Október végén startolt az RTL Sztárbox című műsora, ami már az első alkalommal hatalmas meglepetéseket tartogatott. Az elmúlt hetekben többen voltak, akik igencsak nagy szájjal szálltak be a ringbe, majd csúfos vereséget szenvedtek.
Ilyen volt például Berki Mazsi és Megyeri Csilla összecsapása. Az utóbbi hónapok óta azt közvetítette, mennyire kemény lett a boksztól, ráadásul úgy beleszeretett a sportba, hogy még egy pár bokszkesztyűt is magára varratott. Sokak meglepetésére, Mazsi könnyedén kerekedett felül az ellenfelén. A mérkőzés alatt Mazsi ügyesen használta a hosszú kezeit, Csillának még a szája is vérzett. A meccs alatt megszólalt Csilla párja, Zsolti, aki ugyan látta, hogy a párja elfáradt, de bízott benne, hogy előre viszi majd a „parasztvér”. Mazsi azonban egyértelműen uralta a ringet. Végül egyhangú pontozással győzedelmeskedett.
Őket követte Árpa Attila és Nagy Ervin, ami nem volt túl hosszú küzdelem. Mindössze 38 másodperc volt hátra az első menetből, amikor Ervin akkora ütéseket kapott, hogy padlóra került, amit a bíró úgy ítélt meg, hogy túlságosan durvák voltak ahhoz, hogy a színész folytassa a meccset. Ervin először nem is értette, mi történt, majd csalódottan vette tudomásul, hogy számára ennyi volt a Sztárbox.
A második Sztárbox adásban Istenes Bence és Schobert Norbi Jr. óriási fordulatszámon bokszolták végig a négy menetet. A mérkőzés előtti hetekben ment az adok-kapok mindkét féltől, így már sokan várták, hogy vajon melyik híresség kerül ki győztesként: a 18 éves sztárcsemete vagy a 36 éves kétgyermekes családapa. Az már a bejátszásokból kiderült, hogy Bence és Norbi keményen készültek a műsorra. A küzdelem során becsúszott pár látványos ütés, Schobertnek az elején megsérült és egyre jobban vérzett az orra, de ez sem állíthatta meg. Végül a mérkőzést pontozással nyerte meg Istenes Bence.
Utánuk jött Brasch Bence és KKevin bunyója. A színész és a rapper bőven a mérkőzés előtt durván beszólogattak egymásnak. Bár mindketten biztosak voltak benne, hogy győztesen kerülnek ki a ringből, végül Bencének lett igaza. A színész a győzelem után mikrofont ragadott, és hatalmas hévvel a következőket mondta:
…az az előadófajta, aki arról rappel, hogy akkor vagyok király, hogy mennyi pénzem van, milyen autóm van, milyen házam van. Nincsen drága órám, nincsen drága autóm, viszont felkészültem és egyelőre elértem, amit akartam. Ezt tanácsolom nektek is, köszönöm!
Végül Szegedi Fecsó és Curtis is megvívtak egymással. Sportos múltja ellenére, a rapper alulmaradt, hiszen mint mondta, sörivással, meccsnézéssel és pörköltevéssel készült. Meg is lett az eredménye, Fecsónak pedig alig kellett megerőltetnie magát.
A Sztárbox következő adásában tagadhatatlanul Rácz Jenő és Kabát Péter váltotta ki a legnagyobb visszhangot. A férfi középsúly két, talán legnagyobb sztárja az életben jó barátok, így mindenki egy barátságos, mégis kemény ringbe szállásra számított. Az első menet végén még a volt focista párja, Róka Adrienne is azt mondta, hogy Peti elszánt és biztosan győztesen végez, ám ami ezután jött, az mindenkit ledöbbentett. A második menet végén Rácz Jenő két kőkemény csapottal megfogta Kabátot, majd egy jobbegyenessel a földre küldte az ellenfelét, aki ájultan esett össze.
Az utolsó adásban mindenki Rácz Jenő és Istenes Bence összecsapását várta, leginkább az előzmények miatt.
Pici mocsok is benne volt a mérkőzésben, mert azért adtunk egymásnak, ahol csak tudtunk, amikor csak lehetett. Ilyen a boksz. Ez is egy műfaj
– mondta Rácz Jenő a vasárnap esti mérkőzés után, melynek végén ő győzedelmeskedett Istenes Bencével szemben. A műsorvezető nem igazán akart kezet fogni a sztárséffel annak sikere után, ám végül megtette. Bence azt mondja, nem sportszerűtlenségből tett ilyet. „Félreértés ne essék, mielőtt bárki elkezd támadni, hogy nem akartam a Jenővel kezet fogni, de olyan ordenáré dolgokat ordított egész meccs közben, nem tudom, lehetett-e hallani… Szerintem nem érdemelte meg, hogy kezet fogjak vele” – nyilatkozta Istenes Bence, majd ránézett Rácz Jenőre, azt kérdezte tőle, hogy „mi van?!”. A feszültség szinte tapintható volt a stúdióban, a nézőtér is két részre szakadt, ahogyan azóta az internet és az egész celebvilág is.
Végül, de nem utolsó sorban: habár Szegedi Fecsó könnyedén ütötte ki Curtist, Brasch Bencével ugyanúgy meggyűlt a baja, mint Kkevinnek. Szegedi a második menetig bírt a támadásokkal, amikor is Brasch egy arcra csapott jobbegyenessel padlóra küldte őt. Az üzletembernek az orra sínylette meg a jobbos csapást.