sztárinterjú
„Szabadabb vagyok, mint egy roma lány” – ifj. Bódi Csabival beszélgettünk
„A kettesben töltött idő igenis fontos egy házaspár életében” – Farkasházi Rékával beszélgettünk
„Milyen jó lenne, ha egymás mellett, kézen fogva sétálgathatnánk” – a 20 éve elhunyt Hofi Géza özvegyével, Ildikóval beszélgettünk
„A fine dining annyira áll közel hozzám, mint egy vegánhoz a vágóhíd” – A Séf meg a többiek főszereplőjével, Schneider Zoltánnal beszélgettünk
Benedek Miklós: Tisztában vagyok vele, hogy nincs mindig igazam (x)
Michael Bublé az nlc-nek: „Volt, hogy a zuhanyzóból szaladtam ki, hogy rögzítsek egy dallamot”
„Az a különbség a celebek és köztem, hogy számomra eszköz a kamera, nekik pedig létszükséglet” – Kiss Ádámmal beszélgettünk
„A rosszabb időszakaim is hozzájárultak ahhoz, hogy az legyek, aki ma vagyok” – T. Dannyvel beszélgettünk
Mészáros Blanka: „Annyira hat rám az emberek energiája, hogy beleszédülök”
„Az elmúlt egy évben értem be igazán anyaként” – Nyári Diáéknál hamarosan bővülhet a család
Zöld Csaba: „43 évesen már nem görcsölök annyira a szereplésen” (x)
„Ha nem jön a Covid, már anyuka lennék” – interjú Singh Vikivel
Szekeres Adrien: „Bennem volt a vágy, hogy 48 évesen villantsak valamit a külvilágnak”
Schumacher Vanda, a Hotel Margaret Gingere: „Lehet, hogy Amerikában rám talál a szerelem”
Király Viktor: „Volt egy nehéz időszakunk, ami megmutatta, hogy mindenben számíthatunk egymásra”
Schobert Lara: „Nagyok az elvárások otthon, de nem vagyunk rákényszerítve semmire”
Stohl András 55 éves lett: „Vannak helyzetek, amikor egyáltalán nem számít a korom”
Schobert Lara az édesanyjáról: „Kicsit eltávolodtunk egymástól, nem volt túl jó a kapcsolatunk”
„Soha nem tartottam búcsúkoncertet, remélem, nem is fogok” – születésnapi interjú a hatvanéves Zoltán Erikával
Eke Angéla monodrámája az életéről íródott: „A családon belüli erőszak sem került el minket”
Mága Jennifer: „Apukám nem úgy támogat, ahogy sokan gondolják”
„A nagy visszatérésen dolgozom” – születésnapi interjú a 40 éves Caramellel
Horváth Éva Baliról adott interjút: „Szeretnénk itt maradni fél, de akár egy évig is”
Keleti Andrea: „Remélem, a gyerekeim átveszik a tánciskolát”
Címlap
top
galéria
Férjhez ment Gordon Ramsay egyik lánya. Gyönyörű menyasszony volt a 25 éves Holly
galéria
Brigitte Bardot élete képekben: szerelem, botrányok és újrakezdés – Miért hagyta ott a filmvilágot a csúcson a 91 évesen elhunyt ikon?
galéria