nlc.hu
Otthon
Less be Ferenc pápa otthonába! – fotók

Less be Ferenc pápa otthonába! – fotók

Az interneten látható az egyházfő vatikáni otthona.

Olasz internetes portálok felvételeket közöltek a vatikáni Szent Márta-ház 201. számú lakosztályáról, vagyis a világ legjobb vezetőjének megválasztott Ferenc pápa választott otthonáról. Ez az első alkalom, hogy nyilvánosságra kerültek az egyházfő otthonáról készült fényképek.

Spártaian egyszerű

Az olasz internetes portálokon megjelent fotókon a Vatikánváros területén levő Szent Márta-ház második emeleti lakosztálya látható. Itt él Ferenc pápa tavaly márciusi megválasztása óta. A La Repubblica című napilap spártaian egyszerűnek nevezte az egyházfő vatikáni lakhelyét.

A 201-es a Szent Márta-ház legnagyobb lakosztálya: egy nappaliból és egy hálószobából áll saját fürdőszobával. A nappaliban egy dívány, fotelek, egy íróasztal és egy kisméretű televízió van. A nagyméretű, nehéz fabútorok többsége régi stílusú. A lakosztályt neonfény világítja meg, és csillogóra fényesítik a parkettát – jegyezték meg az olasz portálok.

Ferenc pápa elődeivel ellentétben nem az apostoli paloták pápai lakosztályába költözött be, hanem a pápaválasztáson résztvevő bíborosok szálláshelyén maradt. Megfogalmazása szerint azért választotta a Szent Márta-házat, mert szeret az emberek között lenni. A korábbi pápai lakosztályt túl nagynak és üresnek tartja. Azt mondta, “olyan mint egy tölcsér, belül tágas, de szűk a bejárata”.

A menzán eszik

A Szent Márta-házat (Domus Sanctae Martae) II. János Pál a kilencvenes évek elején alakíttatta át a Vatikánba érkező egyháziak szállásává. Az épület a pápai állam határán található, a vatikáni audienciaterem közelében. A házban a Ferenc pápa által lakott apartman, 106 suite és 22 szoba van. A pápán kívül a házban állandó jelleggel a szentszéki államtitkárságon dolgozó bíborosok laknak, püspökök és egyszerű papok.

Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában mutatja be a reggeli miséket, itt fogadja a nem állami delegációkat, és a ház menzáján eszik. Ha szüksége van valamire, az egyházfő a szobájából lemegy a recepcióra – számoltak be a Szent Márta-ház vendégei, akik meglepetésükre a folyosókon vagy az előcsarnokban találkoztak a pápával.

Az olasz sajtónak nyilatkozó vatikáni források szerint a pápai otthonná előléptetett Szent Márta-ház élete nem sokat változott, kivéve a menzát, amelynek a minősége jelentősen javult, amióta Ferenc pápa is ott eszik.

12 laza pápai pillanat:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top