nlc.hu
Életmód
„A rátermettség határozza meg, kit hogyan fogadnak el” – Kinevezték az ország első női rendőrfőkapitányát

„A rátermettség határozza meg, kit hogyan fogadnak el” – Kinevezték az ország első női rendőrfőkapitányát

Somssich Gabriella világéletében rendőrnek készült.

Január 2-án kezdte el a munkát Magyarország első női rendőrfőkapitánya, Somssich Gabriella. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság új vezetőjével a Zsaru magazin készített interjút.

Somssich Gabriella világéletében rendőr akart lenni, és hiába próbálták a szülei lebeszélni, annyira erős volt benne az elhatározás, hogy semmi sem tántorította el a céljától. Rendőr lett.

„Amikor harminc évvel ezelőtt megkezdtem tényleges szolgálati viszonyomat, a testületnél valóban jóval kevesebb nő dolgozott. Más kérdés, hogy a vizsgálati osztályokon már akkor is többen voltunk, mint a férfiak, mert azt gondolom, mi talán egy picit alaposabban nézünk a dolgok mélyére, és a vizsgálati munkában ez elengedhetetlenül szükséges. De azért mondjuk ki: nőként többet kellett bizonyítanunk, mint a férfiaknak.”

Somssich Gabriella szerint ma már elfogadják, és a korábbinál sokkal jobban becsülik a nőket minden rendőrségi szakterületen, a nők pedig helyt is tudnak állni.

Azt sem érzi, hogy a társadalom elutasító lenne a nő rendőrökkel szemben. Szerinte a rátermettség határozza meg, kit hogyan fogadnak el, legyen az vezető vagy intézkedő járőr.

(Kiemelt kép: Zsaru Magazin)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top