Napi horoszkóp 2021. 06. 28. – Ma kreatív leszel

nlc | 2021. Június 28.
Tele leszel tervekkel, energiával a napi horoszkóp szerint. Már csak győzd megvalósítani, és ne akarj félúton kiszállni.

Kos

Látszik, hogy hétfő van, mert ismét nyakig vagy a tennivalókkal, ki sem látsz a sűrű programból, ezért attól tartva, hogy nem végzel velük időben, eszeveszett kapkodásba kezdesz. Be kell látnod azonban, hogy a vesszőfutás semmiképp nem lesz célravezető, hisz a nagy káoszban elkezdesz hibát hibára halmozni. Ezek ugyan egyelőre apró hibák a napi horoszkóp szerint, ám amennyiben nem rendezed gyorsan a gondolataidat, ebből lesznek a nagy és nehezen helyrehozható tévedések. Csigavér, nem hajt a tatár, nem kell tehát a nagy sietségben fejjel rohannod a falnak!

Pirosban (Fotó: Pixabay)

Még több horoszkóp Kosoknak:

Bika

Leragadtál egy bizonyos helyzetben, amelyből nem sikerült túl jól kijönnöd, ezen rágódsz már jó ideje. Kezdesz azonban az önvádba és a lelkiismeret-furdalásba beleveszni, amely semmi jóra nem vezet majd. Próbáld helyretenni magadban a dolgokat, vond le a megfelelő tanulságokat, okulj belőlük és tekints úgy a helyzetre, hogy a múltban történt események a te épülésed szolgálják a jövőben. Ha arccal hátrafelé mész, soha nem fogod tudni lezárni azt, ami megtörtént.

Még több horoszkóp Bikáknak:

Ikrek

Nem érzed magad biztonságban egy bizonyos helyzetben, emiatt a környezeted számára jól láthatóan is feszült vagy. Egyelőre nem tudod ugyanis, hogy a körülötted zajló eseményektől tartanod kellene vagy elfogadnod őket úgy, ahogy vannak. Könnyűszerrel meggyőződhetsz azonban arról, hogy félelmed megalapozott-e, vagy csak vizionálsz bizonyos dolgokat, ne habozz tehát utánajárni, a saját nyugalmad érdekében. Amennyiben úgy találod, hogy semmi keresnivalód a jelenlegi szituációban, nyugodtan zárd le és lépj ki belőle.

Még több horoszkóp Ikreknek:

Rák

Az az érzésed, hogy valaki a munkahelyeden egyfolytában beleszól abba, hogyan éld az életed, téged pedig rendkívülien frusztrál a dolog. Emiatt igyekszel kerülni az illető társaságát, hisz nem akarod folyton azt hallgatni, mit és hogyan kellene másképp csinálnod, leginkább az ő értékrendje szerint. Nem kell játszanod a bújócska játékot, egyszerűen mondd a szemébe, hogy nem szorulsz senki támogatására vagy életvezetési tanácsaira. Ne haragudj rá, hisz nyilvánvalóan csak jót akar neked, nem feltétlenül a rossz szándék vezérli!

Még több horoszkóp Rákoknak:

Oroszlán

Hétfőre vége a bizonytalanságnak, minden egyes puzzle-darab a helyére kerül, ma ugyanis olyasmi történik veled, amely magyarázatot és értelmet ad minden egyes homályos pontnak. Megnyugtat, hogy nem lesznek tovább álmatlan éjszakáid, hisz most már tisztán látod, hogyan és miként kell cselekedned ahhoz, hogy kijuss a sűrű rengetegből. Amennyiben eddig erre vártál, ne vesztegesd az időd, most indulj el, hogy még azelőtt megtaláld a célt, mielőtt késő lesz!

Még több horoszkóp Oroszlánoknak:

Szűz

Hétfőn egy nagy felelősséggel járó feladatot bíznak rád, mely elsőre eléggé megijeszt. Nem hiszel ugyanis magadban és abban, hogy képes leszel megbirkózni vele. Ám ha jobban belegondolsz és alábbhagy a kétségbeesésed, te is láthatod, hogy valójában nem is akkora teher, amit a válladra tettek. A benned rejlő tudás és tapasztalat pont elegendő. Próbálj úgy hozzáállni a dologhoz, hogy ez egy teszt arra, hogy meg tudod-e állni a helyed ebben a helyzetben. Bízz magadban!

Még több horoszkóp Szüzeknek:

Mérleg

Túlságosan sikerorientált vagy, annyira görcsösen futsz az eredmény után, hogy közben észre sem veszed az utadba akadó lehetőségeket. Ha azonban lelassítasz, tágabbra nyitod a szemed, könnyebben meg tudod majd találni azokat a kiskapukat, amelyek a célod eléréséhez szükségesek. Sikerre csak akkor viheted a dolgot, ha felnősz a feladathoz, kellő lazasággal és intelligenciával kezeled azt. Ebben az esetben még a Világ legyőzésére is képes lehetsz!

Még több horoszkóp Mérlegeknek:

Skorpió

Kezdesz kimerülni a nagy teljesítménytúrán, nem nagyon bírod már tartani a tempót a többiekkel. Okosabban teszed, ha megállsz, fújsz egyet és kicsit másra koncentrálsz, mert a mentális megerőltetés sem tesz most túl jót neked. Mindenki meg fogja érteni, hogy szükséged van egy kis szusszanásra. Ha összeszedted magad, ráérsz továbbmenni, hidd el, semmiről nem maradsz le, ellenben újult erővel sokkal gyorsabb tempót tudsz majd diktálni!

Oszd be jól az időd! (Fotó: Pixabay)

Még több horoszkóp Skorpióknak:

Nyilas

Megfelelési kényszered teljesen eluralkodott a hétköznapjaidon. Roppant fárasztó folyamatosan azért loholni, hogy olyasmit adhass ki a kezedből, ami egyáltalán nem te vagy. Eljött tehát az idő, hogy feltedd magadnak a kérdést: mi a fontos? Az, hogy boldog, elégedett és önazonos legyél, vagy az, hogy jutalomfalatért ugráld át az akadálypályát és a végén felállva tapsoljanak? Rajtad áll minden. Ha nem kívánsz felesleges köröket futni többé, azon is csak te tudsz változtatni!

Még több horoszkóp Nyilasoknak:

Bak

Egy barátod ma olyasfajta kéréssel fordul hozzád, amely már tőled is hatalmas áldozatokat kíván. Mivel azonban semmiképp nem szeretnéd megbántani, inkább messziről elkerülöd a társaságát is. Sajnos be kell látnod, hogy a végtelenségig nem futhatsz előle, szedd össze magad, válaszd az egyenes utat és mondd el neki, miért nem tudsz ezúttal a segítségére lenni. Hidd el, sokkal nyugodtabban fogsz tudni aludni, ha nem kell napközben hajlott háttal közlekedned, csak mert kimenekültél egy helyzetből és nem vállaltad nyíltan a véleményed. Ha valóban közel állsz hozzá, meg fog érteni!

Még több horoszkóp Bakoknak:

Vízöntő

Kicsit kuszának ítéled most meg a helyzeted, de megnyugtat a tudat, hogy van valaki, akire minden körülmények között, bármiben számíthatsz. Ezúttal is a segítségedre siet és bátran odaáll mögéd. Ő az, aki nem csak ebben a szituációban, hanem mindig melletted áll és támogat, ha kell, akkor veled örül vagy villámhárítóként működik. Szerencséd van, mert nem mindenki mondhatja el magáról, hogy olyan kiváltságos helyzetben van, amelyet te bátran elmondhatsz! Igyekezz óvni a kapcsolatotokat.

Még több horoszkóp Vízöntőknek:

Halak

Ma olyan szituáció adódik, amikor választanod kell, melyik irányba fordulsz, mi az, amire a leginkább szeretnél fókuszálni. El kell tudnod dönteni, hogy a te értékrended szerinti fontossági sorrendben mi az, amire jelen pillanatban fókuszálni érdemes és mi az, amivel csupán az időd vesztegetnéd. Amennyiben bízol önmagadban és a hetedik érzékedben, nem fogsz magadnak csalódást okozni. Hidd el, hatalmas kő esik majd le a szívedről, ha eldöntötted, merre legyen az útirány!

Még több horoszkóp Halaknak:

Exit mobile version