nlc.hu
Sztárok
Itt az új “Lajcsi-ügy”: Kozso 3 évre börtönbe kerülhet áramlopásért

Itt az új “Lajcsi-ügy”: Kozso 3 évre börtönbe kerülhet áramlopásért

Három évig terjedő szabadságvesztés várhat a zenészre, akit a Story magazin birtokába került dokumentumok szerint más bűncselekmények mellett áramlopással is gyanúsítanak. Kozso sztoriját az új "Lajcsi-ügyként" emlegetik.

Négy és fél milliós kárt polgári perben igyekszik bevasalni az áramszolgáltató Kozsón. Nemrég döntöttek, hogy szeptember 22-ig meghosszabbítják a több mint egy éve szigorú ügyészségi felügyelet mellett zajló nyomozást az énekes ellen. 

Kozs
Kozso februárban a FEM3 Caféban, a születésnapján arról beszélt, hogy reméli, vége a nehézségeknek

Ha vádat emelnek, Kozso lesz Lagzi Lajcsi után a második sztár, akit áramlopással vádolnak a sztárvilágban. A Story magazinban megjelent információkból kiderül, hogy az ügyészség szerint manipulálták a villanyórát. 

A történet nem új keletű. Amikor tavaly Kozso teaházának volt üzletvezetője kitálalt, és feljelentést tett a rendőrségen, a zenész tagadta, hogy bármi köze lenne az áramlopáshoz. Akkor a feljelentés mentén amúgy be is zárták Kozso teaházát, mert az áramlopáson túl egészségügyi szempontból is vizsgálták a helyet, hogy megfelel-e az előírásoknak. “A betegségem óta csak a gyógyulásomra, a zeneszerzésre és az új életem építésére koncentrálok” – mondta akkor az agyműtétéből lábadozó sztár, és tagadta az áramlopással kapcsolatos vádakat. Mindez nem sokkal az után történt, hogy Kozsót elhagyta a barátnője, Keira, és egyesek összefüggést láttak a két esemény között.

A Storyban megjelent cikkből kiderül, hogy az ügy szövevényes, és több ember is belekeveredett. Részletek a lapban. 

Itt az új 'Lajcsi-ügy': Kozsó 3 évre börtönbe kerülhet áramlopásért

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top