A párkapcsolatban vagy összerázódik a két ember, vagy szenved. Sokat lendít a kapcsolaton a megfelelő kommunikáció, amikor a párok bátran elmondhatják egymásnak a valós vagy vélt sérelmeket, félreértéseket, hibákat, félelmeket is, és nem utolsósorban a vágyaikat. Egyes kívánságok mégis rejtve maradnak, hiszen mindenkinek lehet olyasmi is a lelkében, amit talán még a szerelmének sem mer elmondani. Marad a remény, hogy a szeretett társ előbb-utóbb kitalálja, mire is vágynak a csillagjegyek a leginkább a párkapcsolatban. A horoszkóp segít fellebbenteni a fátylat a csillagjegyek legtitkosabb vágyáról…
A Kos titkos vágya: a társa fogadja el minden hibáját
A Kos kétségtelenül szenvedélyes, élvezi az életet, s arra vágyik, hogy a környezete is mindenben vele tartson. Bár a flörtölés sem áll tőle távol, ha egyszer kinéz magának valakit, semmi sem állíthatja meg. Párkapcsolatában szórakoztató, hűséges, odaadó. Még akkor is, amikor minden remekül működik a kapcsolatban, legbelül azon morfondírozik, hogy nyers viselkedésével vajon nem löki-e el magától a szerelmét. Retteg a veszteségtől, így csupán reménykedik, hogy párja minden hibájával együtt elfogadja őt.
A Bika titkos vágya: kölcsönös megbecsülés és szerelem
A Bika már a kapcsolat elején mindent tudni akar a párjáról, olyan légkört teremt, hogy a másik könnyedén megnyílhasson előtte, ám ő maga nem szívesen tárulkozik ki – egyelőre. S bár láthatóan magas követelményeket támaszt társával szemben, titokban olyan párkapcsolatra vágyik, ahol megkapja ugyanazt a megbecsülést és odaadást, amit ő is ad a szerelmének. Nyíltan sosem mondaná ki, de nagyon szívesen tesz meg mindent a párjáért, amikor igazán szerelmes és boldog a kapcsolatában.
Az Ikrek titkos vágya: párja mindent elnézzen neki
Az Ikrek nem szívesen osztja meg másokkal a valódi gondolatait, érzéseit, s nem szívesen kötelezi el magát, mert valójában fél, hogy kimarad a „jóból”. Társaságban lazán viselkedik, s kellemes társalkodó, a randikat sem veszi igazán komolyan, egészen addig, amíg nem találkozik azzal a partnerrel, aki valóban leköti a figyelmét, s elég érdekesnek találja, hogy a stabil kapcsolatot válassza. Szüksége van rá, hogy párja akkor is biztosítsa a szerelméről, amikor éppen a legelviselhetetlenebb oldalát mutatja – bár ezt sosem verné nagydobra.
A Rák titkos vágya: ő is kapja meg az áhított figyelmet
Hatalmas szív, érzékeny lélek, nem meglepő, hogy a Rák imád szerelmesnek lenni. Általában nagyon gyorsan belezúg a másikba, néhány randi után könnyen lehet, a közös jövőt tervezgeti. Komolyan veszi a párkapcsolatot, ám őszintén szeretné tudni, hogy társa is hasonlóan érez-e iránta. Ezt semmi esetre sem kérdezné meg tőle, mert fél, hogy túlzottan aggodalmaskodónak tűnne a szemében. Nagyon boldog, amikor érzi a párja szeretetét, legbelül mégis apró megerősítésre vágyik, hogy párjának is ugyanannyira fontos a kapcsolat, mint neki.
Az Oroszlán titkos vágya: ő a legcsodásabb partner
Az Oroszlán magabiztos és temperamentumos csillagjegy, aki könnyen meggyőzi, elbűvöli a környezetét. Mindent megtesz a másikért, keresi a kegyeit, a figyelmét. Párkapcsolatát ő is komolyan veszi, éppen ezért sokat aggódik, hogy nem a megfelelő partnerrel hozta össze a sors. Szórakoztató, támogató típus, rajongással veszi körül a szerelmét, s nem okoz számára gondot, ha igényét, kívánalmait a másik megosztja vele. S bár különlegesnek, zseniálisnak tartja magát, titkon folyton arra vágyik, hogy ezt a párja is elismerje és kimondja neki.
A Szűz titkos vágya: párja megérti a bizalmatlanságát
A Szűz kimondottan óvatos, elemző és kritikus csillagjegy, aki magasra teszi a mércét, nem éri be kevesebbel. Nem kevés idő, míg feladja védekező álláspontját, s hajlandó megnyílni a másik előtt. S bár párkapcsolatában hűséges, szeretetteli és odaadó partner, úgy tűnhet, hogy folyamatosan a „menekülési terven” gondolkodik. Elemző énje nem hagyja nyugodni, amikor minden a legnagyobb rendben a párkapcsolatában, titokba arra vágyik, hogy megtudja, szokatlan viselkedése, a bizalmatlansága nem veszélyezteti-e a boldogságát.
A Mérleg titkos vágya: feltétel nélküli szeretet
A Mérleg tele van empátiával és a vággyal, hogy harmóniával töltse meg a kapcsolatát. Jóllehet könnyedén flörtölget, s az élet minden pillanatát szeretné kiélvezni, ám amikor rátalál a valódi szerelem, nem habozik többé. Békés, idilli kapcsolatra vágyik, ahol szó sincs egyoldalú szerelemről, hiszen ez csak a feszültséget növelné. Még ha zökkenőmentesen is működik a párkapcsolata, ő akkor is biztosra akar menni, hogy a párja nem érdekből van vele. Ódzkodik mindenfajta konfliktustól, ezért a világért sem kérdezne rá társánál a kétségeire.
A Skorpió titkos vágya: vakon bízhasson a párjában
A titokzatos és szenvedélyes Skorpió szexuális vonzereje, beszéde, mozgása mindenkit elbűvöl, s bár szinte mágnesként vonzódnak hozzá a többiek, ő igyekszik inkább távolságot tartani. Válogatós, nem kötelezi el magát bárki mellett. A bizalmát nagyon nehéz elnyerni, ami talán teljes egészében senkinek sem sikerülhet. Benne ugyanis mindenkor ott motoszkál a kétség, hogy megégetheti magát. Pedig semmi másra nem vágyik jobban, mint hogy feltételek nélkül bízhasson a párjában. Megkérdezni ő sem fogja…
A Nyilas titkos vágya: valódi társra találni
A Nyilas kalandvágyó természetét nem könnyű megzabolázni. Szeret flörtölni, tele van optimizmussal, élvezi az életet, s ezt várja társától is. Jóllehet nem könnyen köti le magát, ha egyszer igazán szerelmes lesz, hihetetlenül hűséges és lenyűgöző partner válik belőle. De még ilyenkor is titkon arra vágyik, hogy párja vele tartson mindenhova, de közben adja meg neki az önállóságot, a teljes szabadságot is. Vele tényleg madarat lehet röptetni, ha rátalál az ilyen társra.
A Bak titkos vágya: tanácsot, segítséget kérjen tőle a párja
A gyakorlatias, néha rideg és pesszimista Bak valójában nagyon is szorgalmas és kedves típus, nála a siker a mérce az élet minden területén. Amikor fülig szerelmes lesz, hűségére, támogatására nem lehet panasz. Igaz, nem az a kifejezetten érzelgős típus, ám ez korántsem jelenti, hogy ne tenne meg mindent a párkapcsolatban. Legbelül ugyanakkor őt is feszíti a vágy, hogy megerősítést kapjon a szerelmétől: társa nemcsak a támogatását értékeli, hanem a segítségét, az okos és praktikus tanácsait is. Na persze ő sem mondaná ki ezt a párjának.
A Vízöntő titkos vágya: szabadság
A Vízöntő nem szereti a hagyományos dolgokat, merész és logikus gondolkodású, a társadalmi kérdések érdeklik, s arra törekszik, hogy jobbá tegye a világot. Mindez annyira leköti, hogy a párkapcsolat néha inkább csak teher a számára. Ha mégis elrabolják a szívét, mindent megtesz, hogy a mindennapokat összeegyeztesse a szerelemmel. Mindenki másnál nagyobb a függetlenségi vágya, ezért óriási szabadságra, személyes térre van szüksége. Ő sem beszél a valódi vágyáról, de a párkapcsolatban csak akkor marad, ha nyitva áll előtt ajtó és ablak.
A Halak titkos vágya: párja szemet huny a rossz szokások fölött
A Halak reménytelenül romantikus, érzékeny, önzetlen, és tele van optimizmussal. Mindennél jobban vágyik a számára tökéletes társra, akivel leélheti az életét. Még az igazán jól működő kapcsolatában is mindig ott motoszkál benne a kétség, hogy talán nem is elég jó a párjának. Tisztában van vele, hogy sokan kihasználják önzetlenségét, segítőkészségét, visszaélnek a jóságával, ám mindig reméli, hogy tényleg azzal a társsal hozta össze a sorsa, aki feltételek nélkül és a végletekig szereti őt.
(via thought catalog)