nlc.hu
Sztárok
Ennyit változott a 44 éves Száraz Dénes

Ennyit változott a 44 éves Száraz Dénes az elmúlt 13 évben

Volt már pap, rendőr és időutazó is. Most lázadó DJ bőrébe bújuk Száraz Dénes, mi pedig megnéztük, hogy mennyit változott 13 év alatt.
Száraz Dénes

Arról, hogy a Száraz Dénes hazafias szónoklatát mennyire imádták a magyarok a Soproni sörreklámban anno, már írtunk korábban. De a színész életére alapvetően jellemző, hogy olyan nagy korszakai vannak, amikor egy-egy szerepe „megőrjíti” az embereket. Vagy inkább úgy fogalmazunk, hogy megemelkedik a rajongóinak a száma. Mondjuk, ha valaki hol rendőr egyenruhát, hol papai reverendát visel a képernyőn, az lehet, hogy előnyből indul. 

Az azóta beszántott Jóban Rosszban sorozatban például annyira imádták a nézők az által megformált Tamás atyát, hogy a készítőknek vissza kellett írniuk valahogyan a szériába, miután a pap a történet szerint meghalt. „Be kell látnom, nagy hibát követtünk el, amikor kiírtuk Tamás atyát” – fogalmazott akkor a sorozat producere. A második etapban már kifejezetten negatív sztorikat építettek köré, hogy ne kötődjenek annyira hozzá a nézők, amikor másodszor is kiírják.

Papból lett rendőr, majd lázadó

2016-ban aztán az is kiderült, hogy Száraz Dénes nemcsak sorozatban vonzza a nézőket, és nemcsak a színházban remekel, hanem nagyon jól áll neki a mozi is. „…A Hurok végre egy kreativitásra épülő magyar film, ami nemcsak műfaj-, hanem színészválasztásában is bátor, van sodrása, stílusa és hangulata, valamint szinte képtelenség unatkozni rajta… Száraz Dénes a karizmatikus játékával egyértelműen dob a filmen” – írta a Hurok című film kapcsán kollégánk.

2019-ben egy kifejezetten bunkó és gonosz karaktert formált meg a VIASAT3 Ízig-vérig című sorozatában, majd egy évvel később Szabó Kimmel Tamást váltotta a TV2 botrányokkal övezett sorozatában, a Mintaapákban. Ami után rendőr lett a Hazatalálszban. 

Száraz Dénesnek és feleségének, Csizmadia Ildikónak 2012-ben született meg a fia, Dániel.

A színész október 21-én és 22-én a Szabadakarat című darabban lép majd fel a fővárosi Erkel Színházban. A térben és időben is szabadon mozgó, koncerthangulatú műsor a reformkor első „celebpárja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia történetét mutatja be.

A három idősíkon, különböző helyszíneken játszódó cselekmény (1849. júniusától 1850 nyaráig, 1839–1841-ig és 1848 júliusától 1849 júniusáig) legfőképp arra keresi a választ, ki vagy kik felelősek azért, hogy a lánglelkű, de gyenge fizikumú költőt újra meg újra a csatatéren találjuk. Nem is csak a szabadság/szerelem viaskodik a lelkében, de a feloldhatatlannak látszó dilemma is: karddal vagy tollal szolgálhatja-e jobban a hazát? 

Száraz Dénes
Megnézem
Összes kép (6)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top