nlc.hu
Trend
Kásler Miklós a kórházak halálozási statisztikáiról

Kásler Miklós először beszélt a kórházak intenzív osztályainak halálozási statisztikáiról

Elmondása szerint volt olyan magyarországi kórház, ahol az intenzív osztályra került betegek nyolcvan százaléka elhunyt.

Kásler Miklós nem gyakran szólal meg a kórházakban elhunytak számával kapcsolatban, de most a Spirit FM rádióműsor vendégeként kivételt tett. A második hullámról elmondta, hogy a fertőzések számának szempontjából kilencszer agresszívebb volt az elsőnél, a harmadik pedig a másodikhoz képest már százhatvan százalékkal – foglalta össze a 444.

Kásler Miklós bejelent (fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Kásler Miklós bejelent (fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Az intenzív osztályok halálozási statisztikáiról elmondta, hogy volt olyan kórház, ahol az intenzív osztályra került koronavírusos betegek nyolcvan százaléka elhunyt, ám akadt ellenpélda is, ahol ez a statisztika ötven százalék környékén alakult. Szerinte az elmúlt időszak rendkívüli terhelést jelentett az egészségügyi dolgozóknak, ezért most azon gondolkodnak, hogy a harmadik hullám lecsengése után hogyan lehetne minél többeket szabadságra küldeni, és valami extrát kínálni nekik a pihenéshez.

Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top