy a kisdedek nem látják az arcunkat. Az idősebb gyerekek is félnek, ha bekerülnek egy idegen helyre, a csecsemőkkel és a két-három évesekkel azonban különösen nehéz. Nekik még nem tudjuk elmagyarázni, miért kell ez, a sok kisgyerek ráadásul az anyját is akkor látja először maszkban, amikor megérkeznek ide. Ez, és az, hogy hirtelen ott áll körülötte egy csomó maszkos ember, félelemmel tölti el.” Juhász Anna, a sürgősségi és belgyógyászati ambulancia vezető asszisztense mesélt arról, milyen az élet járvány idején a Bethesda Gyermekkórházban.

Fotó: Neményi Márton
Kicsit szomorkás
„A zongora mögül minden könnyebb, mert az borzasztó nagy erőt ad. Ha én oda beülök, olyan erőt érzek magamban, amit soha nem éreztem a civil életben. Mindig vézna kis gyerek voltam, aki nem nagyon tudott sportolni, később pedig nem éreztem magam se jóképűnek, se csábítónak, inkább gátlásos voltam. De ha a zongoránál vagyok, akkor ez mind nincs. Ezért is menekülök mögé, mert ott élek én igazán. Nekem ez az igazi élet.” Füzy Gábor bárzongorista több mint fél évszázada a pesti éjszaka (és néha a nappal) legnagyobb partiarca. Kimerítő életműriportunkért erre tessék.

Fotó: Neményi Márton
Március 15. forradalom és szabadságharc nélkül
Az állam, a pártok, a civil szervezetek és nagyjából az összes épelméjű polgármester lemondta a március 15-i programokat, természetesen a koronavírus miatt. Azaz mióta csak nemzeti ünnep ez a nap, azóta először történt meg az, hogy ebből az égvilágon semmi nem látszott. Tudjuk: kint voltunk. Óvatosan, a nyílt térben, senkihez sem közel kerülve és érintkezés nélkül, de kint voltunk és jelentjük: egy köhögős-szipogós zászlófelvonáson és gyéren kitűzött kokárdákon kívül tényleg nem volt ünnep. Több arcmaszkot láttunk, mint kokárdát. Megmutattuk.

Fotó: Neményi Márton
Az első hullám mottója
Akkor még kijárási korlátozásnak hívtuk, ismerkedtünk az Operatív Törzzsel, a lakosság kétharmada betárazott vécépapírból (ezt egyébként azóta sem értjük), és azon izgultunk, nehogy ötven (urambocsá’ száz) fölé menjen a napi esetszám. Ez a felirat március közepén jelent meg a Rákóczi úton.

Fotó: Neményi Márton
Lockdown
A pestiek talán akkor érezték meg leginkább, hogy nincs mese, itt a koronavírus, amikor bezártak a bulihelyek. A hetedik kerület pedig nyüzsgő, itt-ott balhés (és éppen egy szigorú csendrendelet ellen harcoló) partinegyedből egyetlen éjszaka alatt temetővé változott. Ez volt az az éjszaka.

Fotó: Neményi Márton
A Föld napja
Ha volt a pandémiának pozitív hozadéka, akkor az az, hogy a Föld szó szerint egy kis lélegzethez jutott és kitisztult a levegő. (Legalábbis az első hullámban, most az ingyenes parkolásnak hála nagyobb a szmog mint valaha.) Az eredmény: a 2020-as Föld napján, Budapesten tisztább volt a levegő, mint évtizedek óta bármikor.

Fotó: Neményi Márton
„Felkenem a vöröset, felveszem az ünnepi lépőmet és leviszem a szemetet”
Ezt a képen is látható főszerkesztőnk mondta, amikor, izé, levitte a szemetet. Ezt meg divatszerkesztőnk: „Végre büntetlenül vehetem fel a legkényelmetlenebb tűsarkúimat is, mert ameddig megjárom az utat a kukáig és vissza, nem tud bennük megfájdulni a lábam. Azért persze nem kicsit várom, amikor majd újra tisztességesen megfájdíthatom…” Voltak ugyanis olyan hetek, amikor a szemét levitele konkrétan az egyetlen említésre méltó esemény volt egy-egy napon. Mindenki megadta tehát a módját, mi pedig érthető narcizmussal körbefotóztuk magunkat.

Fotó: Neményi Márton
Eljött a biciklisek ideje
Boldogan vigyorgó és veszélyesen közlekedő, tapasztalatlan biciklisták váltják egymást Budapest új bringaútjain, és vannak, akik így is a járdát választják. Szabálytalan, de őket is meg lehet érteni. Teszteltük a főváros Nagy Emberkísérletét: az autósok rovására (és kitartó tiltakozása mellett) felfestett biciklisávokat.

Fotó: Neményi Márton
Karanténszínház
Egy félbeszakadt évaddal a háta mögött és bizonytalan jövőképpel maga előtt rendhagyó projekttel kereste meg fotósunkat a Katona József Színház. Az volt a feladat, hogy a színészekről előadás közben készült fotóikat illesztette bele saját otthonukba. A sorozatból lett aztán az őszi évadkönyv. Így még biztosan nem láttátok Jordán Adélt, Rezes Juditot, Elek Ferencet és (alant) Borbély Alexandrát.

Fotó: Neményi Márton
Emlékezés Benedek Tiborra
Június 18-án elhunyt a magyar sportélet egy kiemelkedő alakja, Benedek Tibor. Gyászolja családja, ismerősök, barátok, sporttársak és ismeretlenek is. Tisztelte és szerette a sportot, ami az élete volt, imádta a családját, és ami legfontosabb, mindig ember tudott maradni. Az utolsó pillanatokig küzdött, nem is tudott volna másként élni, hogy bármit is feladjon, számára ismeretlen lett volna. Több százan rótták le tiszteletüket budapesti Hajós Alfréd uszodánál, ami hosszú éveken keresztül Tibor bázisa volt.

Fotó: Neményi Márton
#freeSZFE
Az év hashtagje alighanem a kormány által okkupált és a hatalom falanszterébe beleszuszakolni próbált Színház- és Filmművészeti Egyetem melletti tüntetéssorozathoz köthető. A politikusok nyilván számítottak némi ellenállásra, arra viszont aligha, hogy a diákok nagy része egy emberként, szünet nélkül tüntet és őrködik majd, ha kell, fizikailag megakadályozva, hogy a hatalom embere, egy egykori lövésztiszt (!) bejusson az egyetemükre. Az SZFE-ügy nagyon hamar a (fővárosi) kormányellenesség jelképévé vált.

Fotó: Neményi Márton
Az Index halála
Index persze még mindig van, de ez már… mindegy, bele se menjünk. A lényeg, hogy koronavírus ide vagy oda, a végnapjait élő szerkesztőség mellett több ezres tüntetés bontakozott ki. Az O1G-maszk pedig akár 2020 Budapestjének logója is lehetne.

Fotó: Neményi Márton
Mucsi Zoltán
„Hirtelen minden felpörgött körülöttem, volt, hogy alsó hangon háromszor annyi időt töltöttem Pepével, mint a hitvesemmel. Reggel hatkor keltem, elmentem forgatni vele, aztán bementünk a Bárkába játszani vagy próbálni, utána még csicseregtünk egy kicsit, aztán hazaestem aludni. Abban a három-négy évben alig látott a feleségem meg a gyerekeim; de nyilván, én ezt akkor csak így tudtam csinálni, ha nem vetem bele magam ennyire a színházba, nagyon más ember lennék, más lenne a pályám is, mint így. Akkoriban azt gondoltam, hogy első a színház, második a színház, harmadik a színház, negyedik a kedvesem, a család, ötödik a barátaim. Ma már nem így vagyok ezzel: most család, színház, barátok a sorrend.” Mucsi Zoltán könyvet írt, nekünk meg interjút adott.

Fotó: Neményi Márton
Ritmo
Minden nagyobb nyári buli elmaradt, az egyetlen fesztiválszerű élmény Budapesten az éves Ritmo világzenei rendezvény lecsupaszított, szabadtéri, csak magyar együtteseket felvonultató koncertjei voltak szeptemberben. A Ritmo Piknik még pont elcsípte a második hullám betörése előtti pillanatot, a közönség pedig már többé-kevésbé biztos lehetett benne: most egy darabig nem lát majd koncertet. Ennek megfelelően vetették bele magukat az élménybe, hozott sörrel és (még) maszk nélkül.

Fotó: Neményi Márton
Átjáróház
„Kétszer álmodtam azt, hogy találkozom Bárnai Petivel – a film férfi főszereplője – , aki kopasz, és 30 kilóval nehezebb. Volt olyan színészünk, aki levágatta a haját a karanténban, mert elfelejtette, hogy vissza kell jönni forgatni. Már néhány plusz kiló is meglátszik az emberen, pláne egy jeleneten belül, szóval rettegtem attól, hogy a karantén alatt meghíznak a színészeim.” Madarász Isti rendezte az Átjáróház című filmet, ez volt az első produkció, amely szigorú szabályokkal ugyan, de elindulhatott a két hullám közt. A forgatáson jártunk.

Fotó: Neményi Márton
Semmi különös, csak egy átlagos este Budapesten
Még pont nyitva voltak a kocsmák.

Fotó: Neményi Márton
11 óra 2 perc
A második hullám miatti szigorítás egyik első – sokak szerint értelmetlen – lépése, hogy a vendéglátóhelyeknek este 11-kor be kellett zárni. Az eredmény abszurd és vicces volt: egy pillanat alatt az utcára tett bulizók (a legkülönfélébb véralkoholszinttel), takarítók és egyszerű járókelők egymás hegyén-hátán a bulinegyedben.

Fotó: Neményi Márton
Az utolsó buli
Aztán: zárás, maszk, kijárási tilalom, vásárlási idősáv.

Fotó: Neményi Márton
Vagabond
Hajléktalanportré az Oktogonnál

Fotó: Neményi Márton
Színes szovjet tudományos-fantasztikus film
Októberben birtokba vehették az utasok a hármas metró felújított déli megállóit: a Határ útit, a Pöttyös utcait, az Ecseri útit és a Népligetet. Így most már a metró fele (húsz megállóból tíz) tisztességesen, vagy egyenesen szépen néz ki. Vagy legalább úgy, hogy nem megy el tőlük az életkedvünk. Az utazóközönség ettől még persze változatlan. Képeink pedig itt.

Fotó: Neményi Márton
Etetés
Este nyolc után nincs élet, napközben kell hát megtalálni és kihasználni az örömet, amit a város nyújt.

Fotó: Neményi Márton
Lila ruhás nő a Fekete Kutya előtt
Kimerészkedtünk – persze engedéllyel – a kijárási tilalommal sújtott pesti éjszakába. Embereket nem találtunk, sebaj, benépesítettük az utcákat festményalakokkal. Mi lepődtünk meg a legjobban, mennyire odakívánkoztak.

Fotó: Neményi Márton
Nyugi van
„Még a rendőrök sem baszogatnak. Nyugodtan alszom. Korábban még a zuhogó esőbe is kizavartak. Most semmi ilyesmi. Úgyhogy maradok. Aludtam én mínusz húszban is, akkor sem fagytam meg, vigyázott rám az Isten. A hajléktalanszálló rosszabb, mint a börtön. Az emberek ott… aki volt már, annak nem kell őket bemutatnom. Bizonyára érti maga is. Én megvagyok a magam valóságában, csöndben, nyugiban. Négy éve vagyok az utcán. Korábban bejártam Franciaországot is. Aztán most ez. Az én hibám, na. Részben. Az asszony ártatlan. Az asszony mindig ártatlan.” Körbekérdeztünk, mi a helyzet azokkal, akik nem tudják nem megszegni a kijárási tilalmat, mert kint, az utcán van az otthonuk. Így élnek a hajléktalan emberek a második hullámban.




Kiskarácsony
Naiv, de szívet melengető Betlehem-installáció Budaörs határában 2020. december 23-án.

Fotó: Neményi Márton
Fotográfia az nlc-n
- Ilyennek még nem láttad a fővárost: Budapestnek is van saját streetfotós-csapata
- A köztársaság ünnepétől a teljes depresszióig: így változott Budapest 30 év alatt
- Igaz történet a híres kép mögött: pokollá vált az afgán lány élete, miután lefotózták