X-Faktor 2021
Csobot Adél: „Anyukák mesélik néha, hogy a kislányuk farsangkor Csobot Adélnak öltözött”
„Soha nem leszek híve annak, hogy 14-16 évesek induljanak ilyen versenyeken, veszélyes” – Oláh Gergő az X-Faktorról
X-Faktor: Mardoll és a The Harmonies esett ki a harmadik élő show-ban
Nagyon menő helyen laknak az X-Faktor versenyzői – most beleshetsz a tehetségek lakásaiba!
Letámadták Miller Dávidot az önjelölt énekesek a karácsonyi vásárban
„Aggódtam, hogy nem fog meggyógyulni és elveszítem” – édesanyja betegségéről vallott az X-faktoros Ferenczi Kamilla
Mardoll: „Kicsit őrült vagyok, de megsúgom, eddig még épphogy csak a felszínt kapargattuk”
Óriási csalódást okozott a mentoroknak Mehringer Marci
Állva tapsoltak Ferenczi Kamillának a mentorok, Gáspár Laci szerint egy győztes produkció volt
X-Faktor: Puskás Peti két versenyzője is kiesett a második élő show-ban
Tündéri kislányként ismerte meg az ország, 17 évesen az X-Faktorban bizonyít Tabatabai Nejad Flóra
X-Faktor: Mardoll sokat fogyott a Mentorház óta – elárulta, miért volt erre szükség
Furák kontra szolidak 3 óra 14 percben – Ilyen volt az első X-Faktor élő show
Nagyon megorrolt a mentorokra a kiesett Imi Plaza: „Ha én ide nem kellettem, majd kellek Londonban!”
X-Faktor: összeugrottak a mentorok Balázs Alex „ALEE” produkciója után
Ők az X-Faktor élő adásának első kiesői
Az X-faktoros Balázs Alex mentális betegségekkel küzdött: „Megfordult a fejemben, hogy véget vetek az életemnek”
X-Faktor: ByeAlex reagált a kommentekre, amik megkérdőjelezik a mentorok döntéseit
„Szerintem arra való a mentor, hogy megtanítsa ezeket legyőzni” – Oláh Gergő kiakadt, amiért elengedték az X-Faktorból Mohácsi Anettet
Árvavölgyi Patrik elhunyt nővéréért énekelt az X-Faktorban
Letarolta a netet az x-faktoros Balázs Alex első klipje
Színésznő lett a Rising Star egykori tini felfedezettje, Kovács Gyopár
X-Faktor: az egyik versenyző széket kapott volna, de a magyarázkodása miatt inkább hazaküldték