nlc.hu
Horoszkóp

Csillagjegyek, akiknek minden szó számít – Napi horoszkóp

Ma igazán súlya lehet a szavaknak a napi horoszkóp szerint, ezért kétszer is gondoljuk meg, hogy kinek, mit és hogyan mondunk.

Kos

Kiderülhet valamely kapcsolatodról, hogy már nem igazán tartható fenn úgy, mint eddig. De az is előfordulhat, hogy ami eddig elakadt és semerre sem tudott elindulni, most kimozdulni látszik a holtpontról. Ülj fel erre a hullámra és lendülj előre.

Még több horoszkóp Kosoknak:

Bika

Ideje megtenni azokat a kreatív lépéseket, melyek elindíthatnak egy új úton. Elég most még csak álmodnod, tervezned, alaposan végiggondolni mindent. Ne vedd a szívedre, ha negatív megjegyzést kapsz, ez nem teheti semmissé eddigi erőfeszítéseidet. Egyszerűen hozd ki magadból ma a legtöbbet, akkor nem lehet okod szégyenre.

Még több horoszkóp Bikáknak:

Ikrek

A szavaknak ma különleges súlyuk lehet, abban a tudatban válogasd meg, hogy a többiek odafigyelnek rád és bíznak benned. Te, aki a szavak mestere vagy, ne hagyd ezt figyelmen kívül. Beszélj óvatosan, figyelembe véve a másik fél mentalitását, ugyanakkor lehetsz magabiztos, bízva a képességeidben.

Még több horoszkóp Ikreknek:

Rák

Ha bármi zavart érzékelsz a kommunikációban, szüntesd ezt meg minél előbb. A tisztázással akár ki is léphetsz abból a körforgásból, melyben mindenki a saját verklijét ismételgeti és nem lehet ötről a hatra jutni. Kellő figyelemmel és némi erőfeszítéssel kitörhetsz ebből és továbbléphetsz egy következő szintre.

Még több horoszkóp Rákoknak:

Oroszlán

Könnyű lesz ma elszólni magad, inkább kétszer is gondold meg, hogy kinek mit mondasz. Nem lenne jó, ha később felhasználnák ellened. Ha te magad labilis vagy, és tisztázatlanul marad egy ellentét, azzal minden résztvevő csak bizonytalanabbá válik. Önts tiszta vizet a pohárba mielőbb!

Még több horoszkóp Oroszlánoknak:

Szűz

Ha teheted, konzultálj szakértőkkel a most folyó ügyeidben, nem szégyen szakmai segítséget kérned, nem kell mindenhez értened. Ez lehetőség lehet arra is, hogy a hasznos újdonságok eljussanak hozzád. Az a veszély nem fenyeget, hogy elpazarolnád javaidat, de ne is üldögélj rajtuk, van az a helyzet, amikor érdemes ezeket megmozdítani, megforgatni.

Még több horoszkóp Szüzeknek:

Mérleg

Óvakodj ma a szélsőségektől, különösen, ami a kommunikációt illeti. A megfelelő helyen a megfelelő szavakat keresd, azt a középutat keresve, mely minden résztvevő számára előrelépést jelenthet. Ez közel sem könnyű terep, de megvan hozzá minden képességed.

Nő súg a másik nő fülébe

Fotó: Getty Images

Még több horoszkóp Mérlegeknek:

Skorpió

Maradj mozgásban és keresd az építő kapcsolatokat. Lehet, hogy néha magadban kell tartani a véleményedet, vagy ha mindenképp kikívánkozik, a lehető legudvariasabban fogalmazd meg. Mindenképp tartózkodj a kritikus vagy akár epés megjegyzésektől, ezek biztos nem visznek előre…

Még több horoszkóp Skorpióknak:

Nyilas

Igyekezz megállni és gondolkodni, mielőtt nyilatkozol, különösen a nagy fontosságú ügyekben. Lehet, hogy ez több időt követel, mint remélted, de hidd el, hosszú távon hálás leszel magadnak. Egy kötekedő megjegyzés rosszul sülhet el, jóval nagyobb bajt okozva, mint amekkora jelentőséget tulajdonítasz neki.

Még több horoszkóp Nyilasoknak:

Bak

Lehet, hogy ma azzal kell megmutatnod felkészültségedet, hogy kimondod a dolgokat és megosztod véleményedet másokkal. Ugyanakkor maradj nyitott a konzultációra és eszmecserére, új út körvonalazódhat a távolban.

Még több horoszkóp Bakoknak:

Vízöntő

Ma különösképpen válogasd meg a szavaidat és csak a lehető legmegfontoltabban ígérj, számításba véve minden körülményt. Különösen az időfaktorra kéne figyelned, minden szakaszt ráhagyással tervezd egy projektben. Pénzügyekben hosszú távban gondolkodj.

Még több horoszkóp Vízöntőknek:

Halak

Álmodozó, szinte éteri hangulatban lehetsz ma, de azért hasznos, ha egyértelműen tudod szavakba önteni gondolataidat. Ez segíthet, hogy szép fantáziának beillő terveidet is vázolni tudd és akár elindítsd a valóra váltás útján.

Még több horoszkóp Halaknak:

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top