nlc.hu
Sztárok
Dancing with the Stars átok

Dancing with the Stars: egy műsor, melyben vagy szakítanak a sztárok, vagy már szinglin érkeznek

Ma este negyedik évadával visszatér a képernyőkre a Dancing with the Stars (DWTS). Korábban a Nyerő Páros kapcsán sokan poénkodtak azzal, hogy aki feltűnik a realityben, az hamarosan szingli lesz. Úgy tűnik, az "átok" a TV2 showműsorára is rásüthető, ugyanis egyre gyűlnek azok a hírességek, akik már pár nélkül vágnak neki az adásnak. Összeszedtük azokat is, akik az előző évadokban váltak szinglivé.

Osvárt Andrea

A színésznő 2020-ban, pont a Dancing With The Stars című műsorban jelentette be, hogy szakítottak a párjával
 
„Az én párkapcsolatom véget ért és nem akartam, hogy ez látszódjon rajtam a műsorban, mert azért még dúlnak bennem az érzelmek és az indulatok, ezeket pedig magamnak szeretném megtartani. Ez a műsor számomra továbbra is egy terápia. Boldogsághormont termel a tánc, nemcsak a testet, a lelket is gyógyítja, amire most igen nagy szükségem van, úgyhogy ezért is nagyon boldog vagyok, hogy tudjuk folytatni” – mondta akkor a hollywoodi filmekben is feltűnő Osvárt, majd hozzátette, hogy igyekszik felállni és nem megtörni érzelmileg.

Osvárt Andrea és Suti András

Osvárt Andrea és Suti András. (Fotó: TV2)

Pap Dorci

A 20 esztendős híresség tavaly szintén a műsorban tálalt ki a magánéletéről. Esztergályos Patrikkal a show alatt döntöttek a különválás mellett, melyről Dorci beszélt is az adás egyik kisfilmjében

„Mindegyik kapcsolatom viharos volt. Mindig mindent intenzíven éltünk meg. Jelenleg is egy hasonló szituációba kerültem, mint most, amit elmesélünk ezzel a tánccal. Sajnos nem úgy alakult a kapcsolatunk Patrikkal, ahogy szerettük volna. Úgy néz ki, hogy most külön utakra tértünk. Patrik volt az első olyan kapcsolatom, akivel megpróbáltuk a közös életet is, és összeköltöztünk. Talán ezért is most ez a legnagyobb csalódás, hogy nem sikerült és, hogy nem jött össze. Most nagyon sok érzelmet, ami bennem van ezzel kapcsolatban, ki tudom táncolni, és ez így könnyíteni is fog rajtam egyébként, még talán jó érzés is lesz, hogy most szavak nélkül is ki tudom adni magamból ezt az egészet” – vallotta be az egykori exatlonos. A Zsákbamacska háziasszonya egyébként pont a napokban nyilatkozott arról, hogy vágyik egy társra, de az interneten nem ismerkedne.

Pap Dorci és partnere

Pap Dorci és táncpartnere. (Fotó: TV2)

T. Danny

A 24 éves zenész Lissák Laura oldalán fogja megmérettetni tánctudását. Az előadót már össze is boronálták a csinos partnernőjével, méghozzá nem véletlenül: a pletykák szerint T. Danny már szinglin vágott neki a műsornak. A kommentelők több Reddites posztból következtettek erre, emellett az Ázsia Expresszben is bizonyító Kecskés Enikő mostanában nem sűrűn posztolt az énekessel. 

Lissák Laura, T. Danny - Telegdy Dániel Márton

Lissák Laura és T. Danny. (Fotó: Trenka Attila)

Tóth Katica 

Ahogy korábban mi is megírtuk, felbontotta az eljegyzését a show egyik táncosa, Tóth Katica. Kedvesével, Suti Andrással nyolc évig alkottak egy párt. Katica a Blikknek beszélt arról, hogyan tudnak egymás mellett dolgozni az eljegyzésük felbontása után.

„Annak, hogy kevesebb a közös tartalom, az az oka, hogy már régóta nem alkotunk egy párt az életben. A szeretet, a tisztelet az megmaradt, rengeteg minden van mögöttünk, sokat köszönhetünk egymásnak. Közös döntés alapján ért véget hullámvölgyeken keresztül… Próbáltuk megmenteni a kapcsolatot, de arra jutottunk, hogy jobb lesz külön. A közös munka ettől még működőképes, továbbra is szeretjük egymást. A műsor felkészülése alatt is segítjük egymást, sokszor van, hogy egymás mellett próbálunk” – mesélte a táncos. 

Radics Gigi 

A DWTS idei évadában az énekesnő is feltűnik, aki nyáron jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata gyermeke édesapjával. Akkor a következőket mondta el a rajongóinak: 

„Úgy döntöttem a kislányom édesapjával kapcsolatban, hogy elválnak útjaink, és külön utakon folytatom tovább az életemet. Nehéz döntések ezek az életben, amiről az ember nem szívesen mesél. A legfontosabb továbbra is a kislányunk felhőtlen boldogsága, így a nevelését ezután is közösen folytatjuk tovább. Mindkettőnk részéről az az álláspont, hogy Bella továbbra is kapja meg a végtelen szülői szeretetet, törődést és figyelmet. Szeretném elmondani, hogy a jövőben is szeretném fenntartani a jó kapcsolatot Áronnal, mivel jobb apukát nem is kívánhatnék Bellának, és ezért nagyon hálás vagyok! Biztosan tudom, hogy 10 vagy 20 év múlva is így fogom gondolni” – közölte a nyilvánossággal az előadó, aki később arról beszélt, hogy a produkcióban biztosan le kell majd küzdenie a gátlásait

Radics Gigi, Baranya Dávid (2)

Radics Gigi és táncpartnere, Baranya Dávid (Fotó: Trenka Attila)

Krausz Gábor

Krausz Gábor és Tóth Gabi két hónapja jelentették be, hogy hat év után külön utakon folytatják. A hangos válásba minden IS belefért: kikövetés a közösségi médiából, Gabi az új párjával járt fellépni, majd Gábor úgy döntött, hogy magához veszi a kislányát. Később a séf az nlc-nek elmondta, hogy Hannarózának szeretne bizonyítani a műsorban. 

„Én azt gondolom, hogy másfél hónapja gyakorlunk, volt honnan elindulni, volt hova fejlődni. Szerintem nagyon izgalmas, drámai és szórakoztató, színes tánc lesz, és én azt remélem, hogy mindenki nagyon jól fogja érezni magát a mi táncunk alatt is, és az adás ideje alatt végig” – fogalmazott a TV2-nek Krausz a ma esti táncukról. Amikor pedig nemrég a prioritásokról kérdezték, Krausz határozottan válaszolt: „A kislányom és a karrierem. Nem tettem le egy saját étteremről, és 10 év múlva, ha ő úgy dönt, hogy ezt a szakmát választja, akkor bízom benne, hogy vele együtt ez tényleg megvalósulhat. Élvezem azt, ami előtt állok, és azt is, amit az edzés és a tánc ad.”

Tóth Gabi azóta többször is “üzent” már a közösségi oldalain, vagy az öltözékével a képernyőkön, ám sosem nevesítette, kinek is szólnak a megjegyzései. 

Krausz Gábor

Krausz Gábor és párja, Mikes Anna (Fotó: TV2)

“Megcsalt pasik klubja”

Egy hete Szabó András Csuti posztolt egy képet az Instagram-oldalára, melyen Marics Peti, Krausz Gábor, Simon Kornél, T-Danny és az üzletember szerepel. Csuti arra kérte a követőit, nevezzék el a fotót, mire az egyik kommentelő megjegyezte:„Megcsalt pasik klubja.” Az írás nem áll messze az igazságtól, hiszen a fotón szereplő férfiak közül tényleg többen is szinglik lettek az utóbbi időben. Csuti és Kulcsár Edina tavaly év elején váltak el. Marics Peti és Tóth Andi lángoló szerelme idén ért véget, Krausz Gábor és Tóth Gabi pedig az előbb említve két hónapja búcsúztak el egymástól.

Végszó

Már tendencia, hogy egyes párok kapcsolata a műsor előtt, vagy után tönkremegy. Nem titok, mekkora stresszel jár egy ilyen show, sokszor láthattuk, hogy mennyi rejtett konfliktust tud előhozni egy ilyen forgatás. Általánosítani természetesen nem lehet, hiszen ha egy kapcsolatban problémák vannak, akkor előbb-utóbb biztosan ki fog borulni az a bizonyos bili…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top