Horoszkóp

Márciusi horoszkóp: Minden álom megvalósul

Márciusban a Szaturnusz és Plútó együttállásához pozitív fényszöggel kapcsolódik a Mars, amelynek hatására a csillagjegyek hihetetlenül energikusnak érzik majd magukat. Az első tavaszi hónapban minden tervet, célt vagy álmot megvalósíthatnak.

havi horoszkóp kos csillagjegyKos (március 21. – április 19.)

Kos jegyűként márciusban koncentrálj a munkára, a megélhetésre, mert az életnek ezen a területén érhetsz el kimagasló eredményeket márciusban. Ráadásul nagyon jól tudod képviselni a saját érdekeidet, ezért most kellene előállni elsősorban a pénzzel kapcsolatos ügyekkel, most valóban a kedved szerint alakulhatnak a dolgok. A házasságokban, régi párkapcsolatokban, amilyen hirtelen jöhet a vihar, éppen olyan hirtelen el is múlhat.

Bika (április 20. – május 20.)

havi horoszkóp bika csillagjegyBika jegyűként számodra a kapcsolatok talán soha nem voltak még annyira fontosak, mint márciusban. Mert hiába tudás, a tehetség, a szorgalom, most azon múlik a siker, hogy kiket ismersz, kivel ápolsz nagyon jó kapcsolatot. Ha tanulmányokat folytatsz, nagyon jó eredményt érhetsz el ebben a hónapban. A munkában, a megélhetésben légy körültekintőbb, mert felettesed most nem nyitott arra, amit mondasz.

Ikrek (május 21. – június 20.)

havi horoszkóp bika csillagjegyIkrek jegyűként márciusban még az is megeshet veled, hogy ami másnak pech, neked az szerencse. Ne érezz lelkiismeret-furdalást emiatt, mert te nem követtél el semmit, amivel másnak árthattál volna. A munkában, a megélhetésben történhetnek olyan változások, amelyek nagyon is kedvedre lehetnek. Azokban a párkapcsolatokban, ahol gyermek is van, elsősorban a társad viselkedése miatt alakulhat ki átmenetileg nehéz helyzet.

márciusi horoszkóp

Megvalósítják most az álmaikat a csillagjegyek (iStockphoto)

Rák (június 21. – július 22.)

havi horoszkóp rák csillagjegyRák jegyűként számolnod kell azzal, hogy a házasságokban, régi együttélésekben olyan változásra történhet, amely miatt a kapcsolatotok nagyobb átalakuláson mehet keresztül. Ha márciusban kívánod összekötni a pároddal az életedet, a lehető legjobbkor teszed. A baráti kapcsolatok közül lehet olyan, amelyik nem állja ki a mostani próbatételt, és végleg búcsút inthettek egymásnak. Ha tanulmányokat folytatsz, tanulj, és ne a szerencsében bízz.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)

havi horoszkóp oroszlán csillagjegyOroszlán jegyűként tudnod kell, talán soha nem volt még annyira aktuális a régi mondás, mint márciusban: a lényeg, hogy egészség legyen, a többit majd megvesszük. Vigyázz magadra, és ne sajnáld a pénzt az egészséged megőrzésére, vagy annak helyreállítására. A munkában, a megélhetésben a dolgok nagyon is a kedvedre lehetnek. Még az is lehet, nemcsak erkölcsi, hanem anyagi elismerésben is részesülsz végre.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

havi horoszkóp szűz csillagjegySzűz jegyűként márciusban még az is megeshet, hogy olyan események történhetnek, amelyek miatt más színben látod a világot, benne a helyedet, a jövődet. Ha szülő vagy, a gyermekeddel fontos dolgok történhetnek, amikor szüksége lehet a támogatásodra is. Munkahelyeden az anyagiak miatt alakulhat ki feszült helyzet. Még az is megtörténhet, hogy az egyik kolléga irigysége előtt állsz döbbenten és értetlenül.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

havi horoszkóp mérleg csillagjegyMérleg jegyűként számolnod kell, hogy a házasságok, régi együttélések egén átmenetileg viharfelhők tornyosulhatnak. De az is lehet, a kedveseddel márciusban elsősorban az anyagiak miatt alakulhat ki közöttetek vita. A munkahelyeden furcsa helyzet jöhet létre. Lesz, amikor nagyon elégedett leszel a dolgok alakulásával, és lesz, amikor valamelyik kolléga viselkedése miatt nyílhat ki a bicska a zsebedben. Bírságveszélyes a hónap, tartsd be a szabályokat.

Skorpió (október 23. – november 21.)

havi horoszkóp skorpió csillagjegySkorpió jegyűként, ha még nem lennél szerelmes, Ámor nyila márciusban a szíved közepébe fúródhat. De az is előfordulhat, hogy a meglévő kapcsolatodban alakul ki feszültség, elsősorban a pénz miatt. Olyan találkozásban is részed lehet, amely miatt örömödben fülig érhet a szád. Most bármihez adhatod a neved, hiszen hosszabb távú sikert érhetsz el. Ingatlannal kapcsolatos ügyek során légy körültekintőbb, így kerülheted el a veszteséget.

Nyilas (november 22. – december 21.)

havi horoszkóp nyilas csillagjegyNyilas jegyűként márciusban abszolút a helyzet magaslatán állhatsz, ha pénzről van szó. Ami nem csak azt jelenti, hogy például jól vásárolsz, hanem azt is, hogy a munkahelyeden most kellene előállni az anyagi jellegű kérésekkel, mert megeshet, hogy a felettesed nyitott lesz az igényed előtt. Ha most változtatsz állást, ezt a lehető legjobbkor teszed. Viszont a rokonaiddal sajnos már kevesebb a szerencséd…

márciusi horoszkóp

Csodás lehetőségekkel indul a tavasz (iStockphoto)

Bak (december 22. – január 19.)

havi horoszkóp bak csillagjegyBak jegyűként ne lepődj meg, márciusban a szerelem ege vakítóan kék lesz. Akivel most hoz össze a sors, azzal bátran tervezgetheted a közös jövőt. De az is megeshet, hogy a meglévő kapcsolatod alakulhat át nagyon is a kedved szerint. A pénzügyekben a dolgok most nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnéd. Megeshet, hogy olyan értesítést is kapsz, ami miatt az idegeid megfeszülhetnek.

Vízöntő (január 20. – február 18.)

havi horoszkóp vízöntő csillagjegyVízöntő jegyűként márciusban még az is megtörténhet, hogy olyan valakivel hoz össze a sors, akinek a segítségével megtalálhatod mindazt, amit keresel, amire vágyakozol. Könnyen lehet, ismét egy régi dolog kerül terítékre, amelyben nagyon is neked tetszően alakulhatnak a dolgok. Megeshet, hogy beteg személy él a közvetlen környezetedben, akinek szüksége lesz a segítségedre. Anyagi ügyeid változatosan alakulhatnak, a pénz jön, és megy is…

Halak (február 19. – március 20.)

havi horoszkóp halak csillagjegyHalak jegyűként számolj vele, hogy márciusban a házasságokban, régi párkapcsolatokban úgy érezheted, mintha a társad rád akarná erőltetni az akaratát. De az is lehet, akivel most hoz össze a sors, vele nagyon is el tudod képzelni a jövődet. Olyan valaki is többször juthat az eszedbe, aki már nincs a közeledben. Talán éppen az ő hiánya miatt a dolgaid egy része másként alakulhat, mint eddig, vagy mint ahogy számítottál rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top