Zalaegerszeg
Közel húsz ember került kórházba mérgezés miatt egy dunántúli városban
Újabb színházi baleset: Besenczi Árpád súlyosan megsérült Zalaegerszegen
Megmentették az életét Zalaegerszegen, most jótékonysági árverést szervez
Újabb bombariadó borzolta a kedélyeket a zalaegerszegi iskolákban
Párja szülése alatt a kórházból lopott az apa
Hatéves kislány mellett robbant fel a tűzijáték, a rendőrség a lakosság segítségét kéri
Egyedül hagytak egy négyévest Zalaegerszegen, egy járókelő vigyázott rá a rendőrök kiérkezéséig
Zalaegerszegi óvodába is érkeztek ukrán gyerekek
Kimászkált a karantén alatt, péksütit lopott, majd a testvérével vitette el a balhét
A régió első lazacfarmját építik meg Zalaegerszegen
Négy kutyával és hét macskával élt együtt, állatkínzás miatt áll bíróság elé
Nem tudják ellátni a súlyos sérülteket a zalaegerszegi kórházban a szakemberhiány miatt
Kieshetett egy beteg a zalaegerszegi kórház ablakán
Bérzsarolásnak hívta a zalaegerszegi kórház a hét felmondott traumatológus bérkövetelését
Az 51 éves hajléktalan tagadja, hogy megölte volna feleségét
Újabb idősotthonokban jelent meg a koronavírus
Egy hely, ahol még a toronyóra is a földön jár – Ezért utazz Zalaegerszegre!
A rendőrség nyomoz az elhunyt beteg miatt, összeomolhat a zalaegerszegi szívsebészet
Visszaszóltak volt kollégái a felmondott zalaegerszegi szívsebésznek
Nyílt levélben mondott fel a zalaegerszegi osztályvezető szívsebész, Alotti Nasri
Meghalt György János színész
Elfogták a zalaegerszegi parkerdőben megölt nő gyilkosát
A szőlőhegyre tévedt a távolsági busz