A hétvége tanulságos és elkeserítő volt, ahogy a gyereknap miatt kikeltek magukból azok a szülők, akiknek nincs védettségi igazolványuk. A diszkrimináció szó kezd elcsépeltté válni, annyit olvastuk és hallottuk az utóbbi időben, illetve most már láttuk is azon a meggyalázott, lefújt állatkerti kőelefánton. Pedig valójában szerencsétlen állatkertek, vendéglátóhelyek vagy épp a Vasúttörténeti Park dolgozói azok, akik minderről nem tehetnek.
Diszkrimináció, ha nem engednek be az állatkertbe?
A TASZ álláspontját hívjuk segítségül az ügyben: „Ha valaki a saját elhatározásából dönt úgy, hogy nem oltatja be magát, attól bizonyos feltételek teljesülése esetén nem jogsértő megtagadni az újrainduló szolgáltatásokat. (…) nem jogellenes, ha szétválasztják a védettséggel már rendelkező, és még nem rendelkező embereket, és csak azokkal szemben tartják fenn a jogkorlátozásokat, akiknél ez feltétlenül indokolt. Csakhogy a május elsején hatályba lépő kormányrendeletben meghatározott szabályok nem az alapján osztják ketté a társadalmat, hogy van-e védettségük, hanem az alapján, hogy van-e védettségi igazolványuk. Pedig a védettségi igazolvány – a nevével ellentétben – nem feltétlenül tanúsítja, hogy a tulajdonosa védett a vírussal szemben.”
Bonyolult kérdés tehát igazából ez az egész diszkriminációs ügy, mert egyrészről – ahogy fent olvashatjuk –, teljesen jogszerű, hogy szétválasztják a védett és nem védett embereket, másrészről az már problémás, hogy mindezt a védettségi igazolvány alapján teszik, mert mint köztudomású, ez az igazolvány nem igazolja a védettséget, hiszen az első oltás után már meg is kapjuk, amikor még kanyarban sincs a védettség. Nem véletlen, hogy például Horvátországba úgy utazhatunk csak, hogy a védettségi igazolvány mellett be kell mutatni az oltási igazolást is, amin mindkét oltás dátuma rajta van, és ha nincs meg a 14 nap a második után, akkor lehet visszafordulni, védettségi igazolvány ide vagy oda.
Fotó: MTI / Kovács Attila
Veszélyes is lehet a kommentekből szerzett információ
Érdemes elolvasni a TASZ teljes állásfoglalását az ügyben, mielőtt nagy hangon nekiáll bárki diszkriminációt kiáltani valamelyik ártatlan pincérre vagy pénztárosra– ahogy ennek szemtanúi lehettünk a Vasúttörténeti Park gyereknapi rendezvényéhez sorban állva, amikor az oltás nélküli szülő őrjöngve kikérte magának, hogy nem engedik be védettségi igazolvány nélkül. Fontos lenne, hogy mielőtt a jogainkat hangoztatjuk és felháborodunk, olvassunk utána, hogy valójában milyen jogaink vannak, amik esetleg sérülnek, mert még a végén kiderül, hogy nincs is igazunk, amikor nekünk áll feljebb.
Igazán megéri azt az öt percet rászánni, hogy hiteles forrásból – mint amilyen a TASZ – tájékozódjunk ezekről a jogokról, főleg most, ezekben a vérzivataros időkben, és ne a Facebook-kommentszekcióból szerezzük az információkat, ahol olyan vad teóriák terjednek, hogy az oltás elveszi a lelkünket, és ez tutifix, mert a gyógymasszőr nem találja az oltott páciensek lelkét. Ebből lesz aztán az, hogy valaki feljogosítva érzi magát arra, hogy abuzálja a Fővárosi Állatkert kapujában álló ikonikus kőelefántot, ami már a mi gyerekkorunkban is ott állt, barátságosan fogadva a gyerekeket, és soha nem ártott senkinek. Nincs rá jobb szó, mint a gyalázat, hogy ez megtörténhet csak azért, mert az állatkert és sok más szabadidős hely betartja a szabályokat.
Hangsúlyozom: nem ők találták ki, hanem csak betartják a kormány által elrendelt szabályokat. Ha már valakire, akkor nem a szerencsétlen kőelefántra, hanem a kormányra kéne felfújni piros festékkel azt, hogy diszkrimináció.
Nemcsak jogaink vannak, hanem felelősségünk is
Igazából marha unalmas, hogy minden második kommentben és érvben azt halljuk, látjuk, hogy mindenkinek rengeteg joga van, csak épp felelőssége vagy kötelessége nincs. Joga van nem beoltatni magát. Joga van bevinni az oviba lázasan a gyereket. Joga van ráköhögni maszk nélkül a buszon a többiekre. Joga van oltás nélkül utazni Portugáliába és joga van moziban enni a pattogatott kukoricát. Joga van a saját önzését mindenki elé tolni, és mindezt hangosan a környezete tudomására is hozni, mert ahhoz is joga van. A probléma az, hogy ez lehet, hogy működik, amikor a kis buborékunkban élünk, de egy világjárvány esetén nem egészen így történik, ugyanis előtérbe kerül az a misztikus fogalom, hogy társadalmi felelősségvállalás.
Arra taníthatna minket ez a járvány, hogy lássunk túl a saját mikrokörnyezetünkön és társadalmi szinten is gondolkodjunk. Hogy annak érdekében is cselekedjünk, hogy mi a többség érdeke, mert az egyéni döntéseinken múlik az is jelenleg, hogy milyen lesz a közös jövő. Hogy szeptemberben megint szívnak a gyerekek az online oktatással vagy sem. Hogy hány ember veszti el a munkáját. Hogy hányan halnak még meg. Mindez és még ezernyi más dolog azon is múlik, hogy mi, egyenként milyen döntéseket hozunk most: verjük a mellünket, hogy jogaink vannak és üvöltünk a pénztáros arcába, rongálunk kőelefántokat, vagy kevésbé önző módon igyekszünk tenni azért, hogy ne legyen majd tizedik hullám is a járványból. Te hogy döntesz?
