nlc.hu
Sztárok
Nagy a szerelem Tücsi és Sofi között

Tücsi nagyon jól mutat a férje mellett – négy éve vannak együtt Sofron Istvánnal

Tücsi és Sofron István négy éve vannak együtt, a Love Bistroban pedig megmutatják, mennyire tudnak együtt dolgozni.
Tücsi és Sofron István

Tücsi és Sofron István négy éve alkotnak egy párt, bár a kapcsolatukat sokáig titkolták, és csak a közeli barátaik tudtak arról, hogy összejöttek. Azóta összeházasodtak és megszületett első gyermekük is, akit Narának neveztek el. Bár többször szerepeltek még együtt, szórakoztató műsorban még nem álltak kamerák elé közösen – ennek is eljött az ideje, a Love Bistroban mutatják meg, hogy mennyire tudnak együttműködni stresszes szituációkban.

,,Négy év alatt könnyen tudjuk számszerűsíteni, hogy mennyit főztünk együtt. A Sofinak maximum egy keze elég ahhoz, hogy ezt megszámoljuk” – árulta el Tücsi, majd a férje vette át a szót, és bevallotta, hogy a felesége hordja majd nadrágot a konyhában.

,,Szerintem egyértelmű, hogy Tücsi fogja irányítani a kettősünk főzését, idáig is én mindig csak aládolgoztam: pucolok, vágok. Szóval ezen az úton haladok, aztán majd meglátjuk, hogy mennyit fejlődök” – mondta Sofron István, aki azt is elmondta, hogy nagyon ritkán veszekednek, de többnyire együtt oldják meg a problémáikat.

Nézegess cuki közös képeket Tücsiről és Sofiról:

tücsi sofron istván és nara baba
Megnézem
Összes kép (5)

Szépségkirálynők és sportoló szerelmeik:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top