koncert
Nagy Feró: „Idén úgy harminccal kevesebb koncertünk volt a Beatricével, mint korábban”
Nem jelent meg egy koncertjén Beat, egyre többen aggódnak érte
Meg tudod oldani 1 perc alatt ezt a képrejtvényt?
Egyenruhás rendőrök csápoltak Taylor Swift koncertjén
Jövő júniusban nem csak milliárdosoknak ad koncertet Rod Stewart Budapesten
Zakatoló metálzenére csukott szemmel dülöngélni – ilyen az ország legkisebb fesztiválja
Tóth Gabi a fellépésén: „A varjakat pedig majd jól lenézzük itt a fiúkkal”
Első koncertje után újabb felkérést kapott Fekete Dávid: „Nehéz szavakba önteni, hogy mit érzek”
Fekete Dávid újra színpadra állt, félt attól, hogyan fogadja majd a közönség a visszatérését
„Így buliztam a legjobbakat” – Ha eddig nem jártál volna egyedül koncertre, itt az ideje!
Kedves fesztiválozók, tegyétek már el azokat a nyomorult mobilokat! Vagy tudjátok, mit? Mégse!
Már nem Tóth Gabi fogja megszelni a nemzet kenyerét augusztus 20-án
„A Sziget energiája beszippantja az embert” – Első fesztiválozók élményei a 90-es évekből és 2023-ból
„Hol táncoltunk és nevettünk, hol pedig sírtunk” – Ásítozó tekintetek és véget nem érő tombolás Billie Eilish szigetes koncertjén
Nem vállal több haknit G.w.M.
Annyira sikítozott egy koncerten, hogy megrepedt a tüdeje
Megvadult közönség: Papp Szabit pezsgősüveggel, Pinket egy rajongó a halott anyja hamvaival dobta meg
Életveszélybe került a Rammstein koncerten Csepregi Éva fia: „Majdnem meg is haltunk!”
Sorra mondják le a Hollywood Vampires-koncerteket – utánajártunk, mi lehet az ok
Fekete Dávid koncertre készül a házi őrizet alatt
Akkora hatással volt rá Taylor Swift, hogy elfolyt a magzatvize a koncerten
Dolly milliókat bukik az állatkínzási botrány miatt
Nagyon megsérült a koncertjén Marics Peti, tolószékkel vitték el – frissítve!