nlc.hu
Szabadidő
Szomszédok: a nagy Janka néni-interjú – Beszélgetés Pásztor Erzsivel

Szomszédok: a nagy Janka néni-interjú – Beszélgetés Pásztor Erzsivel

Hétfőn este a Szomszédok sokadik ismétlése ér véget az m3-on, de a sorozatot képtelenség megunni. Pásztor Erzsi máig büszke rá, hogy szerepelhetett benne, és a Szomszédok legutálatosabb figurájaként, Jankaként hódította meg egy ország szívét. Vele beszélgettem a régi szép időkről, és azt is bebizonyította, hogy még ma is könnyedén bújuk bele Janka néni bőrébe.

Követi a Szomszédok ismétléseit a tévében?

Nem. Persze szoktam látni, hogy megint megy valahol, amikor nyomogatom a távirányítót. Hogy még mindig ekkora sikere van: egy csoda. Mondhatom, hogy nagyobb sikert élek meg vele, mint régen. Olyan fiatalok jönnek oda hozzám, akik nem is éltek még akkor, amikor a Szomszédokat elkezdtük. Verebély Iván – akivel a főiskolán találkoztam utoljára – nemrég felkeresett telefonon, és azt mondja nekem, hogy a fia násznagy lesz a barátja esküvőjén, és a fiatalok azt szeretnék, ha én mint Janka néni mondanék nekik videóról egy köszöntőt. És akkor eljöttek ketten videózni hozzám, én meg adtam nekik hideget-meleget, ami belefér: “Meg vagytok ti őrülve, hogy most házasodtok? Úgyis elváltok, minek ez a cirkusz?” (nevet)

Szomszdéok: a nagy Janka néni interjú – Beszélgetés Pásztor Erzsivel

És tetszett nekik?

Imádták. Azok a kollégáim, akik úgy érzik, hogy ők már kinőtték a Szomszédokat – vannak ilyenek, de nem akarom megnevezni őket –, sokszor megkérdezik tőlem, hogy miért vállalok ilyeneket, és ezen én mindig csodálkozom. Az ember nem felejti el azt, hogy annak köszönheti a népszerűségét és az ismertségét. A színházban hiába lépek fel folyton telt házak előtt, akkor sem ugyanaz. Egyszerűen nem látnak annyian. Ha ennyi év után az emberek még mindig emlékeznek Jankára, az azt jelenti, hogy ez jó volt, nem?

Janka karakteréről elmondhatjuk, hogy ön alkotta meg?

Neeeem. Jankát Horváth Ádám írta meg, és ő volt a legellenszenvesebb figura. Lopott, ivott, nagy pofája volt, mindenbe belekotnyeleskedett, mégis rengetegen szerették, sőt szeretik a mai napig is.

Soha nem nézi vissza magát a tévében?

Csak olyankor ragadok ott, amikor egy-egy olyan kedves kollégámat láthatom, aki már nincs köztünk. És akkor megsiratom. Az ország szinte összes színésze megfordult a Szomszédokban. És ami a különbség a mostani sorozatok és a Szomszédok között, hogy akkoriban még nem a járókelők játszották a szerepeket, hanem igazi színészek. Elismerem, hogy vannak nagyon tehetséges járókelők, akik tudnak jól hangsúlyozni, de a színészet akkor is egy szakma, amit meg kell tanulni. Tanulás nélkül én sem tudtam volna a legellenszenvesebb karaktert az egyik legnépszerűbbé tenni.

Szomszdéok: a nagy Janka néni interjú – Beszélgetés Pásztor Erzsivel

Pedig Janka néni “csak” mellékszereplő volt…

Nagyon is az volt, elvétve szerepeltem csak a sorozatban. Olyan is volt, hogy hónapokig nem hívtak. Mostanában kapok ismétléspénzt is – persze filléreket –, de azon is érződik, ha épp keveset szerepeltem. (nevet)

Most már a tévésorozat egy megbecsült műfaj, de amikor a nyolcvanas években önt a Szomszédokhoz hívták, még eléggé lenézettnek számított. Mit gondolt, amikor elhívták, hogy szerepeljen benne?

Akkor még azt se tudtuk, hogy tényleg sorozat lesz belőle. Behívtak egy-két próbaadásra, és azt mondták, ha beválik, talán több rész is készülhet. Azt azonban senki nem gondolta, hogy több mint háromszáz részt élhet meg.

Szomszdéok: a nagy Janka néni interjú – Beszélgetés Pásztor Erzsivel

Vannak emlékei az első forgatási napról?

Máig jól emlékszem arra a napra, mert a lányom aznap költözött ki Olaszországba. Máig kint él, és kint vannak az unokáim is, már ők is felnőttek. Vittem ki a lányomat a Keletibe a Trabantommal, és annyira ideges voltam, hogy lekéssük a vonatot, mivel aznap vettük fel az első részt. El is kellett kérnem magam kicsit korábban, és nagyon röstelltem a dolgot. Nem szoktam ilyet tenni, hiszen örülök, hogy dolgozhatok. Akkor még nem is abban a lakásban forgattunk, ami később az állandó helyszínünk lett. Persze aztán elértük a vonatot, és ahogy elment a lányom, én visszaültem a kocsiba, és legalább fél órát sírtam ott.

Már rögtön az elején lehetett látni, hogy Jankából milyen karakter lesz?

Nem. Mindig csak ilyen fecniket küldtek nekem a szövegemmel, az egész forgatókönyvet soha nem is láttam. Nem is nagyon voltam tisztában a történettel, mivel akkoriban minden este fellépésem volt, és nem tudtam nézni a tévében. Pár éve nyáron egy ismétléskor néztem csak végig az egészet.

Mikor volt az a pillanat, amikor már lehetett tudni, hogy ez nagy siker lesz?

Azt nem tudom pontosan, de az biztos, hogy amikor a Szomszédok voltak a tévében, akkor kint kiürültek az utcák. És ez már az eleje felé így volt.

És arra emlékszik, amikor a rajongók először állították meg az utcán?

Az elsőre nem, de sok ilyen emlék maradt meg bennem. Furcsa módon a mai napig is inkább a hangomról szoktak megismerni. Régen Balatonfüreden töltöttük a nyarakat, és mentünk a forráshoz savanyú vízért, és mondom az öcsémnek, hogy “Vigyázz, Jencike, nehogy elejtsd az üveget!”, és egy ilyen maga korabeli fiatalember megfordult. “Jézus Máriám, maga a legundokabb kedves szereplőm a Szomszédokból!” Valami ilyesmit mondott nekem. Először fennakadtam rajta, de aztán rájöttem, hogy igazából megdicsért. (nevet) Füreden történt az is, hogy a boltban a pénztárosnő azt mondta, hogy “Maga lopta el a gyűrűt?” Mellettem a lányom döbbenetében elejtette a kosarat… (nevet) Visszakérdeztem, hogy milyen gyűrűt? “Hát, amit elloptak, és magára fogták. Magánál van?” (nevet)

Szomszdéok: a nagy Janka néni interjú – Beszélgetés Pásztor Erzsivel

Horváth Ádámmal honnan az ismeretség?

Csűrös Karolával mi évfolyamtársak voltunk, és tudtam, hogy Ádám az ő férje. Egyszer volt egy kis szerepem valami politikai filmjében még a Szomszédok előtt, akkor ismertem meg.

Ma már egy sorozathoz castingolják a színészeket. Akkoriban ez hogyan működött?

Kaptam egy telefont a gyártásvezetőtől, Szabó Gábortól – akivel a Ridikülben most is gyakran dolgozom együtt –, hogy lesz ez a Szomszédok, és benne vagyok-e. Mondtam, hogy benne. Ennyi volt.

Nehéz volt a Szomszédokat forgatni?

Úgy ment, mint a karikacsapás. Pillanatok alatt vettünk fel mindent. Fél napnál hosszabb forgatási napom nem nagyon volt a Szomszédokban.

Részt vett Janka néni ruhatárának összeállításában?

Minden ruha, amiben a sorozatban látható vagyok, az enyém volt. Annyi, hogy az elején még alkalmanként kaptam ötezer forint ruhapénzt, de később, ahogy szegényedett a produkció, ez elmaradt.

Hol láthatjátok legközelebb Pásztor Erzsit?

A Szomszédok színészgárdája mennyire volt egy csapat? Összejártak munkán kívül is?

Nem nagyon. Azokkal jártam össze – például a Karolával, Schubert Évával vagy a Földi Terivel –, akikkel már a sorozat előtt is jóban voltam.

Nem voltak közönségtalálkozók, ahová együtt mentek?

Az biztos, hogy én nem voltam ilyesmin. Lehet, hogy ők mentek… Minden karácsonykor volt egy összejövetel, egy közös vacsora valamelyik étteremben, de azon is csak egyszer-kétszer voltam, mert én az ünnepekkor vagy a lányomhoz mentem ki Olaszországba, vagy az öcsémékhez Pécsre, hogy ne töltsem egyedül a karácsonyt. Néha most is szoktak találkozni, és tavaly például hívtak engem is, de aznap pont előadásom volt, és este tíz után én már használhatatlan vagyok.

Szomszdéok: a nagy Janka néni interjú – Beszélgetés Pásztor Erzsivel

Már több helyen is elmondta, hogy a huszonegy éves házassága azért ért véget, mert a férje alkoholista volt. Nem furcsa, hogy az országos ismertséget pont egy alkoholista nő szerepének köszönheti?

Ez nekem nem okozott gondot. Én világ életemben irtóztam az alkoholtól, mert a szakmában annyi embert láttam tönkremenni általa. Pécsett a színpadon olyan is történt velem, hogy a kollégám annyira részeg volt, hogy a színpadon rám esett. Gyorsan behúzták a függönyt, és bemondták, hogy XY betegsége miatt az előadás félbeszakad. Hörgött a közönség, a cefreszag meg csak úgy áradt a színpadon. Akkoriban voltak a férjemmel is a gondok. Megpróbáltam mindent, még elvonóra is elküldtem, de amikor már látszott, hogy nem megy, kiléptem huszonegy év után. Ez nem volt kis dolog, mert huszonegy év sokaknak egy élet.

Amikor a forgatáson sörözött vagy pálinkázott, akkor mit ivott valójában?

Vizet.

Soha nem iszik egy kortyot se?

Társaságban egy-egy pohár pezsgőt vagy bort. Az édes pezsgőt nagyon szerettem, de a cukrom miatt ma már nem ihatom. Néha iszom egy pohár szárazat alkalomadtán. Újabban rajta kaptam magam, hogy az ételhez kívánom a fröccsöt. (nevet) Jólesik.       

Mit gondol az elmúlt hét híreiről Janka néni? Megkértük Pásztor Erzsit, hogy az elmúlt hét híreit kommentálja nekünk az ország Janka nénije.

       

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top