Interjú Zelei Annával, Az elveszett erdő szerzőjével

Hogyan született meg ennek a könyvnek az ötlete, miért vállalkoztál a megírására?

Őszintén szólva, a tehetetlen dühnek nagy szerepe volt a könyv létrejöttében. Egy közösségi, tenni akaró összefogásból formálódott, ahol a rádöbbentés volt a cél. Laikusoknak is befogadhatóan, közérthetően igyekeztem írni. Figyeltem arra, hogy ne legyen tele riasztóan sok idegen szóval és hosszú tudományos körmondatokkal, ne legyen száraz és unalmas, de kellőképpen szakmai, figyelemfelkeltő és aktuális. Bíztam benne, hogy az életkorban be nem határolható olvasóközönséget leköti és gondolatokat ébreszt bennük, majd végül cselekvésre késztet – mindenkit a maga módján és lehetőségeihez mérten.

Nemcsak az erdőkkel kapcsolatos szemléletváltás fontosságára hívtam fel a figyelmet, nem csupán kiszélesítettem a hazai környezetvédő szervezetek célkitűzéseinek ismertetését, hanem anyagi támogatással is szeretném segíteni munkájukat, hisz itthon ők is jócskán alulfizetettek. Ezért a kötetből származó minden bevételt a WWF Magyarország számára ajánlottam fel. Óriási öröm számomra, hogy amióta megjelent a könyv, azóta kapom a visszajelzéseket, hogy ezentúl teljesen másképp fognak nézni a fákra és az erdőkre.

Zelei Anna

Dendromán agrármérnök és grafomán fotós, de elsősorban környezetvédő – olvasható a jellemzés rólad a fülszövegben. Mennyire nézel más szemmel agrár-, illetve kertészmérnökként, természetvédőként és fotósként az erdőkre?

Muszáj másképp nézni, hiszen a különböző erdőtípusok más-más célokat szolgálnak. A minden szépséget és biodiverzitást nélkülöző nemesnyár-ültetvényekre is szükség van egy bizonyos gazdasági határon belül. De mivel ezt a határt szerintem már rég átléptük, sőt, óriási területeken irtottak ki miattuk felbecsülhetetlen értékű ártéri ligeterdőket, ezért a legtöbb környezetvédő nem néz rájuk jó szemmel. A könyvemben pont ez volt az egyik cél, hogy képeken keresztül lássa mindenki azt, hogy mire képes egy természetközeli erdő és mire jó egy műerdő. Fotók segítségével állítottam párhuzamba azt a típusú erdőt, ami az egész emberiséget szolgálja, és azt, ami csak egyesek pénztárcáját. Ennek ellenére én mindenfajta zöldben képes vagyok megtalálni a szépséget, számomra egy falevél szerkezete is maga a csoda.

Mi volt a legfontosabb, legmeghatározóbb élményed, felismerésed az erdőkkel kapcsolatban?

Konkrét aha-élményre nem emlékszem, mert az erdő gyerekkorom óta az életem része. Amin mindig meglepődöm, az az, hogy külföldön járva mennyivel dúsabb és gazdagabb erdei vegetációk vannak. Nem csak azért, mert más a klíma, több a csapadék, hanem mert ott látszik igazán a szemléletbeli különbség és hogy mekkora közös értékként kezelik. Sokszor megesik, hogy elindulok egy hosszabb erdei bejárásra, aztán két óra múlva még mindig csak a harmadik fánál nézelődök. Egy apróság is annyira le tud kötni, hogy órákat töltök egy helyben, az erőben elillan az idő és egy kivételes világban találom magam, ahol mindig történik valami érdekes.

A természetközeli erdők haralmas mennyiségű szenet tárolnak és csodálatos biodiverzitással rendelkeznek (Fotó: Zelei Anna)

A könyvedben szót ejtesz a természet szolgáltatásairól, illetve az ökoszisztéma-szolgálatásokról,  kiemelve, hogy a szolgáltatás nem feltétlenül a legjobb szó, hiszen a természettől inkább elvenni szoktunk, fizetséget – ha lehet így fogalmazni – nem nagyon kap. Megemlíted azt is, hogy ezekről a szolgáltatásokról sokszor csak akkor veszünk tudomást, amikor már túl késő. Milyen olyan értékekkel rendelkeznek erdőink, amikről kevesen tudnak, amik a többség számára láthatatlanok, és miért fontosak ezek?

Ez az a legfontosabb kérdés, amit már az első osztálytól tanítani kellene. Az, hogy az erdőktől mennyi mindent kapunk, azzal nagyon sokan nincsenek tisztában, pontosan azért, mert ha kinézünk az ablakon, nem látjuk őket, mintha létezésük evidencia lenne. Ma már nem az. Az erdők lombja megszűri a légkört és biztosítja a tiszta levegőt. Koronájuk árnyékolja, párásítja és hűsíti a környezetet: ha nincs erdő, nincs hűtés. Miközben gyökereikkel átszövik a talajt, megszűrik a szennyvizet, optimalizálják a talajszerkezetet, emelik a humusztartalmat és megakadályozzák az eróziót, földcsuszamlásokat. Leveleiken keresztül szén-dioxidot kötnek meg, így hosszú időre tárolják a szenet, ezzel is csökkentve a globális felmelegedést. Lehetőséget adnak a szellemi és testi feltöltődésre, gyógyulásra. Ezeket a folyamatokat hívjuk ökoszisztéma-szolgáltatásnak. Végső soron az erdőknek köszönhetjük, hogy élhetővé teszik számunkra az országot.

Az évszázadok során nagyon sok minden változott, így az erdők helyzete is, és általában nem éppen pozitív változásokról beszélünk, igaz, azért akadtak, akik próbálták megakadályozni a természetpusztítást. Mint írod, hazánkban Mária Terézia volt az első, aki gátat szabott a korlátlan fakivágásoknak, illetve rendeleteket és szabályokat hozott az erdők telepítésére, illetve a XX. század első felében fontos mérföldkő volt a Kaán Károlyhoz köthető erdő és természetvédelemről szóló törvény. Mennyire léptünk előre vagy éppen vissza az elmúlt időszakban? 

Ők voltak azok, akik felismerték, az erdőből nem lehet örökké csak kivenni, hanem vissza is kell adni: azaz az egyensúly fenntartásához elengedhetetlen újratelepíteni a kitermelt erdőket, mert a faanyag véges kincs. Az évtizedek során olyan léptékben megnőttek a lakossági és gazdasági igények, hogy az erdősítéshez idegenhonos és invazív fafajokat is bevetettek. A gyors fásításnak azonban kellemetlen következményei lettek: a monokultúrás, egyfajú erdők leromlottak, kiszáradtak, lebetegedtek. Ezek az akácosok, fenyvesek, ipari nyárfák gyorsabban nőttek, mint például az őshonos tölgyek, és jóval hamarabb hoznak hasznot.

Egy igazi erdőhőz a holtfa is szükséges, hiszen gazdag állatvilág otthona (Fotó: Zelei Anna)

A haszonlesés pedig sok józan döntést felülírt, így jutottunk oda, hogy nem kell ahhoz környezetvédőnek lenni, hogy lássuk, a kormány abszolút szembemegy azokkal a nemzetközi tendenciákkal, amik a globális felmelegedés ütemét lassítanák. Szó ami szó, nagyon nehéz úgy természetet védeni, hogy abban az állam nem igazán partner. Még azokat a szervezeteket, vállalkozásokat sem támogatja megfelelően, akik ezt a fontos feladatot megoldanák helyette. A magyar államnak sajnos nem érdeke a környezettudatosság, sem a természetvédelem, és ezt hosszú ideje folyamatosan megerősíti minden oldalról. De ez globálisan is elmondható, hogy a meghatározó gazdasági vezetők nem érdekeltek a környezetvédelemben, hiszen ebből nem lehet meggazdagodni, nem jár vele hatalom. Ez ilyen egyszerű.

Mi volt az első gondolatod, amikor tudomást szereztél a tűzifarendeletről, illetve a miniszteri utasításról, ami utána érkezett?

Erős gyomrost kapott a fenntarthatóság és a globális felmelegedés elleni küzdelem. Szervesen kapcsolódik az előző kérdéshez, mert ez a rendelet évszázadokkal vetheti vissza az eddig elért eredményeket. Hozzányúlni az amúgy is nyúlfarknyi, idős, felbecsülhetetlen természeti értékű erdeinkhez? Költési időben fát vágni? Vegetációs időben erdőt letermelni? Idegenhonos, invazív fajokkal fásítani? Idén kitermelt fával fűteni? Ez akkora blődség, hogy még külföldön is visszhangzott. Az erdők intenzívebb kivágása egyáltalán nem oldja meg még közepes távon sem az anyagi terhek enyhítését. Elhamarkodott, át nem gondolt döntések. Borzasztóan nyomasztó, hogy gyakorlatilag évek óta kizárják a szakmát az erdeinket érintő nagy horderejű döntésekből. Viszont jogos a gondolat, hogy azokon akart-e segíteni a kormány, akiknek amúgy is nehéz kifizetni a megemelkedett rezsiköltségeket. Igen ám, de a lakosság anyagi megsegítésére, illetve a megújuló energiaforrások kiaknázására hosszú-hosszú évek és eurómilliók álltak rendelkezésre. Hol a közpénz? Hol a zöld jövő? Hol a felelős döntés?

Hogyan látod, a mostani energia- illetve megélhetési válságnak milyen további hatásai lehetnek az erdeinkre?

Óriási nyomásnak van kitéve a megmaradt erdővagyon, hiszen egy válság arról szól, hogy az embereknek kevesebb pénzük lesz, a szegények még szegényebbek lesznek. És aki ilyen helyzetbe kerül, attól nem várható el, hogy épp most kezdjen lakás-korszerűsítésbe. A drágulás miatt érthető, hogy a legtöbben a legolcsóbb és a legegyszerűbb módszerekhez nyúlnak: vágjuk ki a fát, majd úgyis kinő. De nem! Ugyanis, rossz irányba befolyásoljuk az éghajlati tendenciákat. Egyre gyorsabban melegszik a klíma, és egyre kiszámíthatatlanabbak az időjárási szélsőségek. A rendszeres eső elfogyott! Kész, ennyi volt. A növekvő fatüzeléssel sajnos csak az üvegházhatást fokozzuk, amit éppen az erdők tudnának mérsékelni.

Egy telepített erdő is lehet különösen értékes, ha megfelelően kezelik (Fotó: Zelei Anna)

Ha már szóba került a klímaváltozás, hogyan „készíthetjük fel” az erdeinket a további változásokra, és miért fontos ez?

Az elmúlt két-három év nyara extrém meleg és száraz volt, de az azt megelőző évek sem kedveztek az erdei vegetációnak. Nem csak a tavaink és folyóink vízszintje csökkent drasztikusan, hanem ezzel együtt országosan az átlagos talajvíz mélysége is, ami azt jelenti, hogy azok az idősebb, erősebb gyökerű fák, amik átvészelték az utóbbi éveket, most azok is szenvednek a vízhiánytól. Eddig képesek voltak felszívni az éltető talajvizet a mélyebb rétegekből is, de lassan ennek is vége. Az alföldi tölgyesek maradványai a legvégső tartalékaikból élnek. Nem szóvicc, hogy a 24. órában vannak.

Az időjárást rövid távon nem tudjuk befolyásolni, de az erdők összetételén tudunk változtatni, hogy ellenállóbbak legyenek. Az egyfajú monokultúrás erdősítés helyett őshonos fajokkal vegyes erdőségeket kell telepíteni, ami azért fontos, mert ezek jobban képesek alkalmazkodni a hazai környezeti viszonyokhoz. Magyarán a különböző őshonos fajok különböző mértékben és módon képesek egymást támogatni, azaz erősítik az erdőt, amit közösen alkotnak. Az erdők felkészítése az erdészeteken múlik, de a folyamat sikerét sok más tényező befolyásolja. Például meg kellene reformálni a hazai vízgazdálkodást és a mezőgazdasági termelési módszereket is. Vissza kell adni a folyók eredeti árteréből, és a lakosság felvilágosításán, illetve fogyasztási szokásain is rengeteg múlik. Minél később kezdünk bele, annál nehezebb lesz megfékezni a pusztulást.

Dr. Gálhidy László,  a WWF Magyarország civil természetvédelmi szervezet erdővédelmi programvezetője írta a könyvedre reagálva, hogy Magyarországon a szűk erdész és természetvédő berkeken túl mégis kevesen emelnek szót az erdők hatékonyabb, országos szintű védelme érdekében, és valóban, ugyan a Kossuth téren még ezrek tüntettek, de a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elé szervezett demonstráción már nem voltunk ennyire sokan. Szerinted hogyan lehetne ezen változtatni?

Mindennapjaim konstans eleme ez a kérdés, ami azt jelenti, hogy nagyon sokunkat foglalkoztat az élhető jövő. Talán ha lenne egy generációnyi Greta Thunbergünk vagy lehetőségünk egy nemzeti konzultációra azzal a kérdéssel, hogy „Akarja-e ön, hogy Magyarországon is legyen Környezetvédelmi Minisztérium, mint minden európai országban?”. De nincs, és egyelőre nem is lesz, maradunk flúgos különcként Tanzánia, Szaúd-Arábia és Szomália társaságában. Kimerültek, eszköztelenek és megalázottak az aggódó gondolkodók, nem csoda, ha az átlagembernek legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy kimenjen az erdőkért tüntetni. Pedig, ha jól belegondolunk, akkor se egy munkás, se egy közalkalmazott, se egy gyerek, se egy felnőtt és egyáltalán senki nem lesz hosszú életű és nem fog tudni hatékonyan dolgozni, ha nincs egészséges környezetben. Mintha vezetőink gyerekeiknek, unokáiknak nem lenne szüksége tiszta levegőre és a megszokott évszakokra.

Legértékesebb erdeink sem a klímától, sem az erdőgazdálkodástól nincsenek biztonságban (Fotó: Zelei Anna)

Azt szoktam javasolni a természetbarátoknak, hogy iratkozzanak fel a WWF Magyarország, a Greenpeace Magyarország, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) hírleveleire, hogy azonnal értesüljenek a fontos hírekről. Ezek a szervezetek tanácsokkal is szolgálnak a mindennapjainkhoz, hogy miként befolyásoljuk fogyasztásunkkal pozitív irányba a környezetszennyező termelőket. Egy végtelenül egyszerű példa: ha nem veszünk többé marhahúst, vagy kevesebb avokádót, pálmaolajat, kókuszzsírt, akkor drasztikusan csökken az erdőirtások száma is világszerte. Rendkívül fontos a mértékletesség, és a lokálisan megtermelt termékek előnyben részesítése, mert marhahús nélkül lehet élni, de erdők nélkül biztosan nem!

A jövőnkre minden egyes lakos nap mint nap szavaz a pénzével és az életmódjával: fogyasztási szokásaink és életvitelünk fogja meghatározni az úgynevezett fenntartható jövőt.

A természetjárás, túrázás, erdőmerülés egyre népszerűbb. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni az erdők védelmével? Hogyan élhetünk az erdő, a természet gyógyító erejével anélkül, hogy kárt tennénk benne?

Nem kell semmiféle bonyolult és erőfeszítéseket igénylő dolgokra gondolni! Csupán tartsunk be néhány alapvető erdei viselkedési szabályt és ezzel már félig nyert ügyünk van. Ha valakinek gondot okoz az, hogy ne dobálja el a szemetet, ne térjen le az erdei utakról vagy pórázon sétáltassa a kutyáját, az inkább maradjon otthon a kertben. A renitensekre nyugodtan szóljunk rá, más élőlények lakóhelyét ne tegyék tönkre és ne zavarják meg embertársaink kikapcsolódását! Világosan látszik az illegális hulladéklerakók tengeréből, a szanaszét dobált szemétből, az állandó falopásokból, hogy sokan gazdátlan, elhagyatott területnek nézik az erdőt, és úgy gondolják, hogy ott nem kell felelősen viselkedni, hisz nincs, aki felelősségre vonjon. És félig-meddig igazuk van, mert sem az erdészetek, sem a rendvédelem nem büntet ezért kellőképpen. Ilyenkor le lehetne foglalni a gépjárművet, megtámogatni egy-két milliós bírsággal környezetszennyezésért, akkor lenne elrettentő ereje. De amíg az ilyen eset ritka, mint a fehér holló, addig senkit nem fog elriasztani az efféle közvagyonrongálás.

Melegedő klímánk egyik nyertese a csertölgy. Odvas fáiban fejlődik a védett szarvasbogár (Fotó: Zelei Anna)

Az erdőgazdálkodást illetően milyen jó gyakorlatok, példák vannak világszerte, amiket itthon is lehetne alkalmazni?

A legkörnyezetbarátabb, igavonó lovakat „alkalmazó” erdőkezeléstől kezdve sok jó és haladó szemléletű példa van már világszerte és mindegyik jobb, mint a hazai tarvágásos üzemmód. Nyilván lehetetlen mindenhol igavonó állatokat használni, és nem is ez a cél. De a tarvágás idejétmúlt és drasztikusan romboló folyamat, mert teljes ökoszisztémákat tüntet el a föld színéről úgy, hogy még a talajállapot és a távolabbi környezet is megsínyli. Hazai erdeink mindössze 2-3 százaléka olyan szerencsés, hogy örökerdőként kezelik.

Zelei Anna: Az elveszett ERDŐ

Ez azt jelenti, hogy szálanként vagy kisebb csoportokban termelik ki a vágásérett fákat, miközben megmarad a terület növényborítottsága és helyben tartja az állatvilágot is. Főként a Pilisben, illetve a Budai-hegységben van ilyen típusú gazdálkodás. Ilyenkor életben maradnak az egészséges erdő működéséhez elengedhetetlen baktériumok és gombák, az erdőnek nem kell néhány évtizedenként mindent a nulláról kezdeni. Az örökerdő-gazdálkodás vagy más néven szálalásos fakitermelés jóval több szakmaiságot, progresszív hozzáállást igényel és hosszabb a megtérülési ideje is, mint amikor beállnak a gépek az erdőrész szélén, és egyetlen lépésben letarolják az egészet. Azonnal odavész az egész flóra és fauna. Csak az agrárerdészethez tartozó, például a papírnyáras, akácos és fekete fenyves ültetvényeknél – azaz műerdőknél – célszerű a tarvágást használni.