nlc.hu
Aktuális
60 új magyar fertőzött és a nagy kínai átverés – csütörtöki koronavírushírek

60 új magyar fertőzött és a nagy kínai átverés – csütörtöki koronavírushírek

Fertőzések itthon és a világban - és a járvány ellenszerei, mármint lélekben.
Vonattal akart nekihajtani a kórházhajónak

Idehaza újabb 60 embernél mutatták ki a koronavírust szerda óta, így 585-re emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma hazánkban. A vírus hazai halálos áldozatainak száma szerda óta 21-re emelkedett, 42-en viszont már meggyógyultak. Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos elmondta: egyre gyorsabban nő a betegek száma itthon, de még mindig nem vagyunk a tömeges megbetegedések szakaszában. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint oltóanyag leghamarabb ősz végére várható.

Addig is azt kérik az emberektől, legfeljebb tízen vegyenek részt a temetéseken.

Kiderült, hogy elkapta a fertőzést Barta Sylvia is. Az időjós szervezete legyengült, erőtlenné vált, köhögött, ezért önkéntes karanténba vonult.

Hibázhattak a magyar úszók. Az edzőtáborokból való hazatérés után ugyanis nem tartották be a karantént, hanem edzéseken vettek részt, a Duna Arénában és Kőbányán is. Így valószínűleg egymásnak adták át a koronavírus-fertőzést.

Veszélyes, ha egy idősek otthonába kerül be a vírus: Nagymágocson már nyolcan megfertőződtek, a helyiek félnek…

Persze az is elég, ha valaki elveszíti a munkáját. Vagy ha kihasználják őt a nehéz helyzetben.

Sajnos a csalókat és a rémhírterjesztőket is megihleti a vírushelyzet. A legújabb csalási kísérletre még a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) is figyelmeztet. A csalók a helyi kórházak nevében küldenek leveleket a címzetteknek, azt állítva, hogy a közelmúltban olyan kollégával, baráttal vagy családtaggal érintkezhettek, akinél kimutatták a koronavírus-fertőzést. Aztán egy űrlap kitöltésére kérik áldozatukat, hogy így jussanak hozzá egy csomó adatához. 

És egy ideje terjed a neten az a rémhír is, hogy meghosszabbítják idehaza a tanévet augusztus 10-ig. Ne dőljetek be, nem igaz. Az ügyben közleményt adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Átírhatja a koronavírus a húsvéti menüt is. A járványhelyzet hatására jóval kevesebben vásárolnak sonkát idehaza, mint a korábbi években.

Mindeközben külföldön:

Elég valószínű, hogy Kína szépen átejtette az egész világot: egy titkos jelentés állítja, szándékosan eltitkolták a valódi koronavírus-esetszámot.

A WHO szerint napokon belül 1 millió koronavírus-fertőzött lesz a világban. Ez mondjuk laikusként is eléggé logikusnak tűnik, ha megnézzük, hogy már  937 ezer fertőzöttnél jár a Johns Hopkins Egyetem számlálója.

New York államban egy nap alatt csaknem kilencezerrel emelkedett a vírusfertőzéssel diagnosztizáltak száma. A halálos áldozatok száma is meredeken emelkedett: szerdán délig az államban több mint 1900 amerikai halt bele a vírus okozta betegségbe. Sajnos egy újszülött kislány is van az áldozatok között. Már a Grand Canyont is lezárták a látogatók elől.

Ehhez képest 40 amerikai diák lett koronavírusos, mert nem érdekelte őket a járványhelyzet – bulizni akartak.

Franciaországban már több mint négyezer halott van. Jó hír viszont, hogy sikerült lelassítani a koronavírus-járványt Olaszországban. A koronavírus miatt bevezetett szigorú óvintézkedéseket április 13-ig meghosszabbították Olaszországban.

Rohamosan fogynak a kórházi férőhelyek a hollandoknál és Belgiumban sem jó a helyzet
Még nagyobb a baj a spanyoloknál, ahol meghaladta a tízezret a halálos áldozatok száma. A németek egyelőre állják a sarat, náluk még sok szabad hely van a kórházakban.

Egyre komolyabban szankciókra számíthatnak a világban azok, akik fittyet hánynak a vírus miatti korlátozásokra. Az Egyesült Államokban szándékosan ráköhögött pár emberre egy férfi. Most terrorizmus miatt kell felelnie. A Fülöp-szigetek elnöke sem cicózik: agyonlövéssel fenyegette meg a járvány miatti korlátozások megszegőit szerda éjjeli tévébeszédében.

Szerbiában pedig már a kutyát sem lehet bármikor levinni. Délután 5 és hajnali 5 között senki nem hagyhatja el az otthonát, még kutyasétáltatás céljából sem. Példa nélküli módon bekeményített Panama: más-más napokon mehetnek ki az utcára a nők és a férfiak.

Londonban mindössze öt napra volt szükség, hogy felépüljön egy konténerkórház. Nézd meg videón! Ahogy azt is, mennyire kihalt a város…

A nemzetközi helyzet fokozódik: már a maszkokért is megy a harc.

Persze mindig vannak, akik nem adják fel.

Napi szívfacsaró: 51 év házasság után, 6 perc különbséggel haltak bele a koronavírusba

Napi érdekesség: kiderült, hogy a szakállviselés koronavírus idején nem túl jó ötlet, és ennek csak az egyik oka az, hogy a dús arcszőrzetben jobban meg tudnak telepedni a kórokozók.

Napi kvíz: ha szeretnéd tesztelni a koronavírussal kapcsolatos tudásodat, ajánljuk videós kvízünket.

Mosolyogni is ér azért:

Karanténban nősült a magyarcsanádi polgármester. Hiába a szerelemnek még a koronavírus sem állhat útjába.

Például azért, mert ezek a tanárok bűbájos módon üzenték meg diákjaiknak, hogy hiányoznak nekik.

Annak a brit srácnak pedig szívből irigyeljük a problémáit, aki 100 millió forintnak megfelelő fontot nyert kaparóson, de most nem tud belőle költeni.

Ha pedig kíváncsiak vagytok, mit lát az a világból, aki mondjuk az óceán túloldalán vagy valahol a messzi északon vészeli át a karantént, akkor van egy Facebook-oldal, amit muszáj követnetek.

És a legjobbat a végére hagytuk: Jack Black színre lépett a TikTokon, és rögtön az első videójában olyan karanténtáncot lejtett, aminek felvétele minitornádóként söpör végig az interneten.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top