Horoszkóp

Így lehet boldog a párkapcsolatod 2020-ban

A horoszkóp izgalmas és nagyon találó javaslatot ad a csillagjegyeknek, hogy 2020-ban igazán boldog lehessen a párkapcsolatuk. Ugye te is megfogadod a tanácsokat?

Minden párkapcsolatot jobbá lehet varázsolni, még akkor is, ha a párok meg vannak róla győződve, köztük tökéletes a harmónia. A kapcsolat pilléreit jelentő kommunikációban, a másik meghallgatásában, az egymásra szánt idő mennyiségében mindig lehet hová fejlődni, épp ezért az év vége kiválóan alkalmas, hogy számba vegyük, milyen téren erősítheted a párkapcsolatodat.

Következzen inspirációul néhány javaslat, amire érdemes lesz figyelned 2020-ban a horoszkóp szerint.

1. Kos

A Kosnak lassítania kellene, és több időt szánnia párjára az új évben. Ha valami nem az elképzelései szerint alakul, hajlamos saját kezébe venni a dolgot, s megoldani azt, kerül amibe kerül. A párja azonban nem feltétlenül híve ennek a reakciónak, lehet, éppen csak arra lenne szüksége, hogy valaki végighallgassa és néhány jó tanáccsal kisegítse, ő nem várja, hogy a társa helyette cselekedjen.

2. Bika

A Bikának fontos a rugalmasság, hiszen bár azt szeretné, hogy minden maradjon a régiben, 2020-ban nem árt néhány dolgon változtatnia. Ez magában foglalhat viselkedésbeli változásokat, ami több izgalmas partner felbukkanását is jelentheti, avagy nagyobb nyitottságot az utazások, az új dolgok kipróbálása terén. Fontos, hogy idejét és mély érzelmeit is megossza a párjával, hiszen ez jóval szeretettelibb és értékesebb párkapcsolatot eredményez.

3. Ikrek

Az Ikrek szellemes és gyorsan vág az esze, s mindig van valami izgalmas mondanivalója. Társa szemében ez jelenti a legnagyobb vonzerőt, ám néhány tulajdonságát nem árt tökéletesítenie a párkapcsolat javítása érdekében. Nyitottabbá kell válnia, az érzelmeit pedig felesleges magában tartania. Nem kell mindig szórakoztatónak lenni, olykor nem árt magába mélyülni, s tisztázni az érzéseit. Ha ezeket a párjával megosztja, jóval erősebb és szorosabb párkapcsolatra számíthat 2020-ban.

4. Rák

A Rák érzelmileg mindig a párját támogatja, így hajlamos megfeledkezni a saját szükségleteiről. Jövőre nem árt ezen változtatnia, hiszen a szeretetet és a figyelmet ő is megérdemli. Ha érzéseit a párja tudomására hozza, jóval szorosabb kapcsolat alakul ki közöttük. Érdemes több időt fordítania önmagára is. Folytonosan csak ad, ad és ad, ám szó sincs egészséges párkapcsolatról, ha teljesen kimerül, és nem kap cserébe semmit sem.

5. Oroszlán

Az Oroszlán szeret a figyelem középpontjában lenni, s sok időt szán rá, hogy ez így is maradjon. Akár a barátaival tölti az idejét, akár a munkahelyén irányítja a kollégákat, mindig tudja, mit akar, és mindent megtesz azért, hogy az előtérbe kerülhessen. Ez a viselkedése azonban árnyékot vet a párkapcsolatára, hiszen a párja érzelmeit háttérbe helyezi. 2020 ennek a kompenzálásáról szól: több időt szánjon a párjára, ami közös vakációt is jelenthet. A lényeg, hogy a kettejük közötti párkapcsolat megerősödjön.

6. Szűz

A Szűznek érdemes maga mögött hagyni a terveket, a szoros időbeosztásokat 2020-ban, s egyszerűen csak hagyni, hogy az élet sodorja őt magával. Hajlamos ugyanis mindent tüzetesen átvizsgálni, elemezni, ám néha felesleges a tökéletességre törekedni. Ha randira kerül sor, nem kell előre megterveznie mindent, inkább élvezze az együtt töltött időt, valamilyen módon úgyis alakulnak majd a dolgok. A spontán cselekvéseket sokkal többre értékeli a párja.

Így erősítheted és mélyítheted el a párkapcsolatodat a horoszkóp szerint 2020-ban (Fotó: iStock)

7. Mérleg

A Mérlegnek mindenről megvan a saját véleménye, ám az más kérdés, hogy nem mindig érzi, hogy ezt érdemes lenne megosztani a környezetével. 2020-ban ideje ezen változtatnia: mind a párkapcsolatában, mind az élet más területén hallatnia kell a hangját. Fontos, hogy kilépjen a mindennapi rutinból, utat engedjen a saját vágyainak, és őszintén feltárja a véleményét. S persze álljon is ki mellette.

8. Skorpió

A Skorpió jóval szorosabbá teheti a párkapcsolatát 2020-ban, ha megosztja párjával, milyen mély érzelmeket táplál iránta. Úgy gondolja, szenvedélyével elriasztja a szerelmét, ám ha magában tartja, csak egyre feszültebbé válnak mindketten. Jövőre lépnie kell ezen a téren, hiszen a legmélyebb érzelmeket tápláló csillagjegy nem létezhet úgy, hogy az érzéseit nem engedi szabadjára. Ez a szerelem ajándék a párjának is, ha hajlandó lenne megosztani vele.

9. Nyilas

Az elköteleződés nem a Nyilas erőssége, így amikor komolyabbra fordulna a párkapcsolata, elbizonytalanodik. 2020-ban ezen a téren mindenképpen fejlődnie kell. Ha végre elkötelezi magát a párja mellett, rájön, milyen jó érzés maga mögött hagyni a habozást. Nagyon őszinte csillagjegy, sosem rejti véka alá az érzéseit, így partnere tökéletesen tudja, mi zajlik benne, mire van szüksége. Ez egy jóval stabilabb, megértő párkapcsolatot teremthet jövőre.

10. Bak

A Bak a céljainak él, s nincs nyugta, amíg nem valósítja azokat. Nem véletlen, hogy sokszor azon kapja magát, az összes energiáját egyetlen dologra fordítja, s minden egyebet elhanyagol. Ahhoz, hogy a párkapcsolatán javítani tudjon, ezzel nem árt tisztában lennie. 2020-ban egyensúlyt kell találnia a saját és a párja szükségletei között. A társa nem a karrierjében elért sikerei miatt szereti, hanem a személyiségéért. Ezt észben kellene tartania.

11. Vízöntő

A Vízöntő minden párkapcsolata barátságként indul, ami egyúttal azt is jelenti, neki időbe telik, mire szerelmes lesz. Ám amikor ez megtörténik, őszinteségben és hűségben él a szerelmével. Jövőre érdemesebb lenne több időt szánni magára is, megfelelő egyensúlyt találni a magánélet és a személyes céljai között. A párkapcsolat ugyanis nem azt jelenti, hogy a barátokat háttérbe kell szorítani, vagy el kéne kell felejtenie a hobbiját, a saját vágyait. Az egyedül töltött idő nem elvesz, hanem éppen hozzáad a párkapcsolat varázsához.

12. Halak

A Halak jegyet leköti a szeretteiről való gondoskodás, ami nagyszerű dolog a párja számára, ám gyakran mellőzöttséggel társul. Ritkán kerül szóba, hogy ő mire vágyik, mit szeretne a kapcsolatban, így a legtöbbször rosszul sül el, amikor a párjával nem nem találkoznak az igényeik. A párkapcsolata jóval kiegyensúlyozottabb lehetne, ha megfelelően tudna kommunikálni a társával. Az érzések szabadon engedése a 2020-as év elsődleges célja, hiszen néma gyereknek az anyja sem érti a szavát.

(via bustle)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése