Horoszkóp

Szaturnusz a Vízöntőbe lép. Sorsszerű változások jönnek

Vasárnap a sorsbolygó, a Szaturnusz a reformer Vízöntő jegyébe lépve sorsfordító és mindenki számára érezhető változásokat hoz. Ez most még csak átmeneti ugyan, de valamit felvillant a jövő lehetőségekből is. A horoszkóp szerint sorsszerű és nagyon különleges időszak kezdődik...

2020. március 22-én hajnalban (01:45-kor) a Szaturnusz, a nagy sors bolygója a Bak jeléből átlép a Vízöntő jelébe. Ezzel sorsszerű változásokat indít el. A Bak föld jegy, míg a Vízöntő levegő jegy. Vagyis mostantól szó szerint fellélegezhetünk. Igaz, lesz majd egy „visszalépés” is, hiszen 2020. július 2. és december 16. között a Szaturnusz bolygó ismét a Bak jelében jár. De a mostani átlépés vitathatatlanul nagy jelentőségű és sorsszerű fordulatok hoz.

Szaturnusznak több neve is van

  • Ő a Nagy Sors bolygója: mindig sorsszerű változásokat, találkozásokat, eseményeket hoz, amelyek magasan az emberi értelem fölött állnak. Ilyen történések hatására érezzük, hogy milyen kicsik és kiszolgáltatottak vagyunk. Vagyis, hogy a Sors mekkora hatalom.
  • Ő a „Küszöb Őre”: azt szimbolizálja, amit az emberek nehéznek, sőt olykor büntetésnek éreznek. Gyakran a türelemmel, a felelősséggel és a próbatételekkel azonosítják. Csak kellő kitartás után „adja oda” azt, amire vágyunk, vagy enged belépni minket egy sikeresebb időszakba. Ezért nevezik a „küszöb őrének”.
  • Ő az Idő Ura: Szaturnusz-Kronosz, mint isten a magvak kikeléséért is felelős volt. Sokkal több feladata a rómaiak életében nem akad. (Érdekesség, hogy a Capitolium lábánál lévő temploma mégis az egyik legnagyobb a Fórumon. Itt őrizték a rómaiak az állam kincseit.) Emiatt úgy tartja a hagyomány, hogy Szaturnusz bolygó sokra tartja, ha valaki képes megvárni, hogy beérjenek a gyümölcsök. Szó szerint, és átvitt értelemben is…

Hogy az előttünk álló időszakban, vagyis a mai naptól július 1-ig mi minden várható, az nagyban függ attól, hogy hajlandók vagyunk-e a Vízöntő Szaturnusz által szimbolizált önállóságot, higgadtságot és türelmet képviselni, kifejleszteni és a gyakorlatba is átemelni. Kezdjük a sort kivételesen a Vízöntőkkel, akiket a legközvetlenebbül érint ez a változás!

Sorsszerű változások kezdődnek március 22-én a horoszkóp szerint (fotó: Getty)

Sorsszerű változások kezdődnek március 22-én a horoszkóp szerint (fotó: Getty)

Vízöntő

Vízöntő jegyűként Szaturnusz számodra alapvetően fontos bolygó, mert az Uránusz mellett a te uralkodó bolygód is. Vagyis testhezálló időszak lesz ez a mostani, amire 1994. január 28. óta vársz. Akkor járt a Vízöntőben utoljára Szaturnusz. Ő most a Sors keze: olyan új dimenziók nyílnak meg előtted, amelyek új időszámítás kezdetét garantálják. Ám tudj róla, mindaz, ami most indul, még nem a végleges! Könnyen lehet, hogy július 2-től lesz egy hosszabb „reklámszünet”, és majd december 17. után valósul meg az új ötlet, a lehetőség.

Halak

Halak jegyűként rád sem lehet ismerni: szokatlanul visszahúzódóvá válsz. Emlékeztesd magad sűrűn, hogy nem kell senkinek megfelelned! Ha úgy esik jól, ne menj társaságba! Mostanában inkább a csendet és a magányt választod. Nincs veled semmi baj, ha többet meditálsz, merengsz. Arra kell ügyelned, hogy ez ne váljon nyomasztóvá, és te ne válj depresszióssá! Nem kell az egész világ terhét a válladra venned! Nem vagy te Glóbusz. A Vízöntő levegős jegy, ezért sokat legyél a szabadban, és szellőztesd ki a fejedet, amikor csak teheted!

Kos

Kos jegyűként megkönnyebbülhetsz kicsit. Szaturnusz abbahagyja azt a nyomást, amit 2017. december 20. óta szinte folyamatosan éreztél. Sokszor belefájdult a fejed, hogy azon agyaltál, mikor mi legyen, merre haladj. Ennek most vége. Új időszak kezdődik, amikor meg fogsz lepődni, mennyivel komolyabb barátokra találsz. Szívesebben leszel idősebbek társaságában is. Az, ami eddig idegesített, a lassú beszéd, a túlzott megfontoltság innentől kimondottan vonzani fog. Meglátod, te is milyen sokat komolyodsz…

A Szaturnusz bolygó a Vízöntő jelébe lép március 22-én (fotó: Getty)

A Szaturnusz bolygó a Vízöntő jelébe lép március 22-én (fotó: Getty)

Bika

Új korszak kapujában állsz: komolyabb, felelősségteljesebb pozícióra értél meg. Egészen biztos, hogy munkahelyet váltasz, vagy a cégen belül emelnek magasabb helyre. De semmiképp se kezdj el kapkodni! Elengedhetetlen, hogy ismerd a következő dátumokat: március 22. és július 1. között nyisd ki a szemed és a füled, mert kitűnő lehetőségek jönnek. Azonban előfordulhat, hogy nem lesz elég időd a váltáshoz. Ne aggódj, mert ami július 1-ig nem jön össze, december 17. után két és fél éven belül biztosan meglesz!

Ikrek

Ikrek jegyűként leírhatatlanul felszabadító korszak vár rád. Ami az elmúlt években zajlott, összepréselte a szárnyaidat. Képtelen voltál repülni, nehézkesnek és korlátoltnak érezted magad mind fizikailag, mind lelkileg és szellemileg. Komoly erőfeszítésedbe került, hogy megőrizd a derűdet és a humorodat. Azzal, hogy a Szaturnusz átlép a Vízöntőbe, fellélegzel, és visszakapod a lelkesedésedet. Most fogod igazán megérezni, hogy mennyire hiányzott a szellemi magasság. Külföldi utak, tanulmányok vagy munka is megtalálhat mostantól téged.

Rák

Rák jegyűként valamit vagy valakit el kell engedned. Szaturnusz olyan sorsszerű erőket szimbolizál, amivel szemben semmi esélyed. Nem alkudozhatsz vele. Szaturnusz másik neve: Kronosz, az Idő ura, mely azt jelenti, hogy aminek, akinek letelt az ideje, annak távoznia kell. Muszáj lesz elgyászolnod és megsiratnod. Csalóka lesz, hogy július 2. és december 16. között azt hiheted, mégsem kell lemondanod arról a valamiről. Azonban december 17-től biztos lehetsz benne, hogy végérvényesen vége. Nagyon eltérő lehet, hogy nálad ez pontosan mit jelent.

Mindenkinek változik az élete mostantól (fotó: egtty)

Mindenkinek változik az élete mostantól (fotó: egtty)

Oroszlán

Oroszlán jegyűként minőségi változásra számíthatsz a párkapcsolatodban. Komolyra fordulhatnak a dolgok, ami jelenthet összeköltözést, eljegyzést, esküvőt. De ha nincs meg a kölcsönös tolerancia és törekvés a közös jövő építésére, a szakítás sem kizárt. Mindez március 22. és július 1. között, vagy december 17. után válik esedékessé. A párkapcsolat mellett meg fognak változni az emberi kapcsolataid is. Több idősebb emberrel lesz dolgod, akik nagy hatással lesznek rád. Tőlük megtanulhatod, mit jelent az individuális öntudat.

Szűz

Szűz jegyűként biztos lehetsz abban, hogy a munkahelyeden egyre több és nehezebb feladatot akarnak rád rakni. Szaturnusz hajlamosít arra, hogy erőpróbának, erődemonstrációnak vedd mindezt. Be akarod bizonyítani, hogy bírod a terhelést, azonban sokat kockáztatsz: az egészségedet. Úgy tűnik, nem éri meg. Figyelned kell magadat, és megkérheted a környezetedet, hogy szóljanak, ha azt látják, hogy túlvállaltad magad! És fogadd meg, hogy hallgatsz a többiek tanácsára! Csak így előzheted meg, hogy lerobbanj, s hosszan betegeskedj.

Mérleg

Az éremnek két oldala van – tartja a mondás. Azzal, hogy a Szaturnusz átlép a Vízöntőbe, Mérleg jegyűként számodra könnyedebb, de komolyabb időszak indul el. Egyrészt a kreativitásod régen látott magasságokba emel, másrészt csalódhatsz a fiatalokban, a gyerekekben. Ez utóbbi butaság, mert csak akkor csalódhatsz, ha olyasmit vársz tőlük, ami a koruknak nem megfelelő. Tehát ők nem hibáztathatók. Bár a kreativitásod szárnyalni fog, mégsem lesz merszed új vállalkozásba kezdeni. Szaturnusz, Kronosz, az Idő ura nem is sürget…

Július 1-jéig bármi változhat és bármi megtörténhet (fotó: Getty)

Július 1-jéig bármi változhat és bármi megtörténhet (fotó: Getty)

Skorpió

Skorpió jegyűként óriási változásokra számíts a családon belül. Főleg az idősekre kell mostantól odafigyelni. Tuti, hogy megmakacsolják magukat, és nem hallgatnak senkire. Sem a szigor, sem a kedvesség nem ér célba, vagyis egészen másfajta érveléssel kell előállnod. Ezzel párhuzamosan ingatlanügyeid is mérföldkőhöz érnek. Nagyon fontos, hogy tudd a fázisokat és dátumokat: március 22. és július 1. között új lehetőségeket kaphatsz, de ezek július 2. és december 16. között megtorpannak. December 17. után viszont két és fél éven belül megvalósulnak.

Nyilas

Nyilas jegyűként sajnos nincs mit szépíteni a jövőn: a megkezdett tanulmányokat egyre nehezebbnek érezheted majd. De ne add fel! Maradj kitartó, és azt fogod tapasztalni, hogy egyre jobban belejössz, sőt egyre jobb eredményeket érsz el. Eközben új tanulmányok lehetősége is adódhat bármikor. Pontosabban március 22. és július 1. között, vagy december 17. után. Ez sorsszerű, sőt sorsfordító lesz. De csak akkor, ha megragadod. Ne kíméld magad! Akkor leszel elégedett, ha beleadsz mindent. Ez törvényszerűen idővel nagy sikereket hoz neked.

Bak

Bak jegyűként ne ijedj meg, ha mostantól kissé borúsabban látod a pénzügyeidet! Ez csak átmeneti. Hozzá kell szoknod az új „frekvenciához”, ez időbe kerül. Nem véletlen, hogy Szaturnusz, Kronosz, az Idő ura. Március 22. és július 1. között elkezdheted gyakorolni a mértékletességet, persze nem mintha eddig nagy lábon éltél volna. Vedd számba az értékeidet, és számold meg a bevételedet! Legyél szigorú magaddal! Közben magányosnak érezheted magadat, de ez is csak átmeneti. Idővel megérted, hogy más nem oszthatja be a pénzedet, csak te.

Ez is érdekelhet Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top