nlc.hu
Horoszkóp
Kemény hetek jönnek: felcserélődnek a szerepek a csillagjegyek életében

Kemény hetek jönnek: felcserélődnek a szerepek a csillagjegyek életében

Október 8-án, hétfőn a Vénusz a Skorpióba lép, míg a Mars a Mérlegben jár. Az asztrológia szerint a két bolygó innentől uralmi cserében áll egymással, hiszen előbbi a Mérleg, utóbbi a Skorpió uralkodó planétája is. Ez a bolygóállás pedig jócskán összekuszálja a csillagjegyek életét. Az elkövetkező hetekben ugyanis felcserélődnek a nemi szerepek...

Az égen „helyet cserél” a Mars és a Vénusz 2019. október 8. és november 1. között. Mivel Mars a férfi attitűd, Vénusz a női archetípus, ez több mint háromhetes időszak igencsak intenzív hatással lesz a férfi és női szerepekre, játszmákra, kapcsolatokra. Úgy tűnik, minden jegy másképp fogja megélni, átvészelni a következő napokat. Mindenkit másképp érint a férfi és női minőség felcserélődése. Lesz, aki tragédiának, kudarcnak fogja fel, és lesz, aki kifejezetten élvezni fogja, hogy lágyul a férfi, illetve keményedik a női minta.

Nézzük végig egyesével, hogy mit is jelent mindez pontosan a csillagjegyek életében…

KOS

Kosként te nem szereted a mismásolást, félrebeszélést, belemagyarázást. Október 8. és november 1. között a Mars–Vénusz helycsere miatt többször belefuthatsz olyan helyzetbe, ami döbbenetet vált ki belőled. Ezt hajlamos leszel azzal magyarázni, hogy nincsenek helyén a férfi–női szerepek. Ami igaz, de nem lehet felmenteni mindenkit a felelősség alól. Önmagadat sem, miközben sajnos nem lesz könnyű a sarkadra állni, és a tőled megszokott határozottságot képviselni. Legyél sokkal megengedőbb!

BIKA

Bika jegyűként ellentmondásos hatással lesz rád, hogy bolygód, a Vénusz a Skorpióban jár: 1. A korábbiaknál ridegebb leszel, ami azzal jár, hogy sarkosabban ítéled meg a többiektől, amitől bizony megosztóvá és kevésbé népszerűvé válhatsz. De ne bánd, mert végre kicsit jobban tartanak tőled, hiszen nem szerethet mindig mindenki. 2. A szerelmi életed hőfoka emelkedik, szenvedély és tűz költözik most a hálószobádba. Te szabályozod a tűz hőfokát, ügyelj rá, hogy ez melegítsen, feltüzeljen, és ne égessen meg téged és a párodat…

IKREK

Ikrek jegyűként kedveled azokat a szituációkat, amikor semleges maradhatsz. Profi vagy a pártatlanságban, de ez most nem fog menni. A Mars–Vénusz helycsere kötelez rá, hogy állást foglalj, válassz a kettő közül: fekete-fehér, jobb-bal, férfias-nőies, igen-nem, és bármi más jöhet. Eleinte frusztrációnak fogod venni ezt a helyzetet. Olyan érzésed lesz, mintha az emberek vagy a sors olyasmire kényszerítenének, ami nem természetes számodra. Majd lassan rákapsz az ízére, és kifejezetten élvezni fogod, hogy a kontúrok kezdenek kialakulni…

A Mars és a Vénusz uralmi cserébe kerül egymással (iStock)

RÁK

Rák jegyűként bizonyára unod már, hogy minden horoszkópos cikk azzal kezdődik, hogy neked milyen fontos a család és a gyerekek. Pedig a mostani a Mars–Vénusz helycsere pontosan arra készít fel, hogy a család-gyerek téma nem lesz valami fényes. Emiatt feszült, aggódó, tanácstalan lehetsz. Elengedhetetlen, hogy tudj róla, nincs veled baj, nem csinálsz semmit rosszul, október 8. és november 1. között valójában senki nem lesz a helyzet magaslatán. Tudd, hogy ez is elmúlik, és rövid időn belül megtalálod a megoldást.

OROSZLÁN

Október 8. és november 1. között igencsak ébernek kell maradnod, ha nem akarsz olyan kellemetlen, méltatlan vitákba keveredni, amelyek felesleges indulatokat gerjesztenek. Nem elsősorban, és nem kizárólag a férfi-női kapcsolatot érinti ez, mégis minden esetben férfi és nő lesz a résztvevő. Mivel Mars és Vénusz helyet cserél, egyikük sem lesz topon, vagyis a férfi nem tud férfi lenni, a nő nem tud nő lenni. Ebből belső feszültség adódik, aztán kívül is megjelenik a konfliktus. Oroszlán jegyűként érted már, milyen nehéz kivédeni a vitákat?

SZŰZ

Úgy tűnik, hogy október 8. és november 1. között nem kell, sőt nem is lehet finomkodni. Szűz jegyűként csupa olyan szituációba futsz bele, ahol képtelenség diplomatikusan fogalmazni. Nem kell keménykedned, de határozottan kell nyilatkoznod, hogy egyértelmű legyen az állásfoglalásod. Ez tőled távol áll, mert szereted, szeretnéd intelligens módon megoldani a nézeteltéréseket. Ám ez most nem adatik meg. Ne bánkódj! Mindenkinek egyszerűbb, ha fekete-fehér helyzet alakul ki. Közben újabb kapcsolataid tisztulnak ki…

A következő hetekben felcserélődnek a nemi szerepek (iStock)

MÉRLEG

Mérleg jegyűként totál össze leszel zavarodva október 8. és november 1. között. Bolygód, a Vénusz elhagy téged, helyette megkapod a Marsot. Ha nő vagy, nem érzed magad elég nőiesnek. Férfiként pedig a férfias szerepek zavarodnak össze benned. Ez átmeneti állapot, ami egyrészt nem tart örökké, másrészt nem vagy elátkozva. Akkor sem, ha sokszor úgy érzed. A férfi–női szerepek összezavarodása az égi helycsere következményei. Fedezd fel, hogy még mindig sarkalatos kérdés, mitől nő a nő, és mitől férfi a férfi…

SKORPIÓ

Az asztrológia keményen fogalmaz: október 8. és november 1. között bolygód, a Mars száműzetésben lesz, miközben a Skorpióban járó Vénusz szintén száműzött. A régiek nem finomkodtak, nem próbálták enyhíteni a nehéz időszakok jelentőségét. Skorpió jegyűként te bírod a megpróbáltatásokat, mert pontosan érted, hogy kényelmes, kipárnázott körülmények között nem lehet fejlődni. Amennyiben nem akarod megúszni a nehézségeket most sem, érdemes felismerned, hogy a férfi–női szerepek olykor felcserélődnek, de ez még nem tragédia.

NYILAS

Nyilasként számodra a legnehezebb október 8. és november 1. között az lesz, hogy legyőzd a kísértést, miszerint kimondd a véleményedet. A Mars–Vénusz helycsere szerint több barátod, kollégád kerülhet most bajba. Azt hiszed, látod a baj forrását és a megoldását is, különösen a férfi–női szerepek felcserélődése miatt. De most vissza kell fognod magad, és bölcsen hallgatnod kell. Észre vetted már, hogy beszélni okosan lehet, hallgatni bölcsen? Neked az utóbbira van most szükséged. Mindenáron uralkodj magadon…

Nem mindenki viseli könnyen a következő három hetet (iStock)

BAK

Bak jegyűként nem kisebb most a tét, mint az állásod. A Mars–Vénusz helycsere a főnököddel való összetűzés veszélyét jelzi. Szinte biztos, hogy olyat tesz, mond, vagy kér tőled, amivel elveszíti a tiszteletedet. Innentől pedig nem tudsz felnézni rá. Úgy fogod érezni, így nem tudsz alatta dolgozni. Fogd vissza magad, hiszen ez is csak egy átmeneti időszak: október 8. és november 1. között zajlik. Majd elmúlik, mint minden más is. Ráérsz utána döntést hozni a jövőddel kapcsolatosan. Semmiképp se csinálj olyasmit, amit később nem vonhatsz vissza!

VÍZÖNTŐ

Vízöntő jegyűként október 8. és november 1. között az utakon kell a leginkább elővigyázatosnak lenned. Különösen akkor, ha külföldre utazol. Nem kell félned, és nem kell lemondanod az utat, csak a szokottnál is körültekintőbben kell haladnod. Legyél éber és rugalmas, vagyis készülj fel rá, hogy nem pont az elképzeléseid szerint alakulnak a dolgok! A tervektől el lehet térni, ha nem ragaszkodsz, hanem felismered, hogy az új helyzetben újfajta reakció szükséges. Ezt frusztrálónak fogod tartani, de utólag egészen izgalmas sztori lesz.

HALAK

Halak jegyűként, amennyiben világra szóló terveid voltak, ezeket kicsit jegeld most. Október 8. és november 1. között a Mars–Vénusz helycsere gyengíti ugyanis az erejüket. Mars az ambíció, Vénusz az álmodozás, mivel egyik sem lesz a helyzet magaslatán, nem érdemes tervezgetned. Ettől megfosztva úgy érezheted magad, mint a pillangó, amelynek kitépték a szárnyait. Pedig erről szó sincs. Csupán kicsit vizes lett a szárnyad, és meg kell várnod, amíg megszárad. Utána ismét szárnyalhatsz. Azt a három hetet meg simán kibírod. Igaz?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top