nlc.hu
Horoszkóp
A horoszkóp szerint nagyon szerencsés babák születnek 2019-ben

A horoszkóp szerint nagyon szerencsés babák születnek 2019-ben

2019-ben igazán szerencsés babák születnek. Egész évben szerencsés konstellációk lesznek az égen, amelyek elkísérik őket egész életükben. Persze „színekre is számítani kell”, amelyek ugyanakkor színessé teszik a személyiségüket, a tehetségüket. Így szülőként annyi a dolgod, hogy megfigyeld gyermeked különleges képességeit. A 2019-es babák horoszkópját időrendben olvashatod el.

Bak babák: 2019. 01. 19-ig és 2019. 12. 22-től

babahoroszkóp 2019A 2019-ban születő Bak babák fegyelmezettek és összeszedettek, mert bolygójuk, a Szaturnusz a Bak jegyben járva konzekvenssé és szívóssá teszi őket. Két nagy csoportra bonthatók: 1. azok, akik 2019 legelején születnek, amelyen belül a január 5. előtt a Merkúr, az intelligencia bolygója még a Nyilasban járva inkább a sportban teszi tehetségessé őket, míg a január 5. után született babákat a  Bakba lépő Merkúr a műszaki érzékben erősíti. A másik csoportba a 2019 végén születendő babák tartoznak, akiket a Bak Jupiter takarékos és diplomatikus készségekkel áld meg. Ezt már kiskorukban tapasztalhatják a szülők.

Vízöntő babák: 2019. 01. 20. – 2019. 02. 18.

babahoroszkóp 2019A 2019-ben születő Vízöntő babák három nagy csoportra oszthatóak: 1. akik január 24-e előtt születnek, a Bak Merkúr befolyása okán céltudatos, megfontolt emberekké cseperednek. Életüket céltudatosan tervezik, és ennek megfelelően is élnek majd. Valószínűleg jó kézügyességgel lesznek megáldva. 2. A január 24. – február 9. között születő gyerekek a Vízöntő Merkúr miatt forradalmárként akarnak mindent és mindenhol újítani. Tele lesznek eredeti és szokatlan ötletekkel. 3. A február 10. után születő gyerekeket a Halak Merkúr művészi beállítottsággal áldja meg, és kissé álmodozóak is lehetnek majd, ők szinte bizonyosan zenei tehetséget örökölnek.

Halak babák: 2019. 02. 19. – 2019. 03. 19.

babahoroszkóp halakA 2019-es Halak babákra csodás élet vár. Ugyanis mindkét uralkodó bolygójuk a saját jegyében áll: Jupiter a Nyilasban, Neptunusz a Halakban, amire nagyon-nagyon régen volt utoljára példa. Ez a bolygóállást joggal nevezhetjük szerencsés csillagzatnak, mivel Jupiter a Nagy szerencse bolygója. Az egyetlen bökkenő, hogy Merkúr, a kommunikáció és tanulás bolygója a Halakban nem segíti őket a pontos fogalmazásban és a koncentrált figyelemben, ellenben művészi, zenei tehetséget hoz nekik. Ám irányításra, motiválásra biztosan szükségük lesz, nehogy elkallódjon a tehetségük. Bizony hajlamosak lesznek a befolyásolhatóságra.

nagy babahoroszkóp 2019

Szerencsés csillagzat alatt születnek a 2019-es babák (Thinkstockphotos)

Kos babák: 2019. 03. 20. – 2019. 04. 19.

babahoroszkóp kos2019-ben a Kos babákat két csoportja osztja az asztrológia: 1. akik március 31. előtt születnek, őket a Bika Mars szorgalmas, kitartó jellemmel jutalmazza meg. Nem lesznek tipikusan Kosok, hiszen ők nem meggondolatlanok és hirtelenek. Céljaikat mindig elérik, amelyek többnyire konkrétak és anyagiasak lesznek. Sokra fogják vinni az életükben, szinte bizonyosan meggazdagodnak. A másik csoportban a március 31. után születő gyerekek az Ikrek Mars miatt igencsak szókimondóak lesznek, ami olykor előnyös, máskor hátrányos tulajdonság lesz. Az biztos, okos, értelmes jellemet kapnak. Éles nyelvükkel briliánsan érvelnek, kivágják magukat bármiből.

Bika babák: 2019. 04. 20. – 2019. 05. 20.

babahoroszkóp bika2019-ben a Bika babák rendkívüli természettel rendelkeznek, ugyanis az Uránusz a Bika jelében szenvedélyessé, célratörővé teszi őket. Bolygójuk, a Vénusz május 15. előtt a Kosban forróvérűséget és könnyelműséget jelez, ezért hajlamosak lehetnek a hirtelen döntésekre, amit hamar megbánhatnak. Ebben kell a szülők felügyelete. Akik május 15. után születnek, a Bika Vénusznak köszönhetően meseszépek lesznek. Nem meglepő, ha fotózásra kapnak felkérést már pici korukban, még akkor is, ha hajlamosak lesznek a hízásra. Az étkezést okosan kell kezelniük, mert nem fogyókúrázhatnak egy életen át. A helyes mértéket kell megtalálniuk.

Ikrek babák: 2019. 05. 21. – 2019. 06. 20.

babahoroszkóp ikrekA 2019-es Ikrek babák fantasztikusan éles eszűek, mozgékonyak és kíváncsiak lesznek, ami főleg azokra igaz, akik június 4. előtt születnek. Bolygójuk, a Merkúr ugyanis ebben az időszakban éppen az Ikrek jelében jár. Ez megsokszorozza az Ikrek sokoldalúságát és szellemességét. A június 4. után születő kicsik Rák Merkúrja érzékenységet és alkalmazkodókészséget hoz nekik. Memóriájuk egyszerűen tökéletes lesz. Kérdés, ezt mire fogják használni: tanulásra vagy a sérelmeik megjegyzésére? Szerencsére Ikrekként felülemelkednek a sértettségen. Lelki életük színeit megírhatják, mert írói vénával áldják meg őket a csillagok.

Rák babák: 2019. 06. 21. – 2019. 07. 22.

babahoroszkóp 2019 rákA 2019-ben születő Rák babák sokszínűek és változatosak lesznek. Több csoportra oszthatóak, melyből három jól elhatárolható egymástól: 1. a június 27. előtt született kicsik élénk képzelő erővel és fantáziával lesznek megáldva, amit művészi területen kamatoztathatnak majd. Több művészi ágat kell kipróbálniuk, hogy kiderüljön, miben tehetségesek igazán. 2. A június 27. – július 19. között születettek nem lesznek híján az önbizalomnak, ők vezetésre születtek. 2. A július 19. után születő babák különösen érzékenyek, emlékezőképességük ugyanakkor hihetetlenül éles és pontos lesz. Ezt használhatják jóra, de sértődésre egyaránt.

Oroszlán babák: 2019. 07. 23. – 2019. 08. 22.

babahoroszkóp 2019 oroszlánA 2019-ben világra jövő Oroszlán babák sikere az akaratosságukban rejlik. Emiatt a szülőknek rendkívül óvatosnak kell lenniük, mert ezt az akaratosságot nem törhetik le. A fegyelmezés nem lesz könnyű feladat. Okosan teszik, ha korán sportolni viszik gyermeküket, ahol könnyen megtanulhatják a fegyelmet. Csapatsportban a másokért vállalt felelősséget is, küzdősportban az önfegyelmet és a kordában tartott erőt sajátíthatják el. Az augusztus 18. után születő Oroszlán gyerekeknek már nem lesz olyan nehéz, ők inkább sokszor bátorításra szorulnak. Viszont rendkívül jó értelmi képességekkel lesznek megáldva, így meggyőzhetőek.

Szűz babák: 2019. 08. 23. – 2019. 09. 22.

babahoroszkóp 2019 szűzA 2019-ben születő Szűz babák szint három különböző egyéniséggel rendelkeznek majd: 1. akik augusztus 29. előtt születnek, szuper retorikai képességgel bírnak majd. Hangjuk és beszédstílusuk magával ragadó lesz egészen kicsi korukban is. Később ez lehet a karrierjük és sikerük kulcsa. 2. Akik augusztus 29. – szeptember 14. között születnek, matematikai tehetséggel bírnak. A logika és a realitás valódi erősségük lesz, ezért érdemes őket ebben az irányba fejleszteni. 3. A szeptember 14. után születő Szűz gyerekek nyelvekben és jó modorban lesznek igazán tehetségesek. Született diplomaták, akik mindig megtalálják a békítő stílust, a megfelelő szavakat.

babahoroszkóp 2019

Ez vár a 2019-ben születő babákra (Thinkstockphotos)

Mérleg babák: 2019. 09. 23. – 2019. 10. 22.

babahoroszkóp 2019 mérlegA 2019-es Mérleg babák olyan szépek lesznek, hogy mindenkinek eláll a szava tőlük. Születésüktől modellkedhetnek, a döntés viszont nem lesz az erősségük. A Mérleg alapvetően is nehezen választ, nehezen hoz döntést. Azok, akik október 4. előtt látják meg a napvilágot, határozottabbak lesznek, sok apró részlet elemzése révén analizálnak és döntenek. Remek logikai képességgel vértezik fel őket a csillagok. Azonban az október 4. után születő gyermekek sokat fognak küszködni a döntés súlya alatt. Nekik segíteni kell azzal, hogy a szülők korán rájuk bíznak kisebb döntéseket, hogy érezzék a következményeket is. Ez az, amitől megerősödnek.

Skorpió babák: 2019. 10. 23. – 2019. 11. 21.

babahoroszkóp 2019 skorpióA 2019-ben születő Skorpió babák a tipikus Skorpiókhoz képest finomabbak és engedékenyebbek lesznek. Nem fogják bírni a hangos szavakat, a vitát, a szidalmazást, olyannyira, hogy ilyesmibe belebetegedhetnek. Tehát jól teszik a szülők, ha kerülik a veszekedést. Könnyebb lesz együttműködésre rávenniük gyermeküket, ha szépen beszélnek hozzájuk. A november 19. után születő gyerekekkel más a helyzet, őket nem kell félteni. Képesek kiállni magukért és megvédeni magukat, mert akaratosak, erősek és bátrak lesznek. Sőt olykor ezt túlzásba is viszik. Meg kell tanítani őket, hogy a gyengébbeket ne ijesszék meg.

Nyilas babák: 2019. 11. 22. – 2019. 12. 21.

babahoroszkóp 2019 nyilasA 2019-ben születő Nyilas babák cseppet sem lesznek egyformák. Bolygójuk, a Jupiter jegyváltása kettévágja a csapatot. Akik december 1-ig napvilágot látnak, végtelenül szerencsések lesznek. Jupiter még a Nyilas jelében derűt, igazságérzetet, prédikátori hajlamot és lelkesítő stílust ad nekik. Sikerük az optimizmusukból ered, csak a dogmatizmust kell csökkenteni náluk. Akik december 2. után születnek, megfontoltabbak, fegyelmezettebbek és takarékosabbak lesznek. A tipikus Nyilas tulajdonságok nem fognak dominálni. Az ő sikerük kulcsa pont az a fegyelem lesz, ami a többi Nyilasra általában nem jellemző.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top