nlc.hu
Sztárok
Ezért nem beszél Bochkor Gábor Boros Lajossal

Ezért nem beszél Bochkor Gábor Boros Lajossal

Kendőzetlenül beszélt Boros Lajoshoz fűződő viszonyáról Bochkor Gábor. A népszerű rádiós nem titkolja, hogy már három éve nem beszélt egykori műsorvezetőtársával, aki szerinte mindig odaszúr egyet, amikor róla kérdezik.

Semmit nem vettem el tőle. Ha valaki, közel a hetvenedik évéhez, egy ilyen projektben részt vehetett, és ilyen sikert élhetett meg, ráadásul ezzel a fizetéssel, akkor úgy gondolom, az egyetlen szó, amit találhat, az a köszönöm” – utalt közösen eltöltött éveikre Bochkor a VIASAT3 Lakástalkshow című műsorának új adásában.

Fotó: VIASAT3/Birtalan Zsolt
Fotó: VIASAT3/Birtalan Zsolt

Bochkor Gábor szerint volt munkatársa egy szétszórt, de kreatív ember volt: jó ötletekkel jött, de igazi munkát már nem fektetett azok megvalósításába. “Soha nem voltunk barátok. Vonzottak a fesztelen, agyament ötletei, de a műsor sikere inkább rajtam múlt. Ő mindig egy vidéki művházban gondolkodott, én meg Las Vegasban” – tette hozzá. 

A műsorvezető azt is el tudta volna képzelni, hogy a Bumeráng harmadik műsorvezetőjével, Voga Jánossal és még egy nővel készítsen műsort, de mint fogalmazott, mindig volt benne annyi korrektség, hogy vitte magával Boros Lajost

Ezért nem beszél Bochkor Gábor Boros Lajossal

A Lakástalkshow-ban Bochkor Gábor a pályakezdésről is beszélt. Úgy véli, szerencséjük volt, hogy a kereskedelmi rádiózás műfaját rizikó nélkül próbálták ki a Danubiusban. “Akkor éreztem először, hogy jól csinálom, amikor a kollégák hátba veregettek. Magamat is sokszor visszahallgattam, és egy idő után én is elégedett voltam a teljesítményemmel” – mondta. A műsorvezető azt is elárulta, anyagilag is elég jól jártak. “Mi akkor többet kereshettünk, mint akik évek óta a Magyar Rádiónál dolgoztak” – mesélte. 

Fotó: VIASAT3/Birtalan Zsolt
Fotó: VIASAT3/Birtalan Zsolt

A Lakástalkshow minden héten hétfőtől csütörtökig, késő este látható a VIASAT3-on.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top