Augusztus 9-én Krausz Gábor egy közleményben jelentette be, hat év után véget ért a házassága Tóth Gabival: „Szeretném veletek tudatni, hogy hat év után, sajnos a kapcsolatunk Gabival véget ért. Időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet. Hannaróza felügyeletét, nevelését továbbra is közösen tervezzük, szeretetben, békében. Az ő biztonsága a legfontosabb számomra. Ennél többet nem kívánok megosztani a nyilvánossággal. Kérem, hogy legyenek tekintettel kislányunk, Hannaróza érdekeire!” – írta a sztárséf a bejegyzésében.
Kijelenthetjük, az országot sokként érte a bejelentés, hiszen az elmúlt években minden olyan tökéletesnek tűnt a sztárpár életében. Ráadásul, a válás előtti hónapokban boldogan újságolták, hogy megvették első közös házukat Szentendrén, Hannaróza is szépen növekedett, megkezdte a bölcsit és a szülők karriere is szárnyalt.
Krausz közleménye viszont gyorsan beindította a pletykaáradatot. Mindenki úgy vélte, az a bizonyos “fricska” szó nem véletlenül került bele, hiszen Gabi ezt a mondatot kihagyta a saját írásából, amit pár órával később posztolt. Történetesen, az énekesnő régóta koncertezik együtt a Fricska táncegyüttessel, éppen ezért sokan egyből arra gondoltak, valamelyik táncos fiúnak lehet köze ahhoz, hogy tönkre ment Gáborék házassága. Gabi nem is annyira titkolózott, ugyanis pár nappal később már nyilvános rendezvényen mutatkozott Papp Máté Bencével. A válás bejelentése után nem sokkal, Gábor el is költözött a szentendrei álomotthonból.
Vomberg Frigyes, Krausz kollégája és jó barátja elmondta, hogyan viseli a séf ezt az időszakot.
A mi barátságunk régóta tart, szoros kapcsolatban vagyok Gáborral. 2-3 naponta beszélünk, és segítek neki, amiben csak tudok. Jelenleg nincs jól, nagyon megviseli az egész történet. Annyit tudok elmondani, hogy próbál felépülni az egészből, de nagyon megsérült. Neki ez a család volt az élete, a mindene. Most összetört.
Mindeközben Gabi Horvátországba ment nyaralni új szerelmével, ráadásul minden pillanatot megragadott a fellépésein, illetve közösségi oldalain is arra, hogy burkolt üzeneteket küldjön támadóinak és gyermeke édesapjának. Nem állítjuk, hogy Gábor sosem reagált ezekre, hiszen a maga módján oda-oda szurkált ő is, ha lehetősége adódott rá. Ilyen volt, amikor Gabi megosztott egy fotót, melyhez Leona Lewis: Now we are free (azaz: Most már szabadok vagyunk) című számát választotta kísérőnek.
Krausz ekkor egy hasonló képet osztott meg Instagramon 24 óráig elérhető történetében. Nem sokkal később kiderült, a séf is táncra perdül a Dancing with the Stars legújabb évadában, melynek sajtótájékoztatóján ragadta meg a pillanatot, hogy egy erősebbet üzenjen csalfa feleségének.
„Ha itt maradsz még egy kicsit, látni fogod, mit szoktam csinálni egy szórakozóhelyen… nem táncolni. De ezért van Anna… nagyon remélem, kihajtja majd belőlem a szuflát!” – mondta a Blikknek a séf. Minden bizonnyal arra az interjúra reagálva, melyet Gabi egy évvel ezelőtt adott, amiben megemlített nagyon keményen dolgoznak a fricskás fiúkkal, akik még a szuflát is kihajtják belőle, ez pedig szélsebesen terjedt az interneten ebben az időszakban.
Az ezt követő hetekben a szemünk láttára változott meg Gábor, és a DWTS színpadán hétről hétre egyre ragyogóbban festett. Egy percig sem titkolta, hogy Mikes Anna, táncpartnere rengeteg erőt adott neki.
Nem titok, hogy nyáron milyen rossz lelkiállapotban voltam. Ha összehasonlítom, hogyan éreztem magam akkor, és hogy érzem magam most, akkor ég és föld a különbség, és ezt Annának köszönhetem. Az ő odaadása, törődése, végtelen türelme, kedvessége vezetett végig ezen a nehéz úton. Egy pillanatra sem engedte el a kezem. Valószínűleg a műsor készítői is tisztában voltak vele, hogy az én lelkiállapotomban és az én tánctudásommal ő a legjobb választás, amikor összeraktak minket. Nem véletlenül profi szakemberek. Nekem Annára volt szükségem
– vallotta be Gábor.
Korábban még az is kiderült, hogy külföldön, Ausztriában kapott munkát és januártól a Hilaris Hotels elnevezésű, vadonatúj szállodalánc executive séfje lesz. „Már régóta, múltbéli projektekből ismerem azokat, akikkel belevágunk ebbe a kalandba. Eddig azért váratott magára az együttműködés, mert én egy saját éttermet szerettem volna, de úgy gondolom, az egyelőre korai lenne. Előbb szeretnék tapasztalatokat gyűjteni. Az én feladatom az lesz, hogy összefogjam a szállodák konyháinak működését, kitaláljam a koncepciót. Ez az új feladat pont a legjobbkor jött az életembe.”
Ahogy elindultak az élő show-k, az emberek egyre jobban kezdtek abban bízni, hogy Anna és Gábor nem csak a parketten találtak egymásra, hiszen a séf nem csak ragyogott, de szinte szikrázott köztük a levegő minden egyes produkcióban. „Ez persze a produkciókon is látszik, el tudom magam engedni, felszabadultan táncolok. Olyannyira, hogy legutóbb, amikor visszanéztem a műsort, nem ismertem magamra: Ez a pasi én vagyok? Na ezt egy hónappal ezelőtt el sem hittem volna, hogy ekkorát képes vagyok változni. A másik célom pedig az volt, hogy a nézők egy másik oldalamat is megismerjék, ne csak azt, amit a Séfek Séfében látnak. Az egy szakmai műsor, ahol gyakran mufurc vagyok, ha nem úgy teljesítenek a versenyzőim. Pedig igenis van egy kedves, érzékeny oldalam, amit azonban eddig csak azok ismertek, akik közel állnak hozzám – mondta Gábor október végén, majd azt is hozzátette, mi adott neki erőt ezekben az időkben. – Elsősorban a kislányomból, aki egyre okosabb, és a vele töltött idő teljesen kikapcsol, feltölt, erőt ad. Meg persze a munka, az új kihívások is sokat segítenek. A következő időszak csak a munkáról fog szólni, arról, hogy minél inkább fejlődjek, építkezzek. Remélem, minden úgy alakul és olyan irányban, ahogy azt megálmodtam. Tele vagyok energiával, izgalommal, készülök az új feladatokra.”
Ezzel párhuzamosan volt látható a TV2-n vasárnap esténként a Sztárban Sztár leszek! is, ahol Gabi egyáltalán nem fogta vissza magát. Bár Majka nem egyszer tett neki csípős megjegyzéseket, amik ugyan fájtak neki, úgy engedte el a füle mellett, mint az internetes gyűlöletcunamit, ugyanis az egyik élő adásban vállalta fel kapcsolatát Papp Máté Bencével, akivel kamerák előtt váltott forró csókot. Majd, miután ezen még inkább felhördültek az emberek, Instagram-oldalán közleményt adott ki arról, miért váltak el Gáborral. A gond ezzel csak az, hogy a két fél abban állapodott meg, nem nyilatkoznak a válás okairól. Az énekesnő pedig mindent úgy állított be, hogy ő csak áldozata volt a történteknek, hiszen Gábor évekig nem engedte közel magához és csak azért maradtak együtt, mert megfogant Hannaróza.
Meglepő, de a séf ekkor is megtudott maradni úriembernek, és egy szóval sem reagálta le az énekesnő vagdalkozását. Sőt, inkább egy neve elhallgatását kérő barát állt ki mellette. „Nemcsak Gabi volt az, aki próbálta rendezni a közös dolgait, Gábor ugyanúgy harcolt. Neki ez a család volt a mindene, és számításba se jöhetett nála az a forgatókönyv, hogy feladja a házasságát. Szerette a feleségét, imádja a kislányát, és hitt abban, hogy megoldhatják a problémáikat. Bármire képes lett volna ezért. Egészen addig kitartott, amíg nem látta, hogy a felesége egy másik férfihoz kezdett közeledni. Nagyon fájt neki, és akkor vált számára világossá, hogy ennek a házasságnak valóban vége. Nem sokkal később tette közzé az erről szóló posztját is, mivel nem akarta tovább húzni a dolgokat. Ott sem véletlenül említette meg a »fricska« szót” – mondta az informátor.
A séf szavak helyett a táncot választotta, és partnerével mintha hétről hétre egyre inkább összeolvadtak volna. A nézők oda voltak értük, és a romantikus mozdulatokért, amiket a produkciókba vittek.
A séf az utolsó pillanatig nem hitt magában. Amikor megtudta, Annával bejutottak a döntőbe, bevallotta, annyira elsírta magát, hogy partnere a testével takarta, hogy ne látszódjanak a könnyei.
Most szombaton pedig őszintén sokkolódott le, hogy ők nyerték meg a Dancing with the Stars negyedik évadát. Ezúttal viszont nem fogta vissza a könnyeit.
„Eddig sem készültem sok beszéddel, erre pedig abszolút nem. Köszönöm szépen! Köszönjük szépen mindenkinek, aki szavazott ránk, aki a táncnál picit többet látott a mi koreonkban, a mi fellépéseinkben, és akiknek sikerült átadnunk azokat az érzéseket, amiket szerettünk volna. Valóban több volt, mint egy tánc, valóban több volt, mint egy műsor” – fogalmazott könnyezve Gábor, aki ezt követően felemelte partnere kezét, hogy ezt a versenyt Anna nyerte meg, amire ő így reagált.
Gábor, köszönöm neked, hogy végig bíztál bennem és megcsináltad. Ez az út, amin végig mentél, eredménytől függetlenül, egyszerűen csodálatos. Csodálatos ember vagy, íme az eredménye. Gratulálok!