nlc.hu
Szabadidő
Kritika a Thank You, Goodnight: The Bon Jovi Story című dokumentumfilmről

„Belőlem sosem lesz kövér Elvis” – Jon Bon Jovi méltósággal szeretne megöregedni, és erről dokumentumfilm készült

„Ha nem lehetek én a faszagyerek, inkább fel sem állok a színpadra” – mondja az évek óta hangképzési problémákkal küzdő rocker, Jon Bon Jovi a róla és zenekaráról szóló négyrészes dokumentumfilmben, ami félelmetes őszinteséggel mutatja be, hogy egyszer még az örökifjak fölött is eljár az idő.

A Thank You, Goodnight: The Bon Jovi Story egyik első jelenetében New Jersey legendás szülöttét láthatjuk, ahogy odahaza a házában tesz-vesz, szemüvegesen, láthatóan idősen szortírozgatja a zenekar ősrégi felvételeit, réges-régi kazettákat játszik le, jegyzetel és digitalizál. Természetesen én is szeretnék majd hatvanévesen olyan fitt és energikus lenni, mint Jon Bon Jovi, de ettől még nyilvánvaló: az ellenállhatatlan mosolyú és fiatalon a nők által állandóan a feszes hátsójáért dicsért rocksztár visszavonhatatlanul megöregedett. Ha akarná, sem tudná ezt eltitkolni, de szerencsére nem akarja, sőt, valójában ez jelenti a Thank You, Goodnight: The Bon Jovi Story legfontosabb témáját és fő erősségét.

Nem búcsúfilm

A dokumentumfilm címe üzenetértékkel bír. Jon még a karrierje elején kapta a tanácsot, miszerint a koncertjei végén sose búcsúzzon el a közönségétől, egyszerűen csak köszönje meg az estét, és kívánjon nekik jó éjszakát, mielőtt levonulna a színpadról. Ez a néhány szó a film címében azért is kap jelentőséget, mert a közel ötórányi történetet megnézve könnyen hihetnénk akár azt is, hogy egy búcsúnak vagyunk a szemtanúi. A film nagy részében ugyanis az énekes a hangképzési problémáival küzd, érzi, hogy az egykori aranytorka megkopott, és hiába a legjobb kezelések, hangképzési trénerek, a rengeteg gyakorlás, sőt egy komplikált és veszélyes műtét, benne van a pakliban, hogy soha többé nem tud majd úgy énekelni, ahogyan azt elvárná magától. Márpedig – ahogy azt a filmben többször is kifejti – ő képtelen lenne megbocsátani magának, ha valaha is úgy állna színpadra, hogy a maximális teljesítmény helyett csak 80 százalékot tud nyújtani.

Bon Jovi

Bon Jovi a backstage-ben, a ’84-es Rosemont Horizon fellépésük előtt (Fotó: Paul Natkin/Getty Images)

Hogy nem beszél a levegőbe, azt egyszer már bizonyította. A Bon Jovi zenekar néhány év pandémia okozta kihagyás után 2022-ben már rászánta magát egy 15 állomásból álló amerikai miniturnéra. A filmben látható backstage felvételek alapján Jon végig küzdött az énekhangjával, és mivel a teljesítménye elmaradt attól, amit önmagától elvárt, frusztrált és ideges volt a bulik előtt, és már nem tudta úgy élvezni a fellépéseket, mint korábban.

Amint véget ért a turné utolsó koncertje, Jon Bon Jovi kimondta, amit egy előadóművész csak nehezen mond ki: visszavonul.

Egészen addig ne is számítsunk semmilyen visszatérésre, amíg nem érzi képesnek magát arra, hogy úgy énekeljen, mint régen, és a hangja kibírja a turnézással járó extra megpróbáltatásokat. 2024 májusában ugyan az már világos, hogy a hangja annyira rendbe jött, hogy egy új, júniusban megjelenő albumot fel tudjon énekelni, de azt még mindig nem tudni, képes lesz-e újra visszaállni a színpadra is. Az új albumhoz dukáló koncertállomásokat ugyanis még nem hirdettek meg. Egyet azonban biztosra vehetünk: nagyon szeretne visszatérni és játszani a közönségének.

Visszatérni, de nem mindenáron

Izgalmas hallgatni, amikor Jon Bon Jovi a motivációjáról beszél. Hatvan fölött már túl van a karrierje csúcsán, ennél már nem lesz és nem is lehet híresebb, és jól tudja ezt. Mindenhol fellépett már, ahol fel lehetett, minden zenei díjat begyűjtött, amit begyűjthetett és minden toplistát meghódított, amit meghódíthatott. Több pénzre már nagyon régóta nincs szüksége, ez már cseppet sem motiválja.

Viszont továbbra is imád dalokon gondolkodni, dalötleteket lejegyezni, vágyik arra, hogy találkozzon a közönségével, és nem utolsósorban felelősségérzete is van:

tudja, hogy a Bon Jovi produkció több mint száz embernek biztosít munkát és bevételt, akik közül sokan hosszú évek, évtizedek óta az immár negyvenéves banda mellett vannak, márpedig őket nem szeretné cserbenhagyni.

Nem túl rocksztáros gondolkodás, inkább egy sikeres családi vállalkozás vezetőjére emlékeztet, de bizonyos szempontból a Bon Jovi zenekar már jó ideje egy sikeres családi vállalkozás, ahol a tágabb Bongiovi család jó néhány tagja dolgozik főállásban.

Jon Bon Jovi

Jon Bon Jovi a “Thank You Goodnight: The Bon Jovi Story” New York-i premierjén (Fotó: Theo Wargo / Getty Images via AFP)

Jon Bon Jovi vissza akar térni, de nem mindenáron. Az egyik izgalmas jelenetben arról beszélget egy zenésztársával, hogy nemrég látta az Elvis című filmet, ami nagyon tetszett neki, és arra is emlékeztette, hogy nem akar olyan lenni, mint Elvis az utolsó időszakában. Nem szeretné tönkrevágni azt az örökséget, amit a társaival mostanáig maguk mögött hagytak, nem szeretne önmaga paródiájaként bohóckodni a színpadon, küzdve a régi önmaga árnyékával.

Amikor a stúdióban visszahallgatja a Livin’on a Prayert, szomorúan vallja be, hogy hatvanévesen szinte már képtelenség ilyen magas hangokat tisztán kiénekelni. Fiatalon olyan mércét állított fel magának, ami ma már elérhetetlennek tűnik. „De a tegnapi meccsen a fél stadion ezt a dalt énekelte” – mondja neki lelkesítésként a hangmérnöke. „De nem ebben a hangnemben” – hangzik a keserű válasz.

Bon Jovi A-tól Z-ig

Az egyenként nagyjából egy és negyedórás (van köztük másfélórás is) epizódokból álló Thank You, Goodnight legérdekesebb részei kétségtelenül azok, amikor Jon Bon Jovi és zenekara kénytelen szembesülni az idő múlásával, de a (túlságosan) bőkezű játékidő arra is elég, hogy a banda történetét is bejárja az alapítástól egészen napjainkig. Ez szerencsére egy Wikipédia-szócikknél kevésbé száraz verzióban tárul elénk, de azért nagy megfejtésekre nem kell számítani.

A Bon Jovi zenekarral ugyanis nagyjából pontosan azok a dolgok történtek, amik a legtöbb óriási sikert arató rockzenekarral történni szoktak:

  • A munkásosztálybeli srácok felkapaszkodtak,
  • sikert arattak,
  • egymást követték az új albumok, a gigaslágerek és a turnék.
  • Természetesen volt egy tipikusan gonosz zeneipari menedzserük, aki mindent kisajtolt belőlük,
  • a totális kiégés és feloszlás határára sodorva őket.
  • Majd jöttek a szólóalbumos kísérletezgetések,
  • Jon részéről a színészi próbálkozások
  • Néhány évnyi szünet után a visszatérés egy megújult formában, családi menedzsmenttel a háttérben.

Bár a Bon Jovi zenekar tagjai sosem éltek olyan botrányos és balhés életet, mint például a Mötley Crüe zenészei, azért az alkohol, a drogok és a gyógyszerek őket sem kímélték. Az egyik alapító tagtól kénytelenek voltak megválni, miután az addikciója már a színpadi teljesítménye rovására ment, és a zenekar több tagja is megfordult különféle rehabokon az évek során, valaki több, más meg kevesebb sikerrel.

A rajongók által jól ismert sztorik a filmben azért válnak mégis érdekessé, mert rengeteg archív felvétel társul hozzájuk: izgalmas látni a moszkvai fellépést a vasfüggöny lehullása utáni időkből, ahogy nagyon érdekes az is, amikor a mexikói koncertjük egy diáktüntetés kereszttüzébe kerül, és a banda tagjai nem igazán tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel.

Egy fájdalmas válás és ami utána jött

A terjengős játékidő ellenére Jon kimondottan keveset beszél a családjáról. A felesége, a még gimis években megismert Dorothea ugyan többször is megszólal a filmben, de nagyrészt Jon karrierdöntéseit és karakterét kommentálja. Kettejük történetéről és a házasságuk működéséről alig derül ki valami a jól ismert anekdotán felül, miszerint a kiadó és a menedzsment annak idején ellenezte a házasságot, mert attól tartottak, hogy Jontól elfordulhatnak a lányrajongók emiatt. A gyerekeiről szinte semmit nem tudunk meg, és arról sem esik szó, vajon sikerült-e végig hűségesnek maradnia a rock and roll élvonalában töltött évtizedek során.

Cserébe egy másik izgalmas mozzanat alapos kibontásra kerül: Richie Sambora külső szemmel váratlan 2013-as kilépése a zenekarból. A klasszikus Bon Jovi hangzásban elévülhetetlen érdemekkel bíró gitáros/énekes/dalszerző szerencsére nem csak archív felvételeken látható a filmben, hanem maga is aktív interjúalany annak ellenére is, hogy több mint tíz éve nem tagja már a bandának.

Sambora kilépése nemcsak a rajongók, hanem maga Jon Bon Jovi számára is sokkoló volt. Amikor a filmben megkérdezik tőle, mennyi időre volt szüksége, hogy feldolgozza azt, az énekes őszintén bevallja, hogy igazából máig sem sikerült elfogadnia.

A felesége szerint Jon máig részben önmagát okolja emiatt, mert túlhajszolta a bandát. Annak idején nem vette figyelembe, hogy Sambora egyszerre küzdött az alkoholizmusával, a fájdalomcsillapító-függőségével és azzal, hogy az exfelesége épp mentális problémákkal küzdött, a lányának pedig szüksége volt az apjára, a zenekar meg csak dübörgött volna tovább. Az sajnos nem derül ki a filmből, hogy az évek során miért nem sikerült kibékülni – miközben Jon állítólag többször próbálkozott ezzel – a feleknek, de az biztos, hogy a Bon Jovi mai felállásában Richie Sambora nincs ott, és már nem is számolnak vele.

Jon Bon Jovi

Bon Jovi Japánban, a Naogoya Baseball Stadionban, 1984-ben (Fotó: Koh Hasebe/Shinko Music/Getty Images)

A Thank You, Goodnight szerencsére nemcsak egy negyvenedik évfordulójára emlékező, egykor a világ legsikeresebb bandájaként ünnepelt rockzenekar történetének összefoglalása. Bár ilyen formában is hozza a kötelezőt, sokkal izgalmasabb, ahogyan a saját öregedésükkel és a banda lehetséges feloszlásával szembenéző, egykor a világ tetején álló, ma azonban már öreg és sebezhető frontembert bemutatja.

Jon Bon Jovi talán a kelleténél egy kicsit komolyabban veszi magát, ugyanakkor ez a kitartás és makacs maximalizmus is kellett ahhoz, hogy a Bon Jovi zenekar negyven évet megéljen, ráadásul végig a könnyűzene élvonalában. Lehet, hogy akad jó néhány nyálas daluk, és úgy játsszák a rockzenét, mintha pop lenne, de ez ezzel együtt is páratlan teljesítmény. Le merném fogadni, hogy így vagy úgy, de lesz még itt Bon Jovi világ körüli turné.

A Thank You, Goodnight: The Bon Jovi Story a Disney+ kínálatában látható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top