nlc.hu
Aktuális
Kávézási alapok a tökéletes kávé elkészítéséért

Tökéletes kávéélményre vágysz? Az itt kezdődik!

A kávézás manapság már nem szükséglet, hanem sokkal inkább életérzés, aminek illik megadni a módját. Ehhez azonban jó, ha ismered az alapokat.

Az elmúlt években a kávézás szintet lépett. Noha az otthon lefőzött kotyogós élménye megmaradt, már rég nem arról van szó, hogy éhgyomorra bedobunk egy feketét, hogy könnyebben induljon a nap. (Kutatások szerint egyébként is jobban ki tudja fejteni a hatását, ha ébredés után 2 órával isszuk meg az első kávénkat.) Kávézni életérzés lett, az énidő egyik fontos momentuma, amikor az elkortyolgatott itallal egy kicsit kiszakadhatunk a mindennapi hajtásból és tíz-tizenöt percet magunkra fordíthatunk.

A svédek mesterei a szeánsznak, amit úgy hívnak, fika – ez tulajdonképpen egy kávézással egybekötött szünet, amikor a kollégák, barátok, családtagok együtt fogyasztják el az éltető nedűt.

Jól hangzik, igaz? A jó hír, hogy nem lehetetlen ezt itthon sem kivitelezni, a tökéletes kávéélmény eléréséhez azonban érdemes egy picit jobban megismerni az alapokat.

Kávét, de milyet?

Te is belefutottál már abba, hogy a kávézóban állva hirtelen elvesztél az információk között? A kávék ízvilága és a pörkölési módok könnyedén összezavarják azt, aki nem járatos a témában, de mire ennek a cikknek a végére érsz, neked nem jelent majd gondot.

Bár rengeteg kávéfajta létezik, a két legismertebb az arabica és a robusta – a kávéfogyasztás 95%-át ez a két típus teszi ki. Anélkül, hogy a botanikai magyarázatokba túlontúl belemerülnénk, annyit kell tudni róluk, hogy amíg az arabicát jellemzően magas tengerszint felett termesztik, a robusta jobban érzi magát lejjebb, melegebb hőmérsékleten, épp emiatt azonban sokkal ellenállóbb is a környezeti ártalmakkal és a kártevőkkel szemben is. Ez azért fontos a hétköznapi kávéfogyasztó számára, mert az árakat is ez szabja meg. Termeléséből adódóan a robusta sokkal könnyebben előállítható, így az ára is barátibb, szemben a kényesebb arabicáéval.

Kávéfajták

Fotó: Getty Images/Dimitri Otis

Emellett a koffeintartalmuk is különbözik. Míg egy arabicában 60-90 mg koffein található, addig egy robusta ennek duplája is lehet, ami már megközelíti a napi ideálisnak kikiáltott 200 mg koffeinbevitelt. Nyilván ezek csak megközelítő számok, sok minden múlik azon, hogy hol nőtt a kávébab, milyen volt a termőföld, mennyire voltak egészségesek a cserjék, illetve nyilván az sem mindegy, ki mennyire hígítva issza a kávéját. Viszont tény, hogy a robusta – ahogyan a neve is mutatja – minden szempontból egy robosztusabb választás.

Akár egy sakkjátszma

Ha valaha is láttál már sakk készletet, akkor tudod, hogy akárcsak a játékban, a kávéban is a világos és a sötét dominál. Nincs jó vagy rossz, az, hogy ki, melyiket preferálja jobban, teljesen egyedi ízlés dolga. Az azonban biztos, hogy van egy hatalmas tévhit, ami a pörkölés minőségét illeti. Sokan azt gondolják, hogy a világos pörkölés kevésbé intenzív ízvilágot eredményez, szemben a sötéttel, ami egy markánsabb aromát képvisel, de ez nem igaz.

A világos esetében sokkal inkább kiérződnek a gazdag aromák, az eredeti ízjegyek, hiszen minél tovább pörkölik a szemeket, annál inkább veszítenek az összetett aromavilágukból. Pont emiatt a világos kávé egy savasabb minőséget képvisel, és jellemzően egy gyümölcsösebb, némileg édesebb ízvilágú kávét ad, míg egy közepes vagy sötét pörkölésnél füstösebb ízjegyre számíthatunk. Tehát amikor legközelebb a barista megkérdezi, melyiket adhatja, erre gondolj.

Egyébként a tejes italokhoz inkább az arabica javasolt, míg egy espressót vagy egy doppiót inkább robustából érdemes csinálni, de ez nincs kőbe vésve. A kávézásban minden abszolút szubjektív döntés.

Kávéscsésze

Fotó: Getty Images/Guido Mieth

A jó kávé aranyat ér

Bár, ahogyan írtuk, egyéni ízlés kérdése, hogy kinek, milyen kávétípus jön be leginkább, vannak olyan alapok, amik nagyban meghatározzák a végső élményt. Ilyen a kávé fajtája: érdemes minőségi helyről beszerezni, mert lehet, hogy picit drágább, ám egy pörkölőmester pontosan tudni fogja, hogyan lehet belőle a legtöbbet kihozni.

Említettük korábban a cserje minőségét, de az is nagyon fontos, hogy mi, hogyan tároljuk a kávészemeket. Sötét, légmentesen záródó edény a legjobb erre a célra, és érdemes mindig csak annyit őrölni, ami hét nap alatt elfogy, ezután ugyanis a kávé minőségi romláson megy keresztül, és veszít az aromájából.

A túl kemény víz szintén befolyásolhatja a végeredményt, ettől a kávé kesernyéssé válhat. Ha tudod, hogy nálad is ez a helyzet áll fenn, akkor érdemes szűrt vizet használni a jobb ízélmény érdekében.

Nem utolsó sorban pedig az olyan dolgok is sokat nyomnak a latban, mint tömörítés, hőmérséklet, vagy éppen nyomás, de az a jó hírünk van, hogy erre nem lesz gondod, ha a De’Longhi legújabb kávégépét választod.

Légy a saját baristád!

A mai, modern kávéfőző-technológiának köszönhetően akár már te magad is elkészítheted az otthonod falai között a tökéletes kávét. A De’Longhi Rivelia kávégép innovatív, cserélhető szemeskávé tartályának köszönhetően felfedezheted a szemeskávék végtelen világát és bármikor kedvedre váltogathatod, hogy épp milyen fajta frissen őrölt kávéból szeretnéd lefőzni a kedvencedet legyen az espresso-, vagy tejalapú kávéital. Ha a tejhabos kávéra esik a választásod, a Rivelia kávégép automata LatteCrema Hot technológiájának segítségével ez is elkészül néhány pillanat alatt. A kávégépben 4 különböző profilt állíthatsz be, így mindenki elmentheti kedvenc beállításait, valamint könnyedén választhatsz a széles kávéital kínálatból. A De’Longhi Rivelia az otthonodba viszi a kávézók hangulatát!

Játssz velünk és nyerd meg a De’Longhi értékes nyereményeinek egyikét!

Megnézem
Összes kép (3)
Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top