nlc.hu
Aktuális
Leszakadt a mászóka az egymilliárdos játszótéren

Leszakadt egy mászóka Debrecenben, pedig csak 3 napja adták át az egymilliárdos játszóteret

1,2 milliárd forintból készült el a Sziget-kék játszótér, de nem sokkal a megnyitása után már le kellett zárni egy részét.
Sziget-kék játszótér

Piros-fehér szalag zárja el a debreceni Sziget-kék játszótér egy mászókáját a látogatóktól, miután leszakadt, és jelenleg kétcentis csavarok állnak ki a fából. Mindez azért kellemetlen, mert az 1,2 milliárd forintos EU-s támogatásból felújított helyet alig három napja adták át, miután tavaly szeptember óta a felújítás miatt zárva volt – írja a Debrecinerre hivatkozva az rtl.hu.

A korábbi Százholdas Pagony játszótér most Szabó Magda írásai nyomán a Sziget-kék nevet kapta, és a sok új játék mellett néhány régi kedvencet is átmentettek az építők. Nagy kedvenc lett a miniváros saját pályaudvarral és tűzoltósággal, és az ötemeletes kilátót is nagyon szeretik a gyerekek. Az egyik mászóka falapja azonban sajnos beszakadt egy kislány alatt. A játszótér üzemeltetője azt írta, hogy az ingyenes játszótér rendkívül népszerű, jelenleg napi ötezer látogatója van, így egyrészt óriási terhelés éri a játékelemeket, másrészt sokan nem rendeltetésszerűen használják. Külön felhívták a felnőttek figyelmét, hogy ők nem használhatják a játékokat, és a gyerekekre figyelniük kell a kísérőiknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top