nlc.hu
Horoszkóp
Ezek a csillagjegyek nagyon nem illenek egymáshoz

Ezek a csillagjegyek nagyon nem illenek egymáshoz

Néhány csillagjegyet a sors is egymásnak rendelte. Másokat egymáshoz sodorja a sorsuk, de aztán hamar kiderül, hogy csöppet sem illenek össze. És olyan párok is léteznek, akik különbözőségük ellenére is egymáshoz csiszolódnak az évek során. Te és a párod vajon összeilletek? A horoszkópból kiderülhet.

Egyes csillagjegyek jobban passzolnak egymáshoz, mint mások, ám vannak, akiknek soha nem lenne szabad szerelembe esniük. Nézeteltérések minden párkapcsolatban akadhatnak, hiszen sokan a pénzzel kapcsolatosan nem tudnak dűlőre jutni, mások a gyereknevelésben vallanak különböző elveket, ám az is előfordulhat, hogy a párok olyan apróságnak tűnő kérdésekben is civakodnak, minthogy melyik étteremből rendeljék a vacsorát.

Nem feltétlenül az a fontos, hogy milyen problémákkal kell szembenézniük a pároknak, inkább az, hogyan képesek ezeket kezelni. Néhány csillagjegypárosnak talán sosem sikerülhet felülemelkednie a problémákon. A horoszkóp szerint ők csak nagyon ritkán találnak valódi harmóniára egymás mellett…

Kos férfi – Bak hölgy

Igen valószínűtlen, hogy a Kos férfi leveszi a lábáról a Bak hölgyet. Mindez azzal magyarázható, hogy a Bak született vezető, mint ahogy a Kos is az. Amikor ez a két csillagjegy összejön, a kezdeti lelkesedést követően állandó a harctérré válik az életük. Képtelenek megalkudni, s egyezségre jutni, hogy kinek jusson a nagyobb hatalom és a kontroll.

Bika férfi – Ikrek hölgy

A Bika férfi nem tud könnyen zöld ágra vergődni az Ikrek hölggyel. A Bika és Ikrek ugyanis teljesen más intenzitással élik a mindennapjaikat. Előbbi nyugodt, lassú és otthonülő típus, míg párja folyton ezerrel pörögne, s imádja a partikat, a társaságot. S ez a merőben eltérő életszemlélet a párkapcsolat széthullását eredményezi. Sosem találnak összhangra egymás mellett.

Ikrek férfi – Szűz hölgy

Az Ikrek férfi és a Szűz hölgy kapcsolata remekül működhet, ám nem romantikus értelemben. Az Ikreket nem hozza lázba, ha irreálisnak tűnő elvárásoknak kell megfelelnie, s a Szűz bizony meglehetősen magasra teszi a mércét. Intellektuálisan ugyan inspirálják egymást, ám a Szűz nőt bosszantja az Ikrek férfi gondtalan életvitele, s a rendetlensége is.

Rák férfi – Vízöntő hölgy

Vízöntő hölgy vagy, s épp egy Rák férfiba szeretnél bele? Nincs szerencséd… A Vízöntő számára az élet tele van szórakozással és pörgős eseményekkel. A Ráknak ugyanakkor jóval fontosabb a nyugalom, a biztonság, az érzelmi harmónia. Otthonülő és nagyon ragaszkodó típus, aki tökéletes férj lehet, csak nem a nyitott és független Vízöntő nő mellett.

Oroszlán férfi – Bika hölgy

A Bika hölgy és az Oroszlán férfi amennyire vonzódik egymáshoz eleinte, annyira összeférhetetlenek. Ennek oka, hogy teljesen másképp mutatják ki a szeretetüket, másképp oldják meg a problémájukat, s végképp teljesen eltérően viszonyulnak a pénzhez. A harmonikus és tartós párkapcsolathoz pedig kevés, hogy az ágyban harmóniára találnak.

A horoszkóp szerint ezek a csillagjegyek nem találnak összhangra egymás mellett (fotó: Getty)

A horoszkóp szerint ezek a csillagjegyek nem találnak összhangra egymás mellett (fotó: Getty)

Szűz férfi – Kos hölgy

A Szűz férfinek és a Kos hölgynek nem csekély gondot jelent, hogy bármiben is egyetértsenek egymással. Mindketten makacsok és akaratosak a saját elképzeléseiket illetően. Egy párkapcsolatban pedig vagy az egyiknek, vagy mindkettőnek hajlania kellene a kompromisszumra. Köztük erre kicsi az esély, pedig nagyon erősen vonzódnak egymáshoz eleinte.

Mérleg férfi – Halak hölgy

A Mérleg férfi és a Halak hölgy sem nevezhető ideális párosításnak. Bár a párkapcsolatuk nagyon gördülékenyen indul, a mélyben rejlő problémák azonban hamarosan felszínre bukkannak. A Mérleg az élet minden pillanatát szeretné megélni, nyitott és közvetlen mindenkivel, míg a Halak gyakran kesereg a múltbeli baklövésein, s hajlamos a saját világában vigasztalódni.

Skorpió férfi – Mérleg hölgy

A Skorpió férfinál és a Mérleg hölgynél kevésbé összeillő párost nehéz találni. A bár az ismerkedést követően vonzódnak egymáshoz, párkapcsolatuk valójában az első pillanattól kezdve gyenge lábakon áll. A Mérleg társaságkedvelő, szívesen flörtölget, a Skorpió birtokolni akar, s meglehetősen féltékeny típus. Nem kell sok idő, hogy darabjaira hulljon a kapcsolatuk.

Nyilas férfi – Bak hölgy

A Nyilas férfi és a Bak hölgy valójában az alapvető kérdésekben sem értenek egyet. A Nyilas nem szereti, ha túl nagy felelősséget kell vállalnia, s éppen ez történik, ha egy Bak hölggyel kezd randizni. A Bak ugyanis megbízható, tetteiért vállalja a felelősséget, komoly párkapcsolatban gondolkodik, s ezt várja el párjától is. A Nyilas ezt meg nem szívesen vállalja.

Bak férfi – Nyilas hölgy

A Bak férfi két lábbal a földön áll, mindig kiszámítható, megbízható, s logikus, észszerű döntéseket hoz. A Nyilas hölgy ugyanakkor egészen más típus. A kettejük közötti párkapcsolat nem lehetetlen, de nem könnyű időszakot vetít eléjük. Ők ugyanis nagyon másként szemlélik az életüket. Előbbi zárkózott és visszafogott, utóbbi nyitott és optimista…

Vízöntő férfi – Skorpió hölgy

A romantikus párkapcsolat aligha képzelhető el hosszú távon a két merőben eltérő csillagjegy között. A Skorpió hölgy ugyan veszélyesen vonzó, de nagyon szeszélyes, birtokló és féltékeny természetű is, s ez olyan érzéssel töltheti el a Vízöntő férfit, mintha csapdába ejtették volna. Neki fontos a szabadsága, az önállósága, s ha kalitkába zárják, „letörik a szárnya”.

Halak férfi – Ikrek hölgy

Szeretheti Halak férfi az Ikrek hölgyet? Nem lehetetlen, ám nincs könnyű dolga. Az Ikrek hölgy ugyanis gondtalan, nagyon vidám és társaságkedvelő típus, s igyekszik élvezni az élet minden pillanatát. A Halak számára ugyanakkor fontos, hogy kifejezésre juttassa az érzelmeit, még ha ezek olykor negatívak is. Szeret hallgatni, amit az Ikrek viszont ki nem állhat…

(via the talko)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top