vetélés
Chrissy Teigen elvetélt
Hat vetélés után egészséges négyes ikreket szült egy brit nő
Egy tanulmány kimutatta: a terhes nők kerüljék a kávét
A kijárási korlátozás alatt újra elvetélt Jamie Oliver felesége
Őszintén vallott vetéléseiről Mészáros Zsuzsanna, azaz Marge
Ez a nő azt állítja, három és fél éve hordja a szíve alatt a gyermekét
„Semmi nem üt nagyobbat, mint az a mondat, hogy nem baj, majd lesz másik gyereked”
20 év és 18 vetélés után sem adta fel az álmát
Vetélésekért imádkozott Trump spirituális tanácsadója
Kilenc vetélés után feladták a reményt
„Nemcsak az elvesztett babáinkról nem beszéltünk, hanem egymással sem” – válás lett a sikertelen lombikok következménye
„Én elhiszem, hogy ő már négyezer ilyet látott, de nekem a babám halt meg”
Kilenc vetélés után egy év alatt két csodababát hozott világra az anya
A veszteség utáni várandósság csodáját örökítette meg a fotós egy szivárványbaba-fotózással
Köze lehet a légszennyezettségnek a csendes vetéléshez
Demi Moore megrázó vallomása a vetéléséről, nemi erőszakról, gyógyszerfüggőségéről
Mégsem kell várni három hónapot vetélés után?
Van remény vetélés után – 10 tipp, hogy legyőzd a bánatod
Köllő Babett őszintén vallott drámájáról: három babáját is elvesztette
Miért magukat okolják a nők vetélés után?
13 vetélés után szülte meg első gyermekét
Hármas ikreket szült a borzalmas vetélésen átesett „csodaanya”
Vetéléseiről vallott A Dal énekesnője