Horoszkóp

3 szó, amit minél többször mondj a párodnak a horoszkóp szerint

A horoszkóp szerint létezik 3 varászszó, amit minél gyakrabban kellene mondanod a párodnak. Próbáld ki már ma, s meglátod, bármit elérhetsz nála. Neki is, neked is és a kapcsolatodnak is óriási szívességet teszel ezzel.

Valójában egyetlen párkapcsolat sem mentes a kihívásoktól. Elmúlt az az idő, amikor csupán magadra figyeltél, a saját igényeidet, érdekeidet tartottad szem előtt. Most már kettőtökről szól az életed, s olyan kapcsolat kialakítása a cél, amelyben mindketten boldogok vagytok. Ezért viszont nap mint nap tenni kell. Ide tartozik a kölcsönös adok-kapok, a kompromisszumkészség, a megfelelő kommunikáció is. Harmóniát és toleranciát hoz a szerelmetekbe az is, ha olyan dolgokat mondtok egymásnak, amit a másik hallani szeretne. S melyek lennének ezek a varázsszavak? Vess egy pillantást a párod csillagjegyére, s minden kiderül.

Kos: „Te döntesz, kedvesem”

Kos párod merész és magabiztos, kész arra, hogy mindennel szembenézzen, amit elé sodor az élet. Ugyanakkor lobbanékony és harcias alkat, ami konfliktus forrását jelentheti a párkapcsolatban. Ahelyett, hogy minden egyes alkalommal megvívnád a magad kis harcát vele, bizonyos helyzetekben hagyd, hadd döntsön ő. Ha ezt túl soknak érzed, akkor gondold át jól, valóban neked való-e ez a párkapcsolat

Bika: „Szükségem van rád”

Bika párod hűséges és odaadó, nem mellesleg odavan a családjáért, tiszteli a hagyományokat az élet minden területén. Csökönyös, ám ez az elszántság kiváló alap a hosszútávú párkapcsolathoz is. Törődik veled, védelmez, és igyekszik minden tőle telhetőt megadni neked. Nem vágyik semminél sem többre, mint hogy érezze, szükség van rá és megbecsülik. Mondd el neki minél gyakrabban ezt.

Ikrek: „Próbáljuk ki együtt!”

Ikrek párod mellett nem lehet unatkozni, a hallgatás nem az ő kenyere. Egyfolytában beszél, imád új emberekkel találkozni, s mindenkivel megtalálja a közös hangot, akibe csak belebotlik. Odavan a szórakozásért, a kalandért, az izgalmakért, s olyan társra vágyik, aki szintén magáénak érzi ezt a spontán életvitelt, legyen szó hirtelen ötlettől vezérelt kalandtúrától, avagy az előre nem tervezett vacsoráról egy újonnan nyílt étteremben. Próbáld ki…

Rák: „Szükségem van rád”

Rák párod meglehetősen érzékeny és érzelmes alkat, a legjelentéktelenebb dolog is komoly érzéseket válthat ki belőle. A szeretett személy, vagyis te állsz élete középpontjában, s igyekszik mindent megadni neked, amivel boldoggá tehet, még akkor is, ha ez komoly áldozatokat kíván tőle. Arra vágyik csupán, hogy lássa, szükséged van rá, s ez olyan erőt ad neki, ami minden nehézségen átlendíti.

Oroszlán: „A legjobb vagy”

Oroszlán párod nagyon büszke és bátor típus, aki hajlamos azt hinni, hogy előtte nincs lehetetlen. Biztos abban, hogy minden megvan benne, amire csak társként vágyhatsz. Cserébe persze elvárja az imádatot, a csodálatodat. Vagyis, ha királyként tekintesz rá, ő királynőként kezel téged. Ha megkapja ezt az elismerést, biztosan elhalmoz a szerelmével, ajándékokkal és minden egyébbel, amit csak megkívánsz.

Szűz: „Örökké tiéd vagyok”

Szűz párod szabályozottan és gyakorlatiasan éli az életét, s igyekszik mindent tökéletesen csinálni, annak ellenére is, hogy ez valójában abszurd elvárás. Magasra teszi a lécet mindenben, ám ha olyan partnert talál, akiért érdemes időt és energiát áldoznia, hajlandó elkötelezni magát. Nem vágyik egy éjszakás kalandokra, alkalmi flörtökre, az örök időre szóló szerelmét szeretné megtalálni. Mondd el neki: örökké az övé leszel…

Ezzel a három szóval bármit elérhetsz a párodnál (fotó: Pixabay)

Mérleg: „Jól kiegészítjük egymást”

Mérleg párod mindenre képes, hogy elkerülje a konfliktusokat, a veszekedést. Egyensúlyra és harmóniára törekszik az életében, s ezért hajlandó bármilyen kompromisszumra is. Ez a fajta egyensúly a párkapcsolatában is tetten érhető: olyan partnert keres, akivel tökéletesen kiegészíthetik egymást, gyengéi ellensúlyozzák a másik erősségeit. Amennyiben hosszú távú párkapcsolatban gondolkodsz vele, minél többször mondd el neki, mennyire jól kiegészítitek egymást.

Skorpió: „Mindenben támogatlak téged”

Skorpió párod szenvedélyes és lobbanékony típus, aki gyakran úgy érzi, az egész világ ellene van. Lehet, hogy olykor valóban árral szemben úszik, vagy lehet, hogy csupán ez a megérzése, de biztosan ragaszkodik a szemléletéhez. A párkapcsolatban elvárja, hogy támogasd mindenben, állj mellette a nehéz időkben is. Ha meg tudod adni neki ezt a bátorítást, olyan bizalmat kapsz tőle, amivel rajtad kívül senki mást nem tisztel meg.

Nyilas: „Utazzunk együtt valahova!”

Nyilas párod mindenki másnál kalandvágyóbb típus, aki imád úton lenni, s előszeretettel tölti az idejét új élmények keresésével. Nagy kalandor, s semmi sem rémiszti meg jobban, mint a korlátok. Párkapcsolatod nagyon sok izgalmat és szórakozást ígér, hiszen ő mindenkor igyekszik a pillanat varázsát megélni. Olyan társra van szüksége, akivel végigutazhatja az életét. Szóval, javasold minél gyakrabban, hogy utazzatok együtt valahova!

Bak: „Küzdj meg érte!”

Bak párod hihetetlenül keményen és kitartóan dolgozik, s bárkivel felveszi a kesztyűt, ha szükséges. Az adatokra, tényekre szorítkozik, s gyakran olyan célokat fogalmaz meg, amelyek a legtöbb ember számára irreálisnak tűnhetnek, egészen addig, amíg ő be nem bizonyítja az ellenkezőjét. Fontos számára a tiszta, átlátható jövőkép, nem véletlenül vágyik olyan társra, aki épp ezt a céltudatosságot értékeli benne.

Vízöntő: „Igazán megértelek téged”

Vízöntő párod nagyon különleges, független és időnként hajlamos összevissza beszélni. Bizony kétségtelenül nem egyszerű eset. Szerelmére a leggyakrabban a baráti körben talál, talán veled is ugyanígy ismerkedett össze. Mindez azt is jelenti, neki fontos, hogy egyfajta kötődés már eleve kialakuljon köztetek. Ez a bizalom pedig egyúttal védelmet nyújt, hiszen olyan partner áll mellette, aki tökéletesen megérti őt.

Halak: „Nagyon szeretlek téged”

Bár a romantika inkább a hölgyeknek fontos, Halak párod kivételt jelent. Szeretetreméltó, nagylelkű és optimista, arról ábrándozik, hogy különleges társsal hozza össze a sorsa, akivel megvalósulhat a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” tündérmese. Ha mély és hosszan tartó párkapcsolatra vágysz vele, nyisd ki a szíved, és mondd a szemébe, pontosan mit is érzel iránta. Lehetőleg minél többször…

(via awareness act)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top