nlc.hu
Sztárok
Tóth Andi akkor és most

Akkor és most: ennyit változott Tóth Andi az X-Faktor óta

Tehetségével és kisebb-nagyobb botrányaival is rendszeresen felhívja magára a figyelmet a Dancing with the Starsra készülő Tóth Andi.

Az akkor 15 éves Tóth Andit 2014-ben, az X-Faktorban ismerte meg az ország. A nagyváradi születésű énekesnő megnyerte a tehetségkutató ötödik szériáját, amivel a műsor hazai történetének legfiatalabb győztese lett. A produkcióban vadóc tinilányként, szőkített tincsekkel láthattuk. Emlékeztek még?

Tóth Andi

Tóth Andi az X-Faktor[sc_cts_position slug="roadblock010" clear="1"]ban és a Dancing with the Stars sajtóeseményén (Fotók: Smagpictures/RTL/TV2)

A 2015-ös év igen erős volt Andi számára, hiszen megjelent az első videoklipje, szerepet kapott a Válótársak című sorozatban és a Madách Színház Nyomorultak című előadásában is megkapta Eponine szerepét. 2016-ban Berkes Olivérrel közös duettjükkel bejutottak A Dalba, a következő évben pedig szólódalával, az I’ve got a Fire-rel indult. Az évek folyamán több, különféle műfajú tévéműsorban is megmutatta magát, láthattuk többek között a Celeb vagyok, ments ki innen!  című valóságshow-ban, A Nagy Duettben Rippel Feri partnereként, tavaly pedig a Sztárban sztár színpadán is. Idén a Mintaapák harmadik évadában tűnt fel, ahol Makranczi Zalánnal közös ágyjelenettel debütált. Hamarosan pedig a Dancing with the Starsban új évadának egyik versenyzője lesz, a táncpartnere Andrei Mangra. 

Tóth Andi

A Nagy Duett című műsorban Rippel Ferivel (Fotó: TV2, smagpictures.com)

2018-tól 2020-ig egy párt alkotott Szabó Ádámmal, a szakításuknak aztán külön pikantériát adott, hogy ezt követően mindketten szerepeltek a Sztárban sztár műsorában. „Én nem nyilatkozom az Ádámról, mert nem szeretnék, és továbbra sem fogok, ha bárki felhív. Az, hogy én hogyan reagálok az Ádám produkciójára… nyilván senki nem lát bele abba, hogy közte és köztem mi történt. Ádámnak van ez a jó kisfiús imidzse, amit nagyon gondosan fel tudott építeni és továbbra is építi, de én nem tudom megjátszani magam” – mondta akkor egy élő videóban Andi.

Tóth Andi és Makranczi Zalán

Tóth Andi és Makranczi Zalán a Mintaapákban (Fotó: TV2)

Az énekesnő szókimondó stílusáról is híres, ami miatt rendszeresen keveredik kisebb-nagyobb botrányokba. Tóth Gabival 2020 nyarán került először konfliktusba egy retusált fotó miatt, pár hónappal később pedig egy privát csoportban megjelent poszt miatt folytatódott az adok-kapok a két előadó között.

Tóth Andi

Az énekesnő a 2017-es Story gálán (Fotó: Zsigmond László Márton/smagpictures.com)

Idén augusztusban Andi arról beszélt, az elmúlt években megélt nehéz helyzetek megerősítették. „Amikor idejöttem Nagyváradról, nem az volt a cél, hogy tévében szerepeljek, csak énekelni akartam. Az éneklést mint szakmát nem szeretem. Sokan azért vállalják ezt a szakmát, mert szeretnek a középpontban lenni, példát mutatni, szeretik, hogy követik, hogy felismerik az utcán, kihasználják az ismertséggel járó kapcsolatrendszert. Én nem. Én antiszociális, befelé forduló ember vagyok, szeretek egyedül lenni, de baromira szeretek énekelni” – nyilatkozta a Blikknek.

Akkor és most

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top