nlc.hu
Trend
Szőrös szextartalom-készítő nő

Évek óta nem borotválkozott és dezodorált az erotikus tartalomgyártó nő

„Több ezer gyűlöletkeltő megjegyzést kapok idegenektől, akik azt mondják, hogy borotválkozzam meg, undorító vagyok, és még azt is közölték velem, hogy egyedül fogok meghalni.”

A 20 éves Cherry online szextartalom-készítő, aki úgy döntött, hogy abbahagyja az egyetemet, és otthagyja a kávézói állását az Egyesült Államokban, hogy főállású tartalomkészítő legyen. A nő egyedisége, hogy hagyja testszőrzetét kinőni, megtörve ezzel a szexiséggel kapcsolatos sztereotípiákat.

Azt mondta, pár éve csinálja, és ezalatt egyáltalán nem borotválkozott, de nem is használt dezodort. Bár szerinte ezért odavannak a rajongói, sok negativitást és gyűlölködést is tapasztalt szőrös nőként az interneten.

„Több ezer gyűlöletkeltő megjegyzést kapok idegenektől, akik azt mondják, hogy borotválkozzam meg, undorító vagyok, és még azt is közölték velem, hogy egyedül fogok meghalni.”

De hogyan jött az ötlet, hogy eldobja a borotvát?„Pár éve még főiskolára jártam, és részt vettem néhány szociológiai kurzuson, amelyeket imádtam, és nagyon hálás voltam, hogy elvégezhettem őket. Az egyik órámon a nemek társadalmi normáiról tanultunk, és arról, hogyan vannak bizonyos tevékenységek és tulajdonságok, amelyeket idővel a szocializáció során tanulunk meg. Erről eszembe jutott, hogy felnőtt koromban a családom, sőt a társaim is mindig azt mondták, hogy borotválkozzam, így tettem sok éven át. A zuhany alatt álltam, borotválkozni készültem egy randevúra, de végül nem borotválkoztam meg, és nem fogom soha megbánni ezt a döntést.”

Hűséges rajongói imádják a természetes testszőrzetet bemutató képeit. Minden hónapban 15 000 dollártól 20 000 dollárig terjedő összeget vesz fel azzal, hogy a hét minden napján 12-14 órát dolgozik, miközben baristaként valamivel 2 ezer dollár alatt keresett.

Bár sokan azt feltételezhetik, hogy az erotikus tartalom létrehozása nem olyan időigényes, Cherry „munkamániás” természete mást mutat.

„Egy tényleges munkanap számomra annyi, hogy naponta többször posztolok több közösségimédia-platformon, networkingelek más modellekkel, videókat forgatok, szerkesztem az erotikus videóimat, válaszolok minden rajongóm üzenetére, egyéni videókat készítek, tartalmakat ütemezek a következő hónapra, PPV (pay per view) videókat küldök a rajongóimnak” – sorolja bokros teendőit.

Emellett szőrnagykövetként is tevékenykedik: „Azt szeretném, ha az emberek tudnák, hogy a testszőrzet normális, és nem kizárólag a férfiakra jellemző. Szinte mindenkin nő a szőr, és senkinek sem szabad úgy éreznie, hogy borotválkoznia kell, csak hogy megfeleljen a társadalmi normáknak.”

 

hónaljszőrös nő

Fotó: Getty Images

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top