nlc.hu
Sztárok
Csonka András dobozban vitte a lencsét Mágához

Csonka András dobozban vitte a lencsét Mágához

Csonka Andrást nem érheti meglepetés az új év első napján, nála minden menetrendszerűen telik évek, sőt évtizedek óta.

Sokan követjük az újévi étkezési babonákat: mákot, lencsét eszünk január elsején. Ez Csonka András életében is elmaradhatatlan. Szerinte igazi katasztrófahelyzet, ha nem tud az év első napján fogyasztani ebből az ételből, így biztos, ami biztos, ha dolga van, visz magával egy dobozban.

„Gyerekkorom óta törvényerejű rendelettel szabályozott az életemben, hogy újévkor lencsét kell ennem. Évekig voltam Mága Zoltán újévi koncertjének műsorvezetője, és olyankor napközben próbák voltak, esete fellépés, én pedig kis dobozban vittem magammal a lencsét, mert nem tudtam, ott vajon lesz-e. Az pedig elképzelhetetlen lett volna, hogy ez kimaradjon – az katasztrófahelyzet.”

Csonka András a szüleitől örökölte ezt a hagyományt, és már csak az ő emlékük miatt is fontos neki, hogy minden évben január elsején lencsét egyen. Ha nem dolgozik, akkor pedig van egy hagyomány: a színész Tilláéknál szokta megenni a lencsét.

Lencse made by @tillattila 👍👍 Fenomenális

A post shared by Csonka András (@csonkabrandy) on

„Tiszteletbeli családtag vagyok náluk, és ez már szokássá vált, hogy olyankor ellátogatok hozzájuk.”

Nem minden újévi étel kedves azonban a színész számára. „Az újévi malacsült viszont nálam kizárva. Egyébként fogyasztok sertéshúst, de amikor egyben ott van az újévi malac, és látom az egész kis állatot citrommal a szájában, akkor megsajnálom. Minden mást fogyasztok, de ezt az egyet kihagyom.”

Csonka András csak pózolni szokott a malacsülttel fotó: Instagram/Csonka András

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top