nlc.hu
Gasztro
Bezár a Pasztell Étterem

Bezár egy budapesti étterem, amit a Michelin-kalauz is ajánl

Egy kiváló konyhával és étteremmel kevesebb Budapesten.
Pasztell Restaurant Budapest

Bezár a budapesti Pasztell Étterem, amelyet a neves étteremkalauz, a Michelin Guide is ajánl – értesült az nlc. 

„A Szent István Bazilikától két perc sétára található ez az elegáns, kortárs étterem, ahol a csúcstechnológiával felszerelt látványkonyhában a séfek modern magyar ételeket készítenek olaszos beütéssel. (…) A kiszolgálás figyelmes és jó tempóban zajlik” – olvasható a Michelin Guide ajánlása az V. kerületi Pasztell Étteremről.

A Bajcsy-Zsilinszky út kis ékszerdoboza volt a Pasztell. Éttermi elődje ugyanitt, a 22-es szám alatt a Tama volt, amelyet 2019 novemberében új névvel, új koncepcióval és teljesen új enteriőrrel nyitottak újra. Stílusos nappaliszoba hangulatú berendezéssel, a falon kortárs képzőművészeti alkotásokkal, limoges-i porcelán terítékkel és menő látványkonyhával fogadták a vendégeket.

Igazán sajnálatos bezárás a Pasztellé. Óriási ambíciókkal fejlesztették Erdei János séf tudását, és emelték a konyha színvonalát. Az elmúlt évek folyamán komoly szándékot, energiát és nem utolsósorban pénzt fektettek abba, hogy elnyerjék a magyar közönség kegyeit és nemzetközi szinten  is nevet szerezzenek maguknak. Mindezen törekvéseikre igazán biztató, pozitív visszajelzés volt a Michelin-kalauz ajánlása, amit a Michelin-csillag előszobájaként is emlegetnek.

Információink szerint most csak egy fejezet zárult le, és folytatás várható, de egyelőre bezár az étterem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top