Koltai Róbert
Jogerős: börtön- és pénzbüntetésre ítélték Pogány Judit és Koltai Róbert fiát
Kitálalt Koltai Róbertről a jóval fiatalabb párja
A film, amely annyira rólunk szól, hogy már-már képtelenség végignézni
Geszti Péter szembesítette Koltai Róbertet A miniszter félrelép kapcsán: „Szinte az összes poénomat kihúztátok a filmből!”
Könnyeket csal a szembe Koltai Róbert éneke Darvas Ferenc kíséretével
Velőtrázó telefonhívás zavarta meg Koltai Róbert drámai előadását
Koltai Róbert betekintést engedett otthonába, és rögtön el is állt tőle a szavunk
Megszólalt az ócsai polgármester Koltai Róbert kitiltásáról
Koltai Róbert szerint letiltották az egyik fellépését
Félrekezelték Koltai Róbertet az agyműtétje előtt, párjának köszönheti az életét
Elítélte a bíróság Koltai Róbert és Pogány Judit fiát adócsalás bűntettében
Puzsér Róbert szerint már nincs holtomiglan-holtodiglan – Ezek a párok bizonyítják, igenis létezik még
Puzsér Róbert: Nem volt férje vette el Pogány Judittól az együtt megöregedés lehetőségét, hanem a világszellem
Koltai Róbert párja reagált Pogány Judit kijelentésére, aki fájlalja, hogy nem a színésszel öregedhet meg
„Nem hisztéria, Astoria!” – Összehoztuk A miniszter félrelép legendás trióját
Pogány Judit a mai napig fájlalja, hogy nem együtt öregedhetett meg Koltai Róberttel
10 fotó Pogány Judit legendás életéről
Így van most az agyműtétje óta Koltai Róbert, küzdelmes időszakon ment keresztül a 79 éves színész-rendező
Pogány Judit eredetileg egészen más pályára készült
Koltai Róbert Andy Vajnáról: „sok vitánk volt”
Fekete-fehér fotóra bukkantunk az egészen fiatal Koltai Róbertről
16 év után újra együtt forgat Pogány Judit és Koltai Róbert – az idő begyógyította a fájó sebeket
Koltai Róbert az agyműtétjéről: „Előtte már beszélni és járni is alig tudtam”