Életmód
Kullancsveszély: a városban sincsenek teljes biztonságban a kisállatok
Megereszkedett a bőröd? Nem kell azonnal kés alá feküdni!
„Amire itthon 6-7 hónapot kell várni, Csehországban 3 hét” – lombikkezelések magyarként külföldön
Felrobbantotta a TikTokot ez az elalvási trükk
Ma már hálás a stroke-nak, mert pozitív irányba változtatta az életét
A gyerekek mellett a felnőttek is imádják – interjú egy lufiszakértővel
Pár nap alatt vakult meg a 6 éves Noel, az orvosok is tanácstalanok voltak
Tartós fejfájás, fiatalon? Ennek a betegségnek a jele is lehet
Nevet kellett változtatnia, mert Ausztráliában nevettek rajta
Már a második kemoterápiát kapta, amikor kiderült, hogy nem is rákos
Ez a tökéletes étrend a szakértő szerint
Halálos szuperbaktériumot hordozhat a kutyád és a cicád
„Mikor mást tettek be, az nem fájt, ugye?” – 2024-ben ilyen Magyarországon egy abortusz
Sűrített levegőt fújt kollégája fenekébe, több év börtönt ért a poén
Nemsokára fizethetsz, ha nem vagy ott időben az orvosnál
Belehalt arcműtétjébe a 24 éves szépségkirálynő
5 mítosz a bőr öregedéséről és a ráncokról
Egy monstrumot fogott ki Dániel a Lencsés Horgásztóból: „Az orsóm szó szerint füstölt, a botom karikába hajlott”
Unod, hogy mindenhonnan elkésel? Így lehetsz a pontosság mintaszobra
Theo 12 éves és négy éve küzd a hosszú Coviddal
Rejtélyes haláleset az oslói hotel 2805-ös szobájában – Ki volt Jennifer Fairgate?
Kutyakalauz: ezek a legagresszívebb és legjámborabb fajták
„Ezt a szeretetet nem kapja meg az ember bárkitől” – 80 felett is lehet igaz barátokra lelni