nlc.hu
Horoszkóp
E csillagjegyek között találod a lélektársadat

E csillagjegyek között találod a lélektársadat

Néha megmagyarázhatatlan módon talál rád a szerelem, párodat mintha régóta ismernéd, valahogy szavak nélkül is értitek egymást. A horoszkóp szerint lélektársaddal hozott össze a sorsod. Mely csillagjegyek között találhatod őt? Íme a részletek.

A Kos lélekpárja a Mérleg és a Skorpió

lélektárs lelki társ horoszkóp kos csillagjegyMeglepőnek tűnhet, hogy a Kos éppen az ellentétének tekinthető Mérlegben találja meg egyik lelki társát, de hát ahogy az lenni szokott: az ellentétek vonzzák egymást. Skorpió és Kos, mindketten sokat tesznek az álmaikért, ők a tettek emberei, akik az ötleteiket meg is valósítják. Kettejük közül az innovatív gondolatok a Kos fejéből pattannak ki, míg a Skorpió keze közül kerül ki a „végtermék”. Nagyszerű párost alkotnak együtt.

A Bika lélektársa a Halak és a Mérleg

lélektárs lelki társ horoszkóp bika csillagjegyA Halakhoz hasonlóan a Bika is a kreativitásban leli örömét. Az inspirációért a Halak a felelős, míg a Bika a hóbortos elképzelések megvalósítását vállalja magára. Nem véletlenül érzik jól magukat egymás társaságában, hiszen ők is lelki társra találnak a másikban. A Bika és a Mérleg között a közös érdeklődés jelenti a kapcsolatot: rajonganak a művészetért, a zenéért, a táncért, a szellemi töltetet jóval többre értékelik a szórakozás egyéb formáinál.

Az Ikrek lélekpárja a Mérleg és a Szűz

lélektárs lelki társ horoszkóp ikrek csillagjegyAz Ikrek ugyan társasági lény, ám ez korántsem jelenti, hogy ne lenne spirituális oldala is. A Mérleg és az Ikrek kiválóan megértik egymást, hiszen mindketten a szavak emberei, folyamatosan csetelnek egymással, szinte előre tudják, milyen gondolatokat készül megosztani a másik. A Szűz csillagjeggyel egészen más jellegű kapcsolat köti össze az Ikreket: mindketten megtalálják a másikban, amire szükségük van. Az Ikrek megnevetteti a Szüzet, míg utóbbi cserébe elmélyültebb gondolkodásra készteti őt.

Melyik csillagjegyben találsz a lélektársadra? (Thinkstockphotos)

Melyik csillagjegyben találsz a lélektársadra? (Thinkstockphotos)

A Rák lelki társa a Bika és a Halak

lélektárs lelki társ horoszkóp rák csillagjegyA Rák a szentimentális csillagjegyek közé tartozik, nem véletlen, hogy lélekpárjában is hasonló értékeket keres. A Bikát és a Rákot a biztos háttérre, a meghittségre való törekvés hozza össze. Ez a lelki kapocs arra is lehetőséget ad, hogy a Rák olyan élvezeteknek hódoljon a Bika mellett, amelyet nem szívesen tenne a többi csillagjeggyel. A Halak a Rákkal egyetlen pillanat alatt megtalálja a közös hangot: hasonlóak a lelki és érzelmi szükségleteik, a vágyaik. Az ösztönök és az érzelmek irányítják őket a mindennapokban, ha egymás mellé sodródnak, mély és tartós kapcsolat alakulhat közöttük.

Az Oroszlán lélekpárja a Kos és a Nyilas

lélektárs lelki társ horoszkóp oroszlán csillagjegyAz Oroszlán keményen dolgozik azért, hogy megszerezzen mindent, amire vágyik. Személyiségének ezen vonása hajtja a Kos és a Nyilas felé. Mind a Kos, mind az Oroszlán a legjobb szeretne lenni abban, amit csinál, így a komolyabb kihívásoknál is könnyen közös nevezőre jutnak. A legjobb elgondolások általában a Kossal közös ötletrohamok során látnak napvilágot. Az Oroszlán a Nyilassal karöltve is hasonlóan eredményes, ám kicsit más okból. A Nyilas és az Oroszlán sziporkázó gondolataival nem rest a tettek mezejére lépni, ahol találékonyságuk, ötletgazdagságuk is megnyilvánul. A kettejük közti kapocs a kreativitás, ezért együtt ők biztosan sokkal többet hozhatnak ki az ötletekből.

A Szűz lélektársa a Bika és az Ikrek

lélektárs lelki társ horoszkóp szűz csillagjegyA Szűz és a Bika együtt csodákra képes: mindkettőjükben ott gyökerezik csapatmunka csírája. Tudják, miként hozzák ki egymásból a lehető legtöbbet, hogyan képesek közösen az adott cél érdekében dolgozni anélkül, hogy közben eltaposnák a másikat. Az Ikrek és a Szűz közötti lelki kapcsolat leginkább a mérleg nyelvére emlékeztet: mindegyik megadja a másiknak, amire szüksége van, ezáltal megteremtődik a kettejük közötti egyensúly. A mottó a kommunikáció: a Szűz segít az Ikreknek az elmélyültebb gondolkodás, a gyorsabb döntésképesség elsajátításában, míg az Ikreknek köszönhetően a Szűz jóval bátrabban társalog. Lelki társakként személyiségük korábban nem ismert oldalait fedezhetik fel.

A Mérleg lelki partnere a Bika és a Vízöntő

lélektárs lelki társ horoszkóp mérleg csillagjegyA mindennapok stresszét enyhítik a Mérleg lelki társai, így a Bika és a Vízöntő, ám az ehhez vezető út más és más. A Bika és a Mérleg is a Vénusz bolygó uralma alatt áll, így mindketten művészi beállítottságúak, szépség iránti érzékük kiváló. Szavak nélkül is értik egymás gondolatait, nem mellesleg rendkívüli módon inspirálják a másikat a munkáiban. A Vízöntő a Mérleg segítségére lehet a legérdekesebb ötletek megvalósításában, bár ennek a sikere előre kiszámíthatatlan. Elképzeléseiket szívesen megosztják egymással, és mindenkor örömmel dolgoznak együtt.

A Skorpió lélektársa a Rák és a Halak

lélektárs lelki társ horoszkóp skorpió csillagjegySkorpió és lelki társ? Kicsit abszurdnak tűnhet a felvetés, pedig a Skorpió is megtalálja a lelki társát, bár ehhez igazán különleges típusra van szükség, aki aztán élete párja is lesz. A Rákot és a Skorpiót nem mindig a kölcsönös bizalom köti össze, inkább a közös érdeklődés és a spiritualitás iránti vonzalom hozza őket össze. A Skorpió és a Halak érzelmi téren nagyon erősen kötődnek egymáshoz, kettőjük kapcsolatát igen mély érzelmek, tisztelet és megértés övezi.

Nyilas (november 22 – december 21): Kos és Halak

lélektárs lelki társ horoszkóp nyilas csillagjegyA Nyilas spiritualitáshoz való kötődése talán a legmélyebb az összes csillagjegy közül, éppen ezért könnyebben találja meg a közös hangot a többiekkel is. Igazán különleges kapcsolata a Kossal és a Halakkal alakul ki.A Nyilas és a Kos valódi felfedezők, folyton keresik az igazságot, új projekteket próbálnak megvalósítani együtt. A Halakkal a belső gondolatok, megérzések hozzák össze a Nyilast. Nem véletlenül, hiszen mindketten erősen vonzódnak a megmagyarázhatatlan dolgok, rejtélyek felé.

lélektárs lelki társ horoszkóp

Ez a csillagjegy a lelki társad a horoszkóp szerint (Thinkstockphotos)

A Bak lélekpárja a Bika és a Vízöntő

lélektárs lelki társ horoszkóp bak csillagjegyA Baknak szüksége van rá, hogy időnként kiszakadhasson a mindennapok mókuskerekéből, amelyhez gyakran a spiritualitást választja. A Bika és a Vízöntő pedig segíthet neki ebben. A Bika és a Bak is igyekszik egyensúlyt tartani a munka és a család, illetve szabadidő között, így tökéletesen megértik egymást ezen a téren, hiszen mindkettőjüket ugyanazok a gondolatok foglalkoztatják. A Vízöntő és a Bak számára is fontos az elmélyülés, a belső béke megtalálása, közösen ezt a gyakorlatukat igazán magas szintre emelhetik.

A Vízöntő lelki társa a Mérleg és a Bak

lélektárs lelki társ horoszkóp vízöntő csillagjegyA Vízöntő gyakorlatias, két lábbal a földön álló csillagjegy, a Mérleg és a Bak mellett ugyanakkor új oldaláról fedezheti fel önmagát. A Mérleg és a Vízöntő szinte egész nap képesek beszélgetni, csevegni, témahiányban sosem szenvednek, ám mindig tudják, mikor van a másiknak szüksége a nyugalomra. Bármennyi idő is telik el az utolsó társalgásuk óta, ott tudják folytatni, ahol utoljára abbahagyták. A Vízöntő a Bak mellett találja meg az egyensúlyt a munkában, a feladatokban. Pontosan tudják, mire van szüksége a másiknak, ezért az eredmények mellett nagyon mély lelki kapcsolat is alakulhat közöttük.

A Halak lélektársa a Rák és a Skorpió

lélektárs lelki társ horoszkóp halak csillagjegySpiritualitás terén a Halak mondhatni otthon érzi magát, ám ettől függetlenül neki is szüksége van a lelki társra. A Rák és a Halak között nagyon szoros és mély kapcsolat alakulhat ki, hiszen mindketten érzékenyek, az ösztöneikre, a belső megérzésekre hallgatnak a mindennapokban. A Skorpióval együtt valódi biztonságban érzik magukat, és ők pontosan ebben a szoros kapcsolatban találják meg a lelki békéjüket, a nyugalmat.

(via bustle)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top