nlc.hu
Szépüljünk
Így néz ki egy több mint 30 arcműtéten átesett nő

Így néz ki egy több mint 30 arcműtéten átesett nő

Levette a maszkot az az ausztráliai nő, aki 30 gyötrelmes hónapon és több mint 30 helyreállító műtéten van túl.

A nő arcát egyik riválisa gyújtotta fel, aki féltékeny volt szépségére – írja a Daily Mail. Az áldozat arra emlékszik csak, hogy valamilyen folyadékkal lelocsolták az arcát, aztán jött a pokoli fájdalom. Azt, hogy hogyan jutott el kórházba, már nem tudja. Sokáig kómában feküdt. A teste kétharmadát harmadfokú égési sérülések borították. “Nincsen hajam, sem szemöldököm, az arcom és a felsőtestem pedig csupa heg” – mondta a nő a Sunday Night című műsorban. Azt is elárulta, hogy úgy érzi, most jött el az ideje annak, hogy szembenézzen a valósággal és elfogadja önmagát.

A helyreállító műtétek után azonban még nincs vége a megpróbáltatásainak, mert néhány hónappal ezelőtt méhnyakrákot diagnosztizáltak nála. “Most sem fogom feladni, ahogy eddig sem tettem, de néha azon gondolkodom, mi jöhet még?” – mondta a nő.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top