nlc.hu
Sztárok

64 éves Görbe Nóra akkor és most

64 éves lett Görbe Nóra, aki sokkal több, mint a Babettán száguldó Linda

Ma ünnepli 64. születésnapját Görbe Nóra színésznő, aki sokkal több, mint Linda, de tény, hogy milliók imádták az általa alakított sárga Babettás, klumpás rendőrnőt.

Nem nagyon találkoztam még olyan emberrel, aki ne látta volna itthon a 80-as években a Linda című sorozatot. Gyanítom, a Babettáról és a klumpáról is a legtöbb embernek Linda, vagyis az őt alakító Görbe Nóra ugrik be először. Mert ez úgy volt krimi, hogy közben nagyon szerethető, és szórakoztató sorozat volt. Köszönhetően a szerelmes Tomikának (Szerednyey Béla),  a mindig aggódó, de bohókás Bélának (Bodrogi Gyula), a kissé irányításmániás Klárikának (Pécsi Ildikó) és a klumpát bárhol ledobáló, akár éjjel a Margitszigeten is bárkit elagyabugyáló Lindának, akit Görbe Nóra alakított.  Ma nagyon sikeresnek számít egy tévéműsor, ha eléri az 1 millió nézőt egy-egy epizód. A 80-as években a Linda egy-egy részét akár 6 millióan is látták. Ezt ma már megismételni, szinte lehetetlen.

Görbe Nóra 1983-ban
Megnézem
Összes kép (5)
Görbe Nóra 1983-ban

64 éves lett Görbe Nóra, aki sokkal több, mint a Babettán száguldó Linda

64 éves lett Görbe Nóra, aki sokkal több, mint a Babettán száguldó Linda

Görbe Nóra 1983-ban
Görbe Nóra, mint Linda
Archív fotó a Linda című sorozatból
Görbe Nóra és Szerednyey Béla,
Görbe Nóra és Bodrogi Gyula
Fotó megosztása:

A Linda hatása

Miló Viktória tizenegyszeres karate és kétszeres kung-fu világbajnok bokszoló egy téve műsorban beszélt arról, hogy a Linda sorozat miatt választotta sportágát, és egyszer farsangkor is Lindának öltözött.

Görbe Nóra 1956-ban született Debrecenben. Az, hogy művész lesz belőle, talán borítékolható is volt, hiszen édesapja Görbe János Kossuth-díjas színész, édesanyja Megyeri Éva pedagógus. Gyermekként balettozott, sportolt és zenét tanult, majd felvételt nyert a  Színház- és Filmművészeti Főiskola dráma szakára.  Görbe Nóra nemcsak a képernyőn lenne képes elverni a gonosztevőket, hanem az életben is, mivel 1981 óta tékvandózik, zöld öves. “Én színésznőként végeztem, és a szerep kedvéért tanultam meg tékvandózni…Egyébként nagyon magamnak való ember vagyok, azt is nehezen viselem, ha az aurámba beleáll valaki. A verekedés távol áll tőlem”– mondta még 2014-ben a színésznő. Színházi munkái, valamint filmes szerepei mellett énekelt például az R-GO-val és az Első Emelettel is.

Görbe Nóra a Linda sorozatban

Nem a levegőbe beszélt. A Linda miatt megtanult taekwondózni. (fotó: Smagpictures.com / Piroska Olajos)

A színésznő, aki ma ünnepli a 64. születésnapját, kétszer házasodott. Első férje Gát György rendező volt, akitől két gyermeke született, 1983-ban Anna lánya, 1989-ben pedig Márton fia. A gyermekei ma már felnőttek, s amikor évekkel korábban azt kérdeztük a színésznőtől, hogy mi volt az egyik legfájdalmasabb élménye az életben, akkor így felelt: “A gyerekeim leválása. Kétszer éltem át. Mintha az eleven testrészeimet vesztettem volna el. Ez nyilván természetes folyamat, én is leváltam édesanyámról, méghozzá elég határozottan, tizennyolc éves koromban, és akkor még nem tudtam, hogy ez ugyanúgy fájhatott neki, mint most nekem. Ezek a sebek nagyon lassan gyógyulnak be. Ma már felnőttek, önállóak. Néha hónapok telnek el, hogy nem látom őket.”

2006-ban ment férjhez újra dr. Ormos Péterhez, aki 2016. augusztus 14-én elhunyt. Nagyon nehezen, lassan dolgozta fel a férje halálát. Erről így beszélt még ennek az évnek az elején. “Úgy érzem, hogy a gyász időszak nagyon hosszúra nyúlt. Mióta ő nincs mellettem, nem tudok olyan társasági emberré válni, mint előtte voltam, visszahúzódtam.” Idén tavasszal a színésznő Indiába és Srí Lankába utazott, ez segített számára, hogy feldolgozza férje elvesztését

Görbe Nóra és férje

Görbe Nóra és férje, dr. Ormos Péter 2007-ben. (fotó: SMAG/Csibi Szilvia)

Görbe Nóra szinte alig változott a Linda óta, ezt mondogatják neki az emberek is, amikor felismerik, és megállítják az utcán. “…vagy azt mondják, hogy az elmúlt három és fél évtizedben semmit nem változtam vagy pont az ellenkezőjét, hogy csak a hangom alapján ismernek meg. Én meg azt érzem, hogy harmincöt évvel idősebb lettem. Szóval az évek azért elteltek…Azért szerintem látszik a korom. Szerencsére jó géneket örököltem, például nem őszülök. Ezt apukámtól örököltem, ő úgy halt meg, hogy egyetlen ősz hajszála sem volt ” – mesélte a Blikknek idén januárban.

Görbe Nóra 2017-ben

Görbe Nóra 2017-ben. (fotó: Smagpictures.com / Csaba Schumy)

Nehéz elképzelni Görbe Nórát nem színésznőként, ám ha egy másik hivatást kellene választania, akkor bizony kertész lenne. “A növények borzasztó hálásak a gondoskodásért, én pedig energiát nyerek a természetből”- mesélte.

Görbe Nóra vidéken

A természet, a növények mindig is sokat jelentettek számára (fotó: Smagpictures.com / László Szabolcs)

Akkor és most!

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése