állatkínzás
Ismét kutyákat tart az állatkínzó nő, akinek még a fagyasztójából is ebtetemek kerültek elő
234 állatot akart bőröndben becsempészni, a kenguru nem élte túl
Betört a tanyára, aztán megerőszakolt egy bocit
„Növényt se bíznék az ilyen emberre” – 30 kutyát mentettek az állatvédők a perei horrortanyáról
Patakba dobtak két kölyökkutyát, önkéntes tűzoltók siettek a segítségükre
Tepertőbe rejtett szögekkel „mérgezik” a kutyákat a Péterhalmi erdőben
Visszaköveteli kutyáját az állatvédőktől a gazdája, pedig azért vették el tőle, mert éheztette és elhanyagolta
Kegyetlen állatkínzás: kínhalált halt a hőségben egy láncon tartott kutya Somogyban
Dolly-botrány: az énekesnő és a menedzsere, Rita össze akartak költözni – közösen tervezték a jövőjüket
Dolly milliókat bukik az állatkínzási botrány miatt
25 macskával él együtt a nő, árad a bűz a ferencvárosi horrorlakásból
Dolly: „Bemocskolták a nevemet” – először szólalt meg az énekesnő az állatkínzási ügyben
Rettegésben él Dolly az állatkínzási botrány kirobbanása óta
Állatkínzási ügy: súlyos vádakkal illeti Dollyt a menedzsere
Elzárásra ítélték a férfit, aki a negyedikről hajította ki a kutyáját
Kizárta tagjai közül Dollyt az állatvédő egyesület sztártagozata
Dolly reagált a botrányra: „Meghurcolták a nevemet és a becsületemet”
Tiltakoznak az állatvédők Dolly fellépése ellen
Állítólag Dolly a saját kutyáit is a horrortelepen tartotta
Sok kutyát mentettek ki egy szaporító telepről, Dolly is érintett lehet az ügyben
Élő disznót perzseltek a böllérfesztiválon, megbírságolták őket
Mumifikálódott kutyatetemet találtak egy kőbányai lakásban, szörnyű kínok között pusztulhatott el az eb
Megrázó videó: borzalmas állapotban találtak rá egy kutyára egy családi háznál