Horoszkóp

Így jönnek ki egymással – vagy nem – az azonos csillagjegyek

Két dudás egy csárdában? Azt mondják, nem mindig nyerő ötlet. A csillagjegyek között ugyanakkor akadnak, akik nagyon is jól kijönnek a saját jegyükben született párjukkal. Vajon te is közéjük tartozol? A különleges horoszkópból kiderülnek a részletek.

Kos a Kossal: túl sok temperamentum

szeretetnyelv kos horoszkópA két Kos között már az első pillanatban kialakul a vonzerő. Ugyanakkor épp a bennük lévő elképesztő szenvedély sülhet el visszafelé. Kapcsolatuk legnagyobb problémája épp az egyforma temperamentum, a türelmetlenség, az akaratosság, a figyelem iránti vágy. Amennyire megérthetnék szavak nélkül is egymást, épp annyi a félreértés közöttük. Amilyen jól indul a kapcsolatuk, annyira sok lehet a vita, a folyamatos versengés közöttük.

Bika a Bikával: összeillő pár

szeretetnyelv bika horoszkópA két Bika stabil és erős szövetséget köthet egymással, hiszen mindketten a nyugalomra, a biztonságra vágynak. Gyakorlatiasak, racionálisak, könnyen megértik a másikat. Hasonló célokért küzdenek, mindketten a hosszú és kiegyensúlyozott párkapcsolatban hisznek. Szorgalmasan, keményen dolgoznak, remekül értenek a pénzhez. Ugyanakkor épp ez utóbbiban lehetnek viták közöttük. Mivel mindketten nagyon makacsak, nem könnyen jutnak egyetértésre.

Ikrek az Ikrekkel: izgalmas páros

szeretetnyelv ikrek horoszkópA két Ikrek hihetetlenül önfeledten és könnyen flörtöl egymással. Az is biztos, ők ketten sosem unatkoznak, nemcsak a természetjárásban, a közös hobbikban, érdeklődésben is gyorsan egymásra találnak, nem mellesleg a hálószobában is kitűnően illenek össze. Hosszú távon talán előjöhetnek a bizonytalanságok is, szóval időnként nem árt, ha egyikük a sarkára áll, és lehúzza a földre a másikat.

csillagjegyek saját jegy párkapcsolat horoszkóp

Így illenek össze – vagy nem – a csillagjegyek a saját jegyükkel (iStock)

Rák a Rákkal: komoly önismeret

szeretetnyelv rák horoszkópA két Rák párkapcsolata nagyon is ígéretes lehet. Mégis párkapcsolatukra nagyban rányomhatja a bélyeget, hogy a korábbi társaik mellett mennyit csalódtak. Az is biztos, értékelik, nagyra tartják és természetesen megértik a másik érzéseit, ugyanakkor hajlamosak mindketten folyamatosan elemezgetni a párkapcsolatot. Az érzelmi hullámzások mindkettőjüket érintik, ezért hol a mélyben, hol az egekben érezhetik a kapcsolatukat.

Oroszlán az Oroszlánnal: harc a figyelemért

szeretetnyelv oroszlán horoszkópA két Oroszlán közötti párkapcsolat hihetetlen szenvedéllyel, tűzzel indulhat. Ugyanakkor nagyon sok kompromisszumot is igényelne, amire ők nem igazán képesek. Hasonló természetükből adódóan mindketten párjuk feltétlen figyelmére vágynak, de az irányítást is szeretnék megkaparintani maguknak. A drámai veszekedéseket szenvedélyes kibékülések követik, de ez a folyton hullámzó párkapcsolat egy idő után mindkettőjüket nagyon megviselheti.

Szűz a Szűzzel: a tökéletes párkapcsolat

szeretetnyelv szűz horoszkópA két Szűz maximalista típus, ezért könnyen gondolhatnánk, a párkapcsolatuk is tökéletes. Mindketten magas elvárásokat támasztanak önmaguk és a párjuk felé, amivel nagyon is tisztában vannak. Kölcsönösen támogatják, erősítik, inspirálják egymást, együtt még többet hozhatnak ki magukból is. Párkapcsolatuk valójában akkor lehetne valóban tökéletes, ha barátságként indulna, és az érzések csak később mélyülnének el közöttük.

Mérleg a Mérleggel: titkos gondolatok

szeretetnyelv mérleg horoszkópA két Mérleg kifejezetten jól illik egymáshoz, és ők azok, akik nagyon sokat tesznek a kiegyensúlyozott párkapcsolatért. Miközben folyamatosan a harmóniát keresik, messze kikerülik a konfliktusokat, de épp ez a nagy igyekezet okozza a csalódásokat. Amikor megjelenik az első párkapcsolati probléma, azonnal megjelenik a frusztráció is a kapcsolatban. Ahelyett, hogy kibeszélnék a gondokat, hajlamosak hihetetlenül sokat agyalni. Egyikük sem dönt könnyen – sem a megoldásról, sem a párkapcsolatról.

Skorpió a Skorpióval: válságos helyzetek

szeretetnyelv skorpió horoszkópA két Skorpió rendkívül szenvedélyes. Épp ez vonzza őket egymáshoz, de kezdetben a legtöbb probléma gyökere is itt keresendő. Ők ugyanis az élet minden területét hihetetlen intenzitással élik, a szenvedély sosem csak a hálószobára korlátozódik. Igencsak határozott hangot adnak a véleményüknek, elutasítást nem tűrnek. Ha képesek túlélni és lecsendesíteni a kezdeti viharokat, nagyon sikeres lehet a párkapcsolat.

Nyilas a Nyilassal: független párkapcsolat

szeretetnyelv nyilas horoszkópA két Nyilas között szinte elképzelhetetlen az olyan szituáció, ami a romantikus kapcsolatra emlékeztetne. Kezdetben a versenyzésre vágyó szellemük akadályozza, hogy egymásra találjanak, később attól ijedhetnek meg, hogy elveszítik a másik mellett a függetlenségüket. Aztán idővel rájönnek, mindketten pontosan ugyanarra vágynak: szabadságra, kalandra, vidámságra, utazásra. Szerencsére elég őszinték, hogy a gondjaikat is megbeszéljék egymással, így valójában ez a párkapcsolat is sikeres lehet.

csillagjegyek saját jegy párkapcsolat horoszkóp

Néhány esetben hasonló a hasonlót vonzza (iStock)

Bak a Bakkal: ütőképes páros

szeretetnyelv bak horoszkópA két Bak valójában a tartós és stabil párkapcsolatra született. Pontosan tudják, mit várnak a párkapcsolattól, és mit akarnak az életükben elérni. Nagyon erős támaszai egymásnak, értékelik és persze teljesítik is a másik kéréseit, kívánságait. Párkapcsolatuk ugyan lassan és lépésről lépésre mélyül el, de épp ettől válik igazán sikeressé. Ők ketten feltételek nélkül segítik egymást a céljaik megvalósításában.

Vízöntő a Vízöntővel: igaz barátság

szeretetnyelv vízöntő horoszkópA két Vízöntő nagyszerű barátságot köthet egymással. És valójában ennél tovább nem is kéne lépniük, mert csak elronthatják, amit addig felépítettek. Ők ugyanis csodás és igazán segítőkész barátok, de a párkapcsolatban meglehetősen egoisták lehetnek. A kapcsolat nagyon vidáman indul, lelkesek és szórakoztatóak, de idővel sem igazán mélyül el, valójában kicsit mindig felszínes marad, mert az érzéseiket nem igazán képesek a kapcsolatba beletenni.

Halak a Halakkal: bizonyos feltételek

szeretetnyelv halak horoszkópA két Halak párkapcsolata kívülről tökéletesnek tűnik. Valójában nagyon sikeres páros lehetnének a maguk módján. Nagyon egyformák, mégis alig találnak maguknak közös terveket, célokat. Mindketten kicsit elvarázsoltak, álmodozóak, nem könnyen találják a helyüket a világban. Kapcsolatuk problémái innen gyökereznek. Igazán sikeres párost alkothatnak, ha legalább az egyikük egy kicsit céltudatosabbá válik, és felvállalja a döntéseket, a felelősséget.

(via horoscope daily)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top