nlc.hu
Horoszkóp
Decemberi telihold 2022

Ezt hozza a csillagjegyednek a decemberi telihold

Holdtöltére 28 naponként kerül sor, a hatása azonban már 48 órával előtte és még 48 órával utána is érezhető. Mutatjuk, rád miként hat a közelgő decemberi telihold!

Ha érzékenyebb vagy, akár több életterületedre is hatással lehet a telihold: alvászavart és hangulatváltozást okozhat, de az sem a véletlen műve, hogy sok kisbaba épp ilyenkor dönt úgy, hogy itt az ideje megszületni. Az idei év utolsó teliholdja december 8-án ragyog majd fel az égen, és az Ikrek jegyében vendégeskedik.

Tévedés azt gondolni, hogy a telihold csak annak az állatövi jegynek (jelen esetben az Ikrek) szülötteire gyakorol hatást, amelyikben tartózkodik: leginkább azt határozza meg, hogy a holdtölte milyen energiákat hoz magával, amelyek aztán összeadódnak az egyes csillagjegyek jellemzőivel. Mivel a telihold a holdciklus utolsó állomása, általánosságban elmondható, hogy tökéletes alkalmat szolgáltat az összegzésre, a lezárásra és az új célok kitűzésére, fényes ragyogása pedig jó alkalom arra is, hogy rávilágítson olyan dolgokra, amik eddig elkerülték a figyelmedet. Nézzük, mit tartogat neked az Ikrekben kiteljesedő Hold!

Ikrek csillagkép

A Kos kitűnő lehetőségeket kaphat munka terén, akár előrelépés vagy fizetésemelés is örömtelibbé teheti ezt az időszakot. Teljesítményével és elszántságával magára vonhatja mások figyelmét, aminek nagy valószínűséggel a gyümölcse is beérik. A legfontosabb, hogy ne veszítse el az önmagába vetett hitet és a bátorságát, ha ezek megvannak, tényleg a csillagos ég lesz a határ!

A Bika magabiztosabb lesz, mint valaha: megállíthatatlannak és sérthetetlennek érzi majd magát, ami régen látott lendülettel vértezi fel. A nagy boldogság közepette könnyebben elcsábulhat felesleges pénzköltésre, amit később megbánhat. Ezt jobb lenne elkerülni még akkor is, ha nincs oka az anyagi helyzetére panaszkodni. Hasznos és valóban szükséges tárgyakra persze most sem kell sajnálni a pénzt!

Az Ikrek jegyében hazatalál a telihold, ezért ha valaki, akkor ennek a jegynek a szülöttje igazán elemében érzi majd magát. Életigenlése és az energiaszintje magasabb lesz, mint valaha, kisugárzásával pedig mindenkit levesz a lábáról. Dolgai csodásan alakulnak, csak győzze besöpörni a bókokat és a dicséreteket! Sokan keresik majd a társaságát, ami számára igazi ajándék.

A Rák számára feszültséggel teli napokat hozhat a telihold, kisebb káosz alakulhat ki körülötte a váratlan fordulatok miatt. Ha teheti, jobb lassítania a tempón, mert a stressz tetőfokára hághat és ezt nem minden Rák szülött viseli jól. A természet közelsége segíthet, hogy kikapcsoljon, és amennyire lehet, szélnek eressze a gondokat. 

Nézz körül Telihold naptár 2023 oldalunkon is!

 

Az Oroszlán igazán kiegyensúlyozottnak érezheti magát, úgy tűnhet számára, mintha a bonyodalmak varázsütésre oldódnának meg. A korábbi konfliktusok és félreértések elsimulnak, sikerül tiszta vizet önteni a pohárba és továbblépni a sérelmeken. A kommunikáció kiemelten fontossá válik ezekben a napokban, ígéretes új kapcsolatok is szövődhetnek.

A Szűz meglepően érezheti magát az Ikrekben járó telihold hatására: lazábbá válhat, mint máskor, ami sok esetben hasznos lehet számára. Lehet, hogy jó pár dolog azért akadt el, mert túlzottan rágörcsölt, az Ikrek által közvetített energiáknak köszönhetően feloldódhat az elakadás. Jól teszi, ha tudatosan odafigyel arra, hogy koncentrált maradjon, mert a szokásosnál könnyebben kizökkenhet.

 

Csillagjegyek

A Mérleg amúgy is erős személyes varázsa megsokszorozódik és a korábbinál is lazább, spontánabb lesz, ami nagyszerűen befolyásolja a baráti kapcsolatokat. Lehet, hogy nem most fogja megtalálni élete szerelmét, de könnyen lehet, hogy izgalmas kalandba bonyolódhat, amire hosszú ideig emlékezni fog. 

A Skorpió erős, határozott és bátor lesz az Ikrekben járó telihold idején. Semmihez sem fogható intuíciója hatalmas segítséget nyújt neki abban, hogy boldoguljon és megtalálja a számításait. Nemcsak a kapcsolatai lehetnek harmonikusabbak ebben az időszakban, hanem saját magával is jobb viszonyt alakíthat ki végre.

A Nyilas remek ötletekkel rukkolhat elő, aminek a munkában és a magánéletben egyaránt hasznát veheti. A most létrejövő szövetségek és együttműködések hosszú távra szólhatnak és igazán eredményesek lehetnek. Ha olyan dolgokba fog, aminek kimenetelében nem biztos, érdemes kicsit húzni az időt és jobban átgondolni a lépéseket.

A Bak úgy érezheti, hogy az Ikrekben járó telihold teljesen összekuszálja a szálakat, és a mindig rendezett gondolatait is felkavarja. Bár nem szokása elérzékenyülni, a közelgő ünnepek hangulata őt is megérinti és kissé ki is billenti a saját magának felállított szigorú szabályok követéséből. Jobban teszi, ha tudatosan odafigyel a mértékletességre, különben kisebb egészségügyi gondjai támadhatnak.

A Vízöntő számára az Ikrekben állomásozó telihold olyan, mintha hirtelen magára találna és a legelképesztőbb ötleteit is gond nélkül megvalósíthatná. Könnyen szerelembe esik, a túlkapásokkal azonban ezen a téren sem árt az óvatosság, mert rossz vége lehet. A nagy lelkesedés közepette félreérthet másokat, ez pedig minden érintettnek csalódást okozhat.

A Halak még sebezhetőbbé válik, mint korábban, és az érzelmi egyensúlya is könnyebben kibillen, mint máskor. Könnyen megeshet, hogy egy rossz hangsúly, egy átgondolatlanul kiejtett szó a szívéig hatol, miközben a másik észre sem veszi, hogy megbántotta. A megszokottnál is befolyásolhatóbb és bizonytalanabb lehet, jól teszi, ha tudatosan odafigyel azokra, akik ezzel megpróbálnak visszaélni.

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top